Gyóni László, a szabad idejében előszeretettel vadászik vaddisznóra és szőrmés ragadozókra. Az elmúlt években sok minden megváltozott, a vörös róka mellett megjelent egy újabb ragazdozó, az aranysakál.

Számuk az ország déli, nyugati felében jelentős. Gyóni László az elmúlt évek során nagy tapasztalatra tett szert az elejtésükkel kapcsolatban. Ezeket a tapasztalatokat osztotta most meg az Agro Jager News olvasóival.

Azt figyelte meg, hogy az aranysakálok a kora reggeli órákban már óvatlanabbak, vadászatuk egyszerűbb a napfelkelte utáni órákban. Mire feljön a nap, vélhetően fáradtabbakká válnak és kevésbé tartják be az “óvintézkedéseiket”.

Ez a típusú vadászat csak akkor sikeres, ha pontosan tudjuk, honnan hová tartanak ezek a ragadozók. A reggeli órákban még valameddig még mozognak, majd elmennek “lefeküdni”, pihenni.

Mivel a helyi sakálállomány általában kiszámíthatóan viselkedik, most is szerencsével járt. Kiérkezése után alig egy órával bukkant fel egy aranysakál a kukoricaszórón. A szele jó volt, a szemből érkező állat felől fújt a szél. A félig zárt magasles takarásában, fel is tudott készülni a lövésre. “Nyitott magasleseken” ennyi időt általában nem hagy ez a ragadozó, aminek rendkívül jó szeme és orra van – mesélte lapunknak az elejtő.

Mivel a 0.22-es puskáját vitte magával a területre, nagyobb kihívás elé állította saját magát. Amikor a sakál körülbelül 40 méterre volt tőle, csak akkor sütötte a el fegyverét. Elég egy apró hibázás, nesz, vagy zörej és az óvatos ragadozó azonnal elugrik. A lapockára leadott lövés pontosnak bizonyult: a rálövés helyétől 10 méterre találta meg.

Azt is megfigyelte, hogy egyes hívóhangokat használva, az aranysakálok szezonálisan inkább az ellenkező irányba tartanak. Ezek valószínüleg olyan egyedek, amiket már más vadászok behívtak és egyúttal “kitanítottak”. Az ilyen és hasonló egyedekre kétféleképpen lehet eredményesen vadászni. Egyik esetben a társas dúvadhajtások azok, ahol a ragadozót mozgásra kényszerítik. A második esetben pedig olyan egyéni vadászat lehet sikeres, ahol különböző csalsípokat alkalmazunk. Minden évszaknak meg van a bevált hívóhangja. A préda, és vészsirám strófákra a sakál mindig reagál, figyel. Az egércincogás mellett, őz buttolóval is lehet hívni.

Az a vadász, aki behívja az aranysakált, ejtse is el, tegyen rá lövést. A rosszul behívott, megtévesztett, sokat tapasztalt sakálokat vadászata egyre nehezebbá válik. Mivel a sakál rendkívül gyorsan tanul, ezeknek a hibáknak súlyos ára van. A helyi sakálok vadászata azért nehéz, mert a terület nádas-galagonyás részein érzi jól magát, rejtőzködik.

A sakállal “fertőzött” országrészekban lassan ez a ragadozó lesz az egyeduralkodó. Ha az alfapár valamelyik tagját kilőjük, a rangsorban következő egyedek feljebb lépnek. A vadászatukkal egy öngerjesztő szaporodási folyamat indul el – véli.

Tagadhatatlanul a szemünk előtt zajlik ez a folyamat, lépésről-lépésre csökken az apróvad-, és az őz állománya is.

Sok szakember felhívta már a figyelmet arra, hogy az aranysakál kérdését fokozottan kell vizsgálni!

Forrás: Agrojager / Írta: Dr. Szilágyi Gergely