Több száz évvel ezelőtt sem büntették szigorúan az orvvadászatot, bár a vadbőség miatt sokáig könnyen voltak elnézőek a rapsicokkal szemben. Mostanra azonban az állomány megritkult, a kiszabott ítéletek viszont továbbra is enyhének mondhatók.
Dr. Elek Balázs a Debreceni Ítélőtábla büntetőbírója a téma igazi szakértője,, aki szabadidejében vadászik, valamint könyvet ír. Második kötetében az orvvadászat témájához kapcsolódó bírósági ügyeket mutat be, s elemzi azok tanulságait is.
– Magyarországon büntetőjogi szempontból nem kezelik komolyan az orvvadászatot, nem számít minősített bűncselekménynek. Gyakran csak szabálysértési eljárást lehet indítani az elkövetőkkel szemben lopás, állatkínzás, természetkárosítás miatt – mondja az Orvvadászok nyomában című könyv szerzője. – Míg sok helyen, így Ausztriában és Németországban kemény büntetéseket szabnak ki, nálunk nem változott a történelmileg hagyományozódott megítélés. 1504-ig mindenki szabadon vadászhatott, de ezt követően sem nagyon kellett remegniük a tilosban járóknak. A vadbőség miatt nem láttak súlyos kivetnivalót abban, ha valaki engedély nélkül ejtett el vadat. Az évszázadok során sosem szűnt meg, s a rendszerváltás után – miként a vagyon elleni bűncselekményeké – a vadorzások száma is növekedett. A nem vadászó közvélemény sem annyira ítéli el, mint például az állatkínzást, pedig a kilövésen túl sok olyan módszert alkalmaznak, melyek kínhalált jelentenek a vadak számára.
Az orvvadászok motivációi között a vadászszenvedély is mehtalálható, míg sokan csak a legális vadászat járulékos költségeit akarják megúszni. Mint ahogy régebben, úgy jelenleg is vannak szociális okok: a megélhetési gondok sokakat rávisznek a vadorzásra, aztán mindez életformává válik. A kimondottan haszonszerzési szándékkal működő rapsicok rendszeresen és nagy tételben pusztítják az állományt.
Dr. Elek Balázs szerint egyre elterjedtebb az a módszer, ami a szervezett bűnözés jellegét mutatja. Terepjárókkal, több csoportban tevékenykednek: egyesek felderítést végeznek, mások kilövik a vadakat, egy újabb csapat pedig elviszi a zsákmányt a helyszínről. Ez a felállás arra alapoz, hogy orvvadászattal csak akkor lehet valakit megvádolni, ha tetten érik. A nyilvánvaló helyzetekben sokaknak menekülési útvonal a „határszemlét tartok”, „találtam”, vagy „éppen most akartam jelenteni” magyarázat. Ez a hurkot, különféle csapdákat kihelyezőknél még jellemzőbb: az eszköz nincs az elkövetőnél, s messzebbről is megszemlélheti, akad-e éppen zsákmány.
Az úgynevezett belső orvvadászat is létezik, ami a szabályok ismeretének hiányából fakad. Sok földtulajdonos úgy gondolja, az ingatlanján lévő vad az övé, pedig az állami tulajdon, a vadászati jogot pedig egy-egy vadásztársaság kapja meg – a gazdának tehát ugyanúgy rendelkeznie kell a megfelelő engedélyekkel.
Dr. Elek Balázs büntetőbíróként többször is találkozott vadgazdálkodással, orvvadászattal kapcsolatos esettel: – A jogszabályi keretek nem teszik lehetővé súlyosabb büntetés kiszabását, csak a gondatlan és szándékos elkövetés közötti különbség növelheti a retorzió mértékét. A vadászoknak még erőteljesebben, közösen kell lobbiznuki, hogy a lopásért kiszabhatónál komolyabb szankciókkal kelljen számolni tettesnek és bírónak egyaránt – foglalt állást a szakember.
Az orvvadászat – amellett, hogy károsítja a vadállományt, és bevételtől fosztja meg a vadászati jog tulajdonosát – veszélyes szituációt teremthet, és élelmiszer-biztonsági kockázatot is felvet. A természetvédelmi kártétel is megvalósul, hiszen az illegális gyérítés során aligha tartják szem előtt a kor- és ivarösszetételt. Így eshet áldozatul aranyérmes kategóriájú trófeával rendelkező vad, vagy éppen az utódait gondozó példány. A lopás esetében is csak az értéket nézheti az ítélkező bíró, miközben egy-egy vad esetében hosszú évek munkája is elvész.
A házon belüli kihágásokat a vadásztársaság, kamarai tagoknál a kamara büntetheti. A vadászati hatóság és a felügyelőségek is rendelkeznek bizonyos jogkörrel, szabálysértésnél pedig az illetékes jegyző kezdeményez eljárást. Polgári ügyekben az ítélkező bíróság jár el, amely érvényesítheti a kártérítési igényt. A büntetőbíróságig tehát csak bizonyos esetek jutnak el, amelyik viszont odakerül, általában súlyos büntetést, akár több év letöltendő szabadságvesztést is jelenthet. A hivatásos vadászok, vadőrök, mezőőrök közfeladatot ellátó személyként járnak el, azaz ha a vadorzók velük szemben alkalmaznak erőszakot, még súlyosabb következményekkel számolhatnak.
Forrás: Szabad Föld
