Rövid idő alatt megsemmisülhet Magyarország valaha volt legnagyobb gyümölcsészeti gyűjteményének egy része, ha Pórszombat környékén nem veszik komolyabban a vadgazdálkodást.

Vészharangot kongatott Kovács Gyula Magyar Örökség-díjas erdész, aki attól tart, hogy károsodhat, vagy akár tönkre is mehet a Kárpát-medence régi gyümölcsfáinak gyűjteménye. A télen ugyanis Pórszombaton vadak rongálták meg a felbecsülhetetlen értékű génbank fáit, és hiába próbálkozott több ízben is, nem lát esélyt arra, hogy a vadásztársaság legalább a jövőben alaposabban végezze a dolgát.

Kovács Gyula úgy tartja: minden nép, vagy közösség elsősorban saját öröksége által azonosítja be magát, és büszke arra, hogy sajátjának tekintheti és védheti a tradíciót. Az erdész évtizedekkel ezelőtt kezdte kutatni, majd gyűjteni térségünk gyümölcsészeti hagyományait.
Létrehozta Göcsej régi gyümölcsfajtáinak génbankját, aztán bővítette a gyűjteményt az Őrség, később Hetés anyagával. Mostanra az egész Kárpát-medence régi fajtáit összegyűjtötte. Hatalmas összefogással létrehozta a Tündérkert mozgalmat és a régi magyar gyümölcsfajták legnagyobb gyűjteményét.
A Pórszombat melletti Medes-hegyen 3000 mentett fajtát ültetett el, mára jelentős részük termőre fordult. A génbank fontosságáról annyit, hogy csak göcseji körtéből négyszáz régi fajtát őriznek, többet, mint amennyi az Európai Unió néhány országában összesen létezik.
Tavaly nyárig nem volt baj a vadakkal. Augusztusban azonban a környék addigi vadgazdálkodóját egy osztrák érdekeltségű vadásztársaság váltotta fel. Tájékoztatta őket arról, hogy a magyarság számára rendkívüli genetikai és kulturális érték van a területükön, sőt be is járta velük a ritka növényeknek otthont adó kerteket – magyarázta lapunknak Kovács Gyula.

De hiába, a terület új felelőse számára a vadgazdálkodás csupán a vadászatban merült ki. A vadlétszám hatalmasra duzzadt, és az új gazda semmit nem tett a vadkár megelőzéséért. Idén télen a gyűjteménynek otthont adó 11 kertből négyet súlyosan megrongáltak a vadak. Annak ellenére, hogy ők a kertek mindegyikét bekerítették, sőt, amennyire erejükből telt, egyedileg is védték a fákat.
A kertekben őrizték bizonyos fajták utolsó egyedeit is. Pusztulásukkal ezek a fajták végleg elvesztek a magyar örökség, a magyar pomológia számára. Egyik ilyen fajta a Porhanyós rétesalma volt – nyaranta 2-3 hónapig érett –, és a gasztronómiai hagyomány szerint még az is meg bírta enni, akinek foga sem volt.
Vagy a Pünkösd királya, amelyet őseink a tavaszvégen vettek elő az eltárolt búzából, és amelyik az egyik legtartósabb magyar almafajta lehetett, hiszen éréstől érésig épségben megmaradt.

Kovács Gyula tájékoztatta a vadásztársaság helyi képviselőjét arról, hogy a vadkár felbecsülhetetlen értékű anyagot semmisített meg, a válaszuk az volt, hogy ami fölbecsülhetetlen, azt nem is lehet felbecsülni. Azaz nincs értéke. Az első vadkárbecslésen a cég hivatalos képviselője nem vett részt.
Az osztrák tulajdonosnak, a vadgazdálkodónak az a célja, hogy minél több vadat koncentráljon a területre, azaz hogy minél jobb eredményeket produkáljanak a vadászatokon. A föld jelentős része az ő tulajdona, a saját birtokát bekerítette, a helyi lakosság területei viszont védtelenek.
Az óriási vadlétszám maholnap nemcsak a gyümölcsfagyűjteményt rombolja le, hanem a helyi emberek gazdálkodását is lehetetlenné teszi. A fák nagy része mostanra termőre fordult, rövidesen itt a gyümölcsérés ideje, a friss termés megint odavonzza majd a vadakat, ami Kovács Gyula szerint azt jelenti, hogy a pótolhatatlan génbanki gyűjtemény jelentős részét elpusztítják.

Az osztrák gazda helyi képviselője a kárra reagálva felajánlotta: adnak vadhálót vagy csirkehálót, védjék meg egyedileg a fákat. Ez azonban, mondja Kovács Gyula, nem megoldás, 3000 fajtát őriznek, egy ekkora gyűjteményt ily módon nem lehet megóvni a vadaktól. Hiszen ha bekerítenek egy fát, az azt is jelenti, hogy odavonzzák a rágcsálókat. A háló mögé azonban sem a macska, sem a róka, sem más ragadozó nem tud bemenni, így tulajdonképpen minden egér, pocok védve van tőlük.
Kovács Gyula szerint a kár felbecsülése semmit nem jelent. Hisz mennyit ér egy elpusztított fa? 800 forintot, mint a faiskolában? Vagy 1800-at? És vajon hány forintot ér a magyar örökség utolsó, megsemmisült példánya, amelyhez receptjeink, történeteink, meséink fűződnek? Ha a magyar örökségnek van ára, akkor tulajdonképpen minket is el lehet adni. Meg kell óvnunk az örökségünket, ehhez azonban az új tulajdonoséknak másként kellene gazdálkodniuk.
A szakhatóságoknak az is feladatuk, hogy ezeket a dolgokat megakadályozzák, illetve jó mederbe tereljék. A régi gyümölcsfák gyűjteményének megőrzése nem politikai, hanem morális kérdése az országnak, a magyarságnak.

Megkerestük a terület vadgazdálkodásáért felelős osztrák céget, s az iránt érdeklődtünk, mit tervez a régi magyar gyümölcsfákban okozott vadkárok megelőzése érdekében. A társaság egyik képviselője azt mondta, utánanéz a történteknek, s rövidesen felveszi a kapcsolatot Kováccsal.
Időközben azonban Kovács jelezte a problémát a hatóságoknak, a Zala megyei kormányhivatal pedig vizsgálatot rendelt el, amit várhatóan a napokban elkezdenek.

Forrás: Zaol