A Nagyecsedi Vadásztársaság, határainkon belül, a legkeletibb vadásztársaságok egyike, ahol a társaságot Tóth Zoltán elnök irányítja, míg a szakmai munkát Szabó Tamás vadászmester vezeti.
A társaságot a vadászat, a vad szeretete annyira összetartja, hogy a téli etetések során, vagy a vadkárok felmérésénél is, a vadászmester rendszeresen odaadja a vadőröknek a terepjáróját. Így Almássy János és Nyíregyházi Attila hivatásos vadászok, szép magyar nyelvünket ápolva, vadőreik, szakmai megbecsülése – példás.
Almássy János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ópályiban él, a Mátészalkai járásban. Munkája azonban Nagyecsedhez köti. Igen, ott, ahol valamikor az Ecsedi-láp ringatta a nádat, ott hivatásos vadász. A tavalyi, a 2022-es aszály őket sem kímélte és a nádat sem, mert ahová eddig a gép nem tudott bemenni, most ott is kaszáltak. Erdejük nagy része még fiatal, de azért, itt-ott van egy-egy vén tölgyes. A minap munkatársával, ha úgy vesszük, határszemlére indultak, amikor összetalálkoztak egy aranysakállal…
2022. nyara nem volt kegyes sem a gazdaemberhez, sem pedig a vadhoz, a vadgazdához. Biztos lehetünk benne, hogy erre az esztendőre sokáig fogunk emlékezni, anyagilag is nehezen piheni ki az ország. Túl vagyunk rajta. Ha nem is szokott a magyar ember sokat prézsmitálni, hogy mi volt, azért mindenki láthatta, ha mást nem is, akkor mi mennyiségű vizet tudott meginni a vad. Mondhatom, hiszen megannyi vadgazdával tartjuk a kapcsolatot, hogy aki tudott, itatott. Almássy Jánosék is így jártak, mert hol vannak már a Kraszna és a Szamos árvizei?! Ha lennének is, azok ma már leszaladnak, ahelyett, hogy a lápi világot táplálnák…
A helyiek, itt, úgy 8000 hektáron gazdálkodnak, óvják a természetet is, mert a vadőr azért kicsit régen is és ma is, azért természetvédelmi őr is. A feladat keresztmetszete széltében, hosszában egyforma s aki biztatás nélkül nem talál munkát, az inkább adja le a jelvényét. Sokszor keresni sem kell, adja az magát – mondja Almássy János.
Így voltunk akkor este is a kollégámmal. Most még nyílt, fedetlen a határ és a gabona is éppen, ha bokrosodik. Abban még, most a nyúl se tud elbújni, hát még a dúvad! Csak azért is menni kell. A sakál folyamatosan mozog. Nehéz megmondani, mikor akad bele az ember, de ha megyünk, akkor a teríték is gyarapszik – meséli lapunknak Almássy János.
Menni kell – folytatja, mert menni kell az őzért, amelyből azért csak-csak akad 500 gramm feletti, ha úgy vesszük az „500 plusszos” kategóriából is. Így évről, évre 40-50 őzbakot hoznak terítékre.
Itatóból sokfélét üzemeltetnek. Van, amelyikből jobban csak az apróvad és az őz, de van, amire már a szarvas is rájár, mert azért öt bika 2022. őszén is esett. Legjobb bikájuk 9,20 kilogrammot nyomott, amire azért már felkapja az ember fejét s ahogy lenni szokott, ilyen adatok mellett már a tarvadat is vadászni kell.
Akkor nap, már késő délután, úton voltunk. Mentünk Nagyecsedre. A kollégámmal igen jóban vagyunk, úgy beszéltük, hogy jön értem, persze nem kellett várnia egy percet se. Így szoktuk, ő se várat, én se kések. Aztán már gurultunk is. A sakállal foglalkozunk, talán többet is, de szükséges, mert sok van. Látjuk, halljuk, érezzük. A barátaim tudják, hogy szeretek sakálra vadászni és azt is, hogy egy 300-as Winchester Magnumot használok. Látni kell, hogy olyan kalibert kell használni, ami a dúvadnak sem okoz sok szenvedést, de mégis hatékony eszköze a vadőrnek. Persze vadászunk, de a napi rutin, a területbejárások miatt, a fegyver minden nap a kezünkben van és napról, napra, hétről, hétre vadásszuk a dúvadat. Ez egy életforma. Tudja ezt a család, tudják ezt a kollégák. Akit már küldeni kell, akit biztatni kell, ott a terítékadatok is szerényebbek és nemcsak a nemes vadból, hanem a dúvadból is. Fegyverrel és csapdával egyaránt fogni kell, ennek ellenére azt látjuk, hogy nem lehet csökkenteni az aranysakál állományát. Talán szinten tudjuk tartani.
Legjobban a nyúlsírásra reagálnak, de azt is ügyesen kell hallatni, mert tanulékonyak. Csapdázásnál megkerülhetetlen tapasztalat, hogy a csapdát, nincs mese, el kell ásni és Nagyecseden terelőt is szoktak kihelyezni. Azonban az a megfigyelés, hogy a halkonzerv halolajával lekent csapdák a leghatékonyabbak, mi több, az üres konzervet egy ágra akasztva, még eredményesebb a fogás. A csalira is lehet csorgatni, annak szinte nem tud ellenállni a sakál és ha van, akkor bizonyosan megfogjuk – mondta Almássy János.
Nyíregyházi Attilával indultunk el és a Kis-Kraszna-partján haladtunk, oda már igen közel húzódik a román határ. Azon a területrészünkön, jobbára mezőgazdasági táblák húzódnak, amikor egy sakálra lettünk figyelmesek. Alapvetően a mezei nyúl állományát becsültük, a nyúl miatt mentünk arra. A Góczi Pista földjén kapta ránk a tekintetét. Persze pillanatok alatt előkerült a fegyverem. A társam lámpázott s mire megleltünk, már inalt!
Voltunk már mi ketten lámpázni, vadászni is. Tudtam, hogy a lámpával nem lesz hiba, de azt is tudtam, hogy rohan a sakál. A sakált egyébiránt nem lehet kiszámítani. Arra nincs recept. Egyszerűen ügyesebbnek kell lennünk nála. Ebben az évben 24 sakál esett. A 25-ik lehet az év utolsó sakálja, amit végül futtában ejtettem el. Bizonyosan nem szed össze több nyúlfit és őzgidát sem. Bár nem mértük meg, de igencsak akkora lehet, mint a napokban terítékre került sakál, amelyet Hermánné Bedics Rita, messze innen, a Duna-Tisza-közén ejtett el. Most főzzük a trófeát, mi is kíváncsiak vagyunk és amint tudjuk bevisszük bíráltatni Nyíregyházára. Öreg, több éves kan aranysakál volt, amelyet eddig sosem láttuk. Feltehetően úgy érkezett hozzánk. A tagságból jó páran igen sok időt töltenek kint s azért meg kell jegyezni, hogy ők is jelentős mennyiségű dúvadat ejtenek el, még akkor is sakált lövik, ha esetleg nemes vadat várnának. Így, úgy gondolom, előrébb vagyunk mi is és ha más vadásztársaságnál is így van, akkor minden bizonnyal számottevő a hozadéka, ha a sportvadász a régi regula szerint vadászik.
Nagyecseden az elmúlt évben 50 rókát, 53 borzot, négy sakált, 35 szarkát, 22 szajkót, 24 dolmányos varjút hoztak be.
Az utolsó sakál azonban minden bizonnyal emlékezetes marad, nemcsak nekem, hanem a kollégámnak is, mert mikor érte mentem, akkor a sebzett sakál felugrott és nekem fordult. Szabályszerűen kutya módjára ugatott és megtámadott. A kollégám mindent látott az autónál, segíteni nem tudott. Hozzá kell tenni, hogy résen kell lenni a sakállal, mert, ha hibázik a vadász, biztosan összemarja.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Fotó: Almássy János és Nyíregyházi Attila
Forrás: Agrojager