Kunsagi Dozsa Vadasztarsasag ragadozokÁllok a búzatarló közepén, a lőboton a kiürített puska és a kalapom pihen. Pár perccel ezelőtt még az izgalmak hatása alatt voltam, most pedig a tanácstalanság ül ki az arcomra. Bal kezemmel a fejem vakarom, míg a jobb kezemmel a bálára fektetett vadat simogatom.

babosA lövésre nagy rohangálás, fújás-morgás kezdődik, majd egy ágroppanás a hátam mögül a gödörből, még egy hosszú – malachívó – morgás, aztán csend…

harmadik parokas1Áprilisban tettük közzé lapunk természetfotósa, Fülöp Bálint által másodikként lencsevégre kapott parókás őzbak történetét. Sokat nem kellett várni ahhoz, hogy a harmadikról is számot tudjunk adni…

csuzlis bakEgy hivatás, egy életmód szimbóluma ez az írás, amely rengeteg fáradsággal és felelősséggel jár, mégis sokan irigylik.

sakal velencei toFejér vármegyében, Budapest és Székesfehérvár között, a Velencei-hegység lábánál található vadászterületen aranysakálra vadászott Papp Miklós hivatásos vadász barátjával.

botpalad oz2Botpaládon járunk, az Észak-Alföld legkeletibb pontján, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

doci sakal1Csongrád-Csanád vármegyében, Sándorfalva és Dóc között elterülő Sasér Vadásztársaság területe megközelítőleg ötezer hektár nagyságú, ahol a tagok száma 13 fő. Éves bérvadászati engedéllyel hat fő rendelkezik.

halmai bence tatarszentgyorgy 5Halmai Bence 19 éves és ebben az évben jelentkezett technikus minősítő vizsgára az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikumában Szegeden.