„Küldetése a terítékkészítések, hogy megadjuk a vadnak a végtisztességet, tulajdonképpen ez egyfajta ravatal.”

A XXVI. Hajdú-Bihar megyei vadásznapot idén sem kerülték el a kíváncsiskodók, habár péntek éjszaka hatalmas vihar csapott le a rendezvény helyszínére, az emberek elözönlötték a Halászcsárda melletti Tisza-partot szombaton. Már a reggeli órákban gyülekeztek az emberek, mindenki közelről szerette volna megcsodálni az elejtett vadakat. De amíg a terítékre vártak sem unatkoztak, a főzőversenyre készülő csapatok szívélyesen fogadták az érdeklődőket, az ételek minden fortélyát elleshettük, majd természetesen az ínycsiklandozó finomságokat meg is kóstolhattuk.

Az éjszakai esőzés miatt igen nagy sár volt, de ez sem tántorított el minket attól, hogy belekukkantsunk a bográcsokba. Utunk első állomásánál egy nagyon kedves családdal ismerkedtünk meg, akiket éppen halkolbász készítése közben kérdeztünk a vadászat szeretetéről.

– Gyermekkorom óta vadászok, osztályfőnököm tartott szakkört a zsákmányszerzésről, voltaképpen ő szerettette meg velem ezt a fajtata szenvedélyt. Barátaimmal, családommal szoktunk a Bükkbe elmenni vadászni, de Folyás környéke is kitűnő ahhoz, hogy a hobbinknak eleget tegyünk – mondta Kiss Sándor, akinek a feleségét a rendezvényen avatták vadásszá.

Trófeakultusz

Az illatok nagyon csalogatóak voltak, de nem akartunk lemaradni a teríték behozataláról, dr. Forgács Barna, a megyei Vadászkamara elnöke szavai után már mindenki nagy izgalommal várta az elejtett vadakat. Az elnök a természet szeretői közös ünnepének nevezte a vadászatot, úgy véli, hogy egy olyan szenvedélyről beszélhetünk, ami sokkal több annál, mint gondolnánk.

– A zsákmányszerzés, mint tudjuk, egyidős az emberiséggel. Az évezredek során folyamatosan változott a célja, hosszú út vezetett az alapvető élelem szerzéstől a mindenkori trófea kultusztól a szabadidős tevékenységig. A hagyományaink, szokásaink egy jó része azonban még mindig azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a vadászat különleges kultikus jelentőséggel bírt.

A terítékkészítés, a vad szájába helyezett utolsó falat is ennek a kiváló példája, s közös felelősségünk, hogy ezeket az őseinktől örökölt szokásokat megőrizzük, és átadjuk az utókor számára. Ezáltal válik ugyanis a vadászat az egyetemes és magyar kultúra szerves részévé, ezáltal emelkedik ez a nemes szenvedély az oktalan öldöklésnél sokkal többé – hangsúlyozta Forgács Barna.


Ökológiai egyensúly

A látogatók egyik pillanatról a másikra elcsendesedtek, a szakácsok letették a fakanalukat, a gyermekek pedig abbahagyták a fák közötti kergetőzést, amikor a fogatot megpillantottuk, majd meglátták rajtuk az elejtett állatokat. Három vadat helyeztek el, mivel trófeás vadként egyedül az őzbak szerepelt a terítéken, ezért került kiemelt helyre, majd egy dámvadat, valamint egy vaddisznót fektettek le. Bennem is kettős érzések kavarogtak, amikor megpillantottam a vadakat, olyan volt, mintha egy ravatal mellett állnék, mindeközben pedig Wallendums Péter szaklap főszerkesztő bemutatta a terítéket. – A legfontosabb küldetése egy terítékkészítésnek, hogy megadjuk a vadnak a végtisztességet, tulajdonképpen ez egyfajta ravatal. A másik célja a terítékkészítésének, hogy társas vadászatokat követően könnyebben számba vehető a zsákmány, nagyon régi ősi szokásokat vettünk át, amit ápolunk és próbáljuk tovább adni a jövő vadászainak. A vadászat legfontosabb küldetése, hogy az ökológiai egyensúlyt fenntartsuk, mi a vadállomány kertészei vagyunk, nem a metszőolló a legfontosabb eszköz a kezünkben, hanem a puska. A leggyengébb egyedeket terítékre hozzuk azért, hogy a megmaradó állomány minősége javuljon. A végtisztesség megadásának ma már általános hozzátartozója, hogy kürtszóval segítjük át az elejtett vad lelkét a túlvilágra – mondta Wallendums Péter.

Örökkévalóság, túlvilág

Mindenre kaptunk magyarázatot, a legmeglepőbb az volt számomra, hogy az állatok elhelyezése sem véletlenszerű. A nagyvadat és az apró vadat egyaránt a jobb oldalára szokták fektetni a terítéken. Régen őseink úgy gondolták, ha nekünk bal oldalt van a szívünk, akkor nyilván a vadnak is, fordítsuk tehát a jobb oldalára az elejtett vadat, hogy a szívben lakó lélek szabadon tudjon távozni, mert ha a bal oldalára fektetnénk, akkor örök rabságba zárná a vad lelkét a Föld. Érdekességként megtudhattuk azt is, hogy az elejtett vad szájában az utolsó falat kap helyet, amelynek az a szimbolikája, hogy ezzel próbálják a vadat átsegíteni a hosszú úton, ami az örökkévalóságig vezet, azért kapja az utolsó falatot, hogy a túlvilágon ne szenvedjen hiányt.

Miután kielégítő válaszokat kaptunk a vadászattal kapcsolatos kéréseinkre úgy éreztük, hogy ideje a bográcsok mélyére tekinteni, hátha van olyan étel, amit mi is szívesen megkóstolnánk. Egyszerűen nem tudtuk, hogy merre fordítsuk a fejünket, mindenhol magyarosabbnál magyarosabb ételek hívogató illatát éreztük. Ürüpörkölt, vaddisznópörkölt, szarvaspörkölt között válogathattunk, de végül Badics János ürüpörköltjére esett a választás, amiben egy pillanatig sem csalódtam. A legtöbben tudjuk, hogy kevés jobb dolog van annál, mint jóllakva merengeni a messzeségbe, azonban ezt a feltevésem megcáfolta Bodrogi Gyula, akit megláttam sétálni a parton. Mindnyájan tudjuk, hogy a nemzet színésze rajong a vadászatért, de azért mégis meglepte a látogatókat a részvétele. Megtudhattuk tőle, hogy imádja a Tisza-partot és az itteni friss levegőt. – Tegnap baráti társasággal érkeztem a rendezvényre, nagyon szeretünk ide járni, hiszen a Tisza egyszerűen bámulatos. Természetesen a vadásznap is vonzott, gyermekkorom óta szenvedélyem, akkoriban még apámmal ejtettem el vadakat, de egyébként hivatalosan 1971-től vadászom, jó múltkor itt Tiszacsegén is lőttem egy szép bakot. Most is mentem vadászni, de üzérkedés után már nem nagyon mozdul a vad, így nem volt részemről zsákmányszerzés, de nagyon jó idő volt, még a vihar előtt beértünk – mondta Bodrogi Gyula.

Vadűzés, erdőzúgás

A rendezvény műsorvezetője Stohl András volt, akiről köztudott, hogy a vadászat szerelmese, már kisfiúként az édesapjával és a nagyapjával az erdőt célozta meg, hogy elmerülhessen a természet csodáiban, valamint szenvedélyének tiszteleghessen. – A vadászat nem a vadölésről szól, Széchenyi Zsigmond olyan szépen elmondta, a vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás. Egy vadászember akkor érzi jól magát, ha zöld ruhában lehet, hogyha kimehet a természetbe, ha egy hajnalt megnézhet. Annyira szeretnék minden embert elvinni vadászni, hogy megértsék azt, hogy miről beszélünk, miért szenvedély ez. Minden egyes vadászatnak megvan a maga szépsége, nem tudnék kiemelni egyetlen pillanatot sem, nem a zsákmányszerzés benne a jó, hanem már a tudat, hogy tudom este kimegyek vadászni. Nagyon jó dolog beöltözni, találkozni civil emberekkel, megosztani utána másokkal az örömünket, tényleg olyan ez, mint a szerelem – fűzte hozzá a színművész.

Mindenki arcán látszott az elégedettség, a főzőcsapatok tagjai egymást kínálgatták saját ételeikből, olyan volt az egész rendezvény, mintha egy családi napon lennénk, ahol a látogatók ismerik és tisztelik egymást.

Képgaléria

Forrás: Haon