December hó elején zajlottak le a pusztaszeri vadászatok, amelyeken a házigazdán, őrgróf Pallavicini Alfonz Károlyon kívül kilencen vettek részt a magyar arisztokrácia ismert vadászai közül. Az elért eredmények nemcsak elérik, de bizonyos mértékben meghaladják a legjobb békebeli eredményeket, mert tíz vadász négy nap alatt 4804 drb nyulat, 6365 drb fácánt és 242 egyéb vadat ejtett el.
Ha csak nagyjában szorozzuk is be ezeket a számokat a mai vadárakkal, kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy az apróvadvadászat messze túlnőtt már azokon a kereteken, amelyeken belül a jövedelmezőség, vagy akár kivitelünk szempontjából a figyelmen kívül hagyható tényező szerepét töltené be.
Az eredmény annál fontosabb és értékesebb, mert hiszen az uradalom mesterséges fácántenyésztést nem űz, hanem a meglevő állomány ápolásával, védelmével, a legkedvezőbb tenyészeti feltételek biztosításával mozdítja elő az apróvad szaporodását.
A terítékre került fácánok, tehát nem tenyésztett, hanem úgynevezett „vad" fácánok.
A szép eredmény a puskások ügyességén kívül elsősorban Danhel József uradalmi erdőmester érdeme, aki a tulajdonos őrgrófi család szolgálatában eltöltött több mint 50 esztendőből 40 évet töltött eddig egyhuzamban a pusztaszeri uradalomban.
Az ő fáradhatatlan szorgalmának, kitartó munkájának és hozzáértésének eredménye az a vadállomány, amely a sikeres vadászatot lehetővé tette.
A vadászúr és vendégei a vadászat alkalmából meleg ünneplésben
részesítették a kiváló vadtenyésztőt, értékes emléktárgy átadásával is méltányolva az uradalommal szemben tanúsított hűséges ragaszkodását és odaadó, céltudatos munkásságát.
Az emléktárgyat a legidősebb vendég, gróf Széchenyi István nyújtotta át az ünnepeltnek, meleg üdvözlő szavakban méltatva Danhel erdőmester érdemeit s kiemelve különösen azt, hogy a vadászatot, — amely az eredményt illetőleg európai vonatkozásban is szinte egyedül álló, — csupán az ő hozzáértése és munkája emelte újból a békebelit is majdnem meghaladó nívóra.
Az elért eredményekhez a magunk részéről is csak gratulálhatunk, úgy a vadászuraknak, mint az ünnepelt kartársnak is.

Forrás: Erdészeti lapok (1930 január)