A cikknél látható felvétellel keresett meg minket egy olvasónk a Facebook segítségével. Levelében arra kért minket, hogy adjunk neki tanácsot, mihez kezdjen az elejtett vad fára aggatott tetemével. Idézzük fel néhány sorát:

„Állatbarátok vagyunk, ezzel együtt elfogadjuk a vadászat fontosságát, az erdőgazdálkodást. Sajnos, lépten-nyomon találkozunk olyan helyzetekkel, amikről nehezen képzelhető el, hogy egy hivatásos vadász tette. A ma délutáni sétánk alatt egy rókatetemre bukkantunk, amelyen lőtt seb látszik. Fel van akasztva a fára, egy magasles közelében, az út mellett.”

A levéllel küldött többi fotón egyértelműen látszik az a bizonyos lőtt seb, amiről a „civil” olvasónk mesél, de ezeket a felvételeket a nyugalom megzavarását kerülendően (és azért, hogy mindennemű állatvédő oldalak ne tudják őket önkényesen felhasználni) nem publikáljuk, mert ez az eszmefuttatás most nem erről szól!

Sokkal inkább a vadászat arculatáról, divatosan szólva imázsáról kellene néhány mondatban beszélnünk, mert bár az újságunk hasábján számtalan alkalommal szóltunk már róla, úgy látszik, mindig lesznek olyanok, akik önnön belső törvényeik által vezérelve járnak el egy-egy ügyben, figyelmen kívül hagyva a közjót, s, hogy tettükkel kiknek és mennyit ártanak.

Jelen esetben teljesen mindegy, hogy ki lőtte a rókát: (sport)vadász vagy esetlegesen a vadőr. Az eset megtörtént, oda pedig nem piszkítunk, ahonnan enni kapunk! A tény, hogy egy kiránduló család könnyen rábukkanhat az erdőben egy fára lógatott, lőtt vadra, bizonyosan nem tesz jót a vadászat jobb időket is látott megítélésének, amikor a „kanapéállatvédők” billentyűzetükkel az ölükben csak indokra várnak a klaviatúra püfföléséhez. Nem mondjuk azt, hogy aki a vadat a fára helyezte rosszat akart, mert lehet „csak” ideiglenesen tette oda a tetemet, hogy majd, ha befejezi a vadászatot, akkor visszamegy érte… Úgy látszik ez sajnos nem sikerült és szerencsénk, hogy nem olyasvalaki talált rá, aki a televíziócsatornákhoz rohant volna a felvételekkel. Emlékeznek arra az esetre, nagyjából ötévvel ezelőttről, amikor a hajtásban lőtt vaddisznók zsigereire rábukkant egy kirándulócsapat? Mi még élénken emlékszünk, hogy akkoriban a tévében, rádióban, újságban, interneten, úgymond minden fórumon ízekre szedték a vadászatot és a vadászokat…

Figyelnünk kell tehát önként vállalt életformánk törékeny arculatára, amely nem feltétlenül nehéz küldetés, ha az etikai irányelveinket betartva, a vadnak, a természetnek és embertársainknak kijáró tiszteletet megadva vadászunk. Mert a vadászat mindenkivel közös ügyünk, csak ugyebár erről nem mindenki hajlandó tudomást venni…

Forrás: Vadászlap