Szarvasok, őzek, vaddisznók, barnamedvék mellett a parasztudvar beszédes lakói várják a kicsiket és a nagyokat a főváros határában megbújó Budakeszi Vadasparkban.
Fehér füstöt pipál az irodaépület kéménye a Budakeszi Vadaspark bejáratánál - stílusosan fával fűtik a kazánt. Az igazgatói szoba ablakában az erdő; az újságíró elréved: hej, ha neki is ilyen munkahelye lehetne! Aztán, belehallgatva Bene Zsolt igazgató egymást érő mobiltelefon-beszélgetéseibe, némileg árnyalódik a véleménye. A táj, a környezet valóban idilli, a munka már nem annyira. Búzáról, árpáról, kukoricáról, zabról, almáról hallani, mázsák, tonnák röpködnek; éppen az éves takarmányozási terv összeállításáról folyik a szó. Sok itt az éhes száj, jó néhánynak különösen nagy az étvágya.

A nagyokkal kezdjük a bemutatkozást, a szarvassal, a vaddisznóval, az őzzel, a muflonnal, és persze meglátogatjuk a két új szerzeményt, az új otthonukat most belakó barnamedvéket is. Ezek valamennyien az európai nagyvadfajok közé tartoznak, és a dámszarvas, valamint a muflon kivételével őshonosak is. Valaha a szabad, füves térségek, lápok, mocsarak rejtették és éltették a legendás gímszarvasokat, a szabadon kószáló vaddisznó-kondákat. E két vad közös kedvtelése a dagonyázás: előszeretettel keresik föl a vizeket, és akár teknőnyi sáros tócsában is képesek meghemperegni. No, nem a fürdőzés élményéért hanem egyszerűen azért, mert így próbálnak megszabadulni a testükre tapadó élősködőktől.
A „lapátos" dámszarvas Ázsiából került hozzánk, a muflon pedig Korzikáról  és Szardínia szigetéről. Ez utóbbinak van egy kellemetlen tulajdonsága, reggeltől estig megállás nélkül eszik. Nem csoda, hogy az erdészek ferde szemmel néznek rá, hiszen megrágnak mindent, ami az útjukba kerül. Sokat eszik a két barnamedve is, csak egészen mást. Nem is gondolnánk, milyen nagy hívei az egészséges táplálkozásnak, a zöldségnek, a gyümölcsnek, a pékárunak. Amiket - ki nem találnánk - az egyik nagy áruházláncból szerez be a vadaspark. Azért, hogy elszállítja, a park ingyen megkapja az áruháztól a fonnyadt zöldséget, gyümölcsöt, a lejárt szavatosságú, de akár még emberi fogyasztásra is alkalmas kiflit, kenyeret, amit jórészt a macikkal etetnek meg. (Így iktatódik be egy mai, üzleti „lánc" az ősi táplálékláncba.)

Hamarosan három farkas is érkezik az itteni kettő mellé, így öten alkotják majd a budakeszi falkát. Ők persze következetes húsevők {kutyatápon, baromfikeltetők elhullott csibéin élnek), akárcsak a két aranysakál is. Utóbbi, mivel emberkerülő éjszakai ragadozó, nagyon ritkán került szem elé a múltban. Napjainkban egyre több bukkan fel belőle, elsősorban az ország déli területein.

Kecskék, szamarak álldogálnak a parasztudvar bejáratában, akkurátusan a kerítésre támaszkodva. (Az embernek az az érzése, talán még kezet is fognának, ha nyújtanánk nekik.) Természetesen szelídek, barátságosak, „nyitottak" a simogatásra, a „beszélgetésre", amit a kisgyermek látogatók kezdeményeznek. És itt vannak még istállójukban a hústornyok: két hatalmas testű magyar szürke marha is (a nőstény súlya a fél, a bikáé az egy tonnát közelíti), amelyektől megválni készül a park. Azért, mert ez az egykor kiváló igavonó és hústermelő fajta nem illik bele a vadaspark fejlesztési elképzeléseibe. Hamarosan két magyar tarka érkezik a helyükbe, amelyek kevesebb takarmánnyal is beérik, ugyanakkor több tejet adnak, így az egykori parasztgazdaság még inkább megelevenedik a gyerekek előtt. Egészen kézzel-foghatóan úgy, hogy a kicsik maguk fejik majd a kecskéket és a teheneket.

Forrás: Szabad Föld