Egymásra mutogatnak a Bárányfoki Szabadidőközpont tulajdonosai.
Vita egy bekötőút miatt Míg évekkel ezelőtt tízezrek látogatták a Bárányfoki Szabadidőközpontot, ma már évente alig néhány száz vendég keresi fel a pihenőhelyet.
A forgalom-visszaesés oka, hogy az ingatlanegyüttes egyik, német tulajdonosa sorompóval akadályozza meg, hogy a turistákat szállító buszok bejussanak a belső parkolóba. Azt mondja, neki nem érdeke, hogy buszos kirándulók árasszák el a központot, az ő, személyautóval érkező pénzesebb vendégei pedig átjutnak a sorompón. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a korábban háziállat-bemutatót üzemeltető vállalkozó emiatt új helyszínen kívánja felépíteni saját kirándulóhelyét.

Kétszázhúsz centiméter magasan kiépített sorompóba ütközik az a vendég, aki a Bárányfoki Szabadidőközpontot szeretné megközelíteni az oda egyedül vezető, körülbelül 7-800 méter hosszú bekötőúton keresztül. Ha a látogató személygépkocsival jön a Szekszárdtól nyolc kilométerre levő pihenőhelyre, akkor le tudja küzdeni az akadályt, és beállhat a belső parkolóba, ám a busszal érkezőknek, főként óvodásoknak, iskolásoknak, nyugdíjasoknak marad a gyaloglás. Ők körülbelül tízperces sétával juthatnak el oda, ahová szerencsésebb társaik autóval pillanatok alatt. Sokan nem is vállalják ezt, így évről évre egyre kevesebb turista keresi fel a pihenőhelyet. A megcsappant vendégforgalmat jól szemlélteti, hogy míg 2008-ban is csaknem négyezer fizetővendég nézte meg az Élet az ártéren elnevezésű helyi kiállítást, addig idén alig kétszázan váltottak jegyet a programra.

Ahhoz, hogy kiderüljön, miért éktelenkedik magasságkorlátozó sorompó a bekötőút elején, tizenhat évet kell visszaugrani az időben. A néhány hektáros kirándulóhely egykoron rendkívül népszerű volt, a Gemenci erdő szomszédságában található központot korábbon hosszú évekig tízezrek keresték fel. Különösen igaz volt ez a rendszerváltás előtti időkre, de 1996 után is jó néhány évig virágzott a pihenőhely. A területet ekkor, tizenhat évvel ezelőtt cserélt gazdát, a Tolna megyei önkormányzat tulajdonában levő Tolna Tourist Kft. 1996-ban adta el az ingatlan nagyobbik részét - a bekötőúttal együtt - a Nemex-leko Kereskedelmi Bt.-nek, amelynek beltagja és ügyvezetője egy német állam polgár, Waldemar Leinz. A szabadidőközpont kisebbik része pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósághoz került, ezt a területet azonban szintén csak a magántársaság bekötőútján keresztül lehet megközelíteni. A Tolna megyei önkormányzat főjegyzője elmondja, 1996 szeptemberében a közgyűlés valóban engedélyezte, hogy cégé, az időközben megszűnt Tolna Tourist Kft. eladja a területetét a Nemex-leko Kereskedelmi Bt.-nek, a befolyt pénzt pedig a Gunaras kemping felújítására fordíthatták. A főjegyző további részleteket nem közöl az ügyről, mert az üzletet a Tolna Tourist Kft. hozta tető alá, és a cég ráadásul időközben megszűnt.

Évekig jól működött
A közős tulajdon ellenére a Bárányfoki Szabadidőközpont évekig jól működött, a magántársaság üzemeltette a pihenőházakat, az éttermet, és 2002-től az ő területén kapott helyet a háziállat-bemutató is, míg a nemzeti park az Élet az ártéren elnevezésű kiállítással várta a látogatókat. A vendégek megtekinthették a Gemenci erdőben kialakított tanösvényt, és igénybe vehették a kisvasút szolgáltatásait is, amelynek éppen Bárányfokon volt a végállomása. A helyzet a 2008-as árvíz után változott meg, ekkor víz alá került a bekötőút, amelynek állapota legalábbis annak német tulajdonosa szerint - megromlott, Waldemar Leinz ekkor úgy döntött, hogy korlátozza a bekötőút forgalmát, és elzárja azt az erdészet teherautói és a szabadidőközpontba érkező buszok elől. Először csak torlaszokat állított az út elejére, ám mivel ezt többször félrelökték, egy évvel később már magasságkorlátozó sorompót épített a kereszteződésbe. A német tulajdonos és a nemzeti park tárgyalt a helyzet rendezéséről, de megállapodni nem tudtak. A társaság pénzt kért a közösen használt út felújításra, de nem kapott sem a nemzeti parktól, sem az erdőgazdaságtól. Egyezkedtek Waldemar Leinz ingatlanrészének megvásárlásáról is, ám azért a tulajdonos akkora árat (háromszázmillió forintot) kért, amelyet senki sem volt hajlandó megfizetni. A német befektető megvette volna a nemzeti park területét, ám azt a jogszabályok nem tették lehetővé, legfőképpen amiatt, mert a kiállításnak otthont adó épület műemléki védelem alatt áll. A darabokra szedhető, kétszintes ingatlant egyébként 1896-ban Frigyes főherceg készíttette a millenniumi ünnepségekre osztrák ácsmesterekkel. Az épület egy évig Budapesten állt, majd Szekszárd központjában építették újra, ahol 1970-ig ékesítette a főteret. Akkor az 1971-es vadászati világkiállítás miatt az ingatlant átszállították Ge-mencbe, Keselyűsbe, és magyar trófeákat állítottak ki benne. A mostani helyére a nyolcvanas évek végén került a fából készült remekmű, az Élet az ártéren elnevezésű tárlatot pedig 2002-ben alakították ki az impozáns épületben.

A befektető csak a fizető vendégeket várja
Miután a felek nem tudtak megegyezni, patthelyzet alakult ki, ami igazából senkinek sem jó. - Sokszor előfordult 2008 után, hogy messziről érkezett, súlyos értelmi fogyatékos vagy mozgáskorlátozott gyermekek, nyugdíjasok nem tudtak bemenni busszal a szabadidőközpontba - mutat rá Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese. - Miután eredménytelenül tárgyaltunk erről Waldemar Leinz-cel, birtokvédelmi kérelemmel fordultunk a szekszárdi jegyzőhöz. Ő azonban azzal utasította el beadványunkat, hogy a sorompó kikerülésével a terület megközelíthető. Ezután beletörődtünk a döntésbe, és nem fordultunk máshová - tette hozzá. Buchert Eszter szerint ezután folyamatosan épült le a szabadidőközpont. Mint szomorúan mondja, a német vállalkozó nem működtette a büfét, az éttermet, a Gemenc Zrt. pedig áthelyeztette a kisvasút végállomását Keselyűsre.
A német befektető nem kevésbé keseredett már meg a senkinek sem jó patthelyzettől, és fájlalja, hogy a közös tulajdont nem sikerült felszámolni. Azt állítja, hogy Ő most is eladná a területét a nemzeti parknak, de annak nincs pénze. - Még az út felújításához sem tudtak hozzájárulni, ugyanúgy elzárkóztak az együttműködéstől, mint a Gemenc Zrt. Pedig amikor 1996-ban megvettem a területet, akkor mindenki biztatott, de azóta senki nem segített egy fillérrel sem - hangsúlyozza Waldemar Leinz. Arra a felvetésre, hogy a sorompó távol tartja a vendégeket, ami neki sem lehet jó, meglepően reagál. Megjegyzi, hogy akinek van pénze szállásra, étteremre, az személyautóval jön, és azok most is bejutnak a parkolóba. - Akik pedig busszal jöttek, azok főként a kiállítás miatt érkeztek ide zacskóval a kezükben, és az volt az első kérdésük, hogy hol van a mosdó. Sok esetben pedig számomra megdöbbentő módon a természetben végezték el a dolgukat. Több mint tíz évig szemet hunytam a dolog felett annak ellenére, hogy a buszok ingyen használták az utamat és a parkolómat. Néhány éve azonban betelt a pohár - mondja ingerülten a német vállalkozó. Hozzáfűzi, hogy ő továbbra is eladná a területét, ha valaki hajlandó lenne megfizetni azt az árat, amit egy hivatalos ingat-lanbecslő megállapít. Amíg azonban egy komoly befektető nem jelentkezik, tovább üzemelteti a pihenőházakat és az éttermet. Éppen a közelmúltban egyezett meg egy osztrák szakáccsal, aki ígérete szerint hosszú távra tervez nála. - Ezzel együtt hatalmas csalódás számomra az, elmúlt tizenhat év. Az üzemeltetés nem éri meg, ami itt van, azt a Németországból hozott vagyonomnak köszönhetem. Az ingatlanárak is lefelé mennek, miközben más országokban az ingatlan jó befektetés - jegyzi meg elkeseredetten Waldemar Leinz.

Két új kirándulóhely létesülhet
Miközben a német férfi kényszerből Bárányfokon tervezgeti a jövőt, a nemzeti park ma már néhány kilométerrel távolabb kívánja felépíteni azt, ami a magántársasággal közösen nem működött. - Két pályázaton indultunk el eddig, az egyiken nem nyertünk, a másikat visszavonták, most arra várunk, hogy új tendert írjanak ki. Ha forráshoz jutnánk, akkor a közeli Keselyűsön alakítanánk ki az új ökoturisztikai központunkat, ahová lehetőség szerint átköltöztetnénk a műemlék épületünket is a kiállítás anyagával együtt. Az új helyen már megszereztük a Szarvas csárdát, a régi Kádár-villát, és megállapodtunk az erdészettel, hogy átveszünk tőlük egy 18 hektáros területet, ahol kialakíthatnánk a tanösvényt. Ott lenne állatsimogató is - fogalmaz Buchert Eszter. Lélekben már lemondtak a Bárányfoki Szabadidőközpontról.
Hasonló vállalkozást indít öt kilométerrel távolabb az egykori háziállat-bemutató üzemeltetője, Dobribán György is. - A feleségemmel szívünk csücske ez a tevékenység, és szerencsére nagyon sokan érdeklődnek a tavasszal induló programokról. Az új helyszínen épületet bérelünk, ahol szálláshelyekkel, kempinggel várjuk majd a vendégeket. Arra készülünk, hogy óvodások, iskolások kedvelt célpontja legyen a festői környezetben levő pihenőhelyünk, de a horgászat és a kerékpározás szerelmesei is kilátogathatnak hozzánk - közli Dobribán György, aki azért hagyta el a Bárányfoki Szabadidőközpontot, mert megfogalmazása szerint a működése ott a körülmények miatt ellehetetlenült. Ennek részleteiről nem szeretne beszélni - ahogy a többiek, ő is a jövővel foglalkozik.

Forrás: Magyar Nemzet