A téli fagyos időszak kihívások elé állítja a vadvilág nagy részét. Adottságaik miatt a madarak számára a vándorlás “egyszerű” megoldást jelent a téli hideg, táplálékszegény időszak leküzdésére. Azok a fajok, csoportok melyek nem képesek hosszabb vándorlásra, más-más túlélési stratégiát választanak.
A Körös-Maros Nemzeti Park tölgyeseiben élő mogyorós pelék a hőmérséklet csökkenésével kénytelenek lemászni a földre, hogy megfelelő telelőhelyet találjanak maguknak a gyökerek között, az avar védelmében. A pelék a hibernációt választják túlélési stratégiaként, ezzel az igen zord téli időszakot is képesek átvészelni. A téli álom megelőző nyugalmi időszak nélkül, igen gyorsan áll be. Ebben az állapotban az egyed testhőmérséklete talaj hőmérsékletének megfelelő. Ha veszélyesen alacsonyra hűl a testhőmérsékletük, akkor egy vészreakció, egy élettani szabályozás lép fel a szervezetükben, és – anélkül, hogy felébrednének – testhőmérsékletük 36,7 °C-ra melegszik fel. Hibernált állapotban a pelék átlagos percenként 30-as pulzusszámuk 6-11-re csökken, két lélegzetvételük között pedig akár 11 perc is eltelhet. A mogyorós pele a téli időszakban nem vesz magához táplálékot, az ősszel felhalmozott zsírkészletét használja fel. Egy felnőtt, kifejlett egyed súlya késő októberben akár a 40 grammot is elérheti, melynek csaknem felét tavaszra elveszti.
Főként a kistestű fajokat fenyegeti kiszáradás veszélye a téli álom alatt. A denevérek szempontjából például lényeges a telelésre használt barlang levegőjének páratartalma is. A rágcsálók elalvás előtt gondosan eltömik üregük bejáratát. Így nem csak a becsorgó hólétől és a hidegtől védekeznek, hanem így nehezebben férnek hozzájuk a ragadozók. A hibernált ürge vagy hörcsög teljesen kiszolgáltatott, és tudniillik a menyét vagy a görény pedig nem alszik téli álmot…
A téli álmot alvó emlősök szervezetében a szokványos, fehér zsírszövet mellett barna zsírszövet is képződik. Ez a szövet-típus ugyan megtalálható a téli álmot nem alvó emlősök szervezetében is, de csak születés után. Később, mikor már izomremegéssel hőt tudnak fejleszteni, nem termelődik többé. A barna zsírszövetben tárolt energia gyorsan mozgósítható, mivel az idegrostok sűrűn behálózzák. Az ilyen módon tárolt energiának szerepe különösen ébredéskor fontos, hiszen ekkor a jelentősen lehűlt testet viszonylag rövid időn belül újra “üzemmelegre” kell hevíteni. Arra, hogy mi váltja ki a hibernáció végezetével az ébredést, még pontos választ a szakértők nem találtak, viszont azt bebizonyították, hogy ébredéskor kulcsszerepet kap a fent említett zsírszövet. A barna zsírszövet szolgáltatja az egyetlen fűtőanyagot az ébredező egyed számára addig, amíg az agy fel nem melegedett olyan mértékben, hogy izomremegéssel tudjon hőt fejleszteni.
Ugyanakkor jó részük képtelen fenntartani a hideg időszakban az anyagcseréjéhez szükséges testhőmérsékletet, különösen igaz ez a változó testhőmérsékletű hüllőkre, kétéltűekre. Ezek a fajok – melyek nem képesek testhőmérsékletük szabályozására – a fő veszélyeztető tényező a fagyás beállta. Ha a hőmérséklet O °C alá csökken, szervezetük súlyos, visszafordíthatatlan károsodást szenvedhet. Számukra tehát a legfontosabb az, hogy megfelelő telelőhelyet találjanak, ahol nem csökken a hőmérséklet +4 °C alá, de nem is emelkedik hozzávetőlegesen +8 °C fölé, nehogy az idő előtt felébredjenek. Ezért kedvelt telelőhelyek a békák számára a vízaknák. A mocsári teknősök praktikus módját választották a fagy elleni védekezésnek. Ősszel a szöveteik glicerin tartalma jelentősen megnő, ezzel csökkentik testnedveik fagyáspontját, lényegében fagyállóval “töltik fel” magukat.
Ám nem minden hidegvérű faj tart téli pihenőt. Például a csuka aktivitási időszaka éppen télre esik. Késő ősszel a vízhőmérséklet csökkenésével a vermelésre készülő táplálék-halfajok felkutatására indul, követi őket a téli tartózkodási helyükre és egészen tavaszig ott marad, szükség szerint zsákmányol belőlük.
Forrás: KMNP
