A Bélusvölgye Vadásztársaságnál igen régóta készültek a karácsonyi terelésre. Az idő hol fagyott, hol pedig megenyhült és sárban úszott a társaság minden dűlője.

Sokat gondolkoztak, hogy megtartsák-e, de végtére is, az ősi szabály döntött, miszerint vadászatot soha nem mondunk le s bár északira váltott a szél, egy igen jó kan a terítékre került – tájékoztatta az Agro Jager Oravecz Attila.

A Bélusvölgye Vadásztársaság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Encsi járásban gazdálkodik, központja Szalaszend. A társaság a Cserehát keleti és a Hernád völgyének pedig a nyugati oldalán fekszik, közvetlenül a Bélus-patak partján, amely észak-déli irányban nyúlik el. Szalaszend három, korábban különálló falu egyesülésével jött létre, ma határos települései Fulókércs, kelet felől Novajidrány, délkelet felől Méra, délnyugat felől Encs, északnyugat felől pedig Fáj.

Egyetlen egy terelést terveztünk – vágott bele Oravecz Attila. Egy valamikor virágzó, régi szőlőst akartunk meghajtani, ahol még 20 éve metszették, gondozták a domboldalt, de ahogy csökkent a falu lakossága, ahogy meghaltak a régi öregek, nem maradt senki, aki gondozta volna, mert a fiatalok elköltöztek. Nem maradt ott, csak egy-két, az idővel szembefordult körte, miegymás. Szőlőt, már nem is tudom, mikor találtunk odakint. Persze az se bírja sokáig s az egész terület egy átjárhatatlan kefesűrű, elvadult oldal lett, amiben, persze a vad megtalálta a számítását. Háborítatlan sűrűség, itt-ott gyümölccsel és körülötte mezőgazdasági területek, erdő. Tehát élelme, vize is megvan. Mi kellene más?

Azonban jellemző erre a területre, hogy annak ellenére, hogy igazi vadparadicsom, ha északira vált a szél és az hideggel jön, már pedig ilyen tájt csak azzal jöhet, úgy szoktuk mondani, hogy kifújja a vadat a szőlőből. Tanakodtunk, de úgy voltunk vele, hogy annyian összejöttek, meg, hogy itt vannak a Szlovák Tacskókopó Klubból a barátaink is: üsse kő, megtartjuk!

Már hajnalban, amikor láttuk, hogy milyen idő érkezett, nyilvánvaló volt, ha látunk is szarvast, az csak a véletlen műve, de lehet vaddisznó és persze a sűrűk miatt a sakállal is számoltunk. Összehívtuk a barátokat, hát megmozdítjuk az oldalt!

A tacskókopós barátok Krasznahorka, Áy, Korpács, Tornaalja, Buzita településekről gyülekeztek. Jóbarátok, igen jó kutyákkal és egy olyan erős klub, amiben vagy 40 kutyát tenyésztünk, versenyeztetünk és természetesen járunk hajtásokra is. Napi szinten tartjuk a kapcsolatot és vagy mi megyünk hozzájuk, vagy ők jönnek mihozzánk. Ennek a fajtának régi hagyományai vannak itt minálunk és náluk is, amely a monarchia idejéig nyúlik vissza, amikor is ezt a fajtát az itteni vadászok megszerették.

Ennek a kutyának a szőre ugyanis durva és jól bírja az ilyen tüskés, szúrós hajtásokat, miközben egy fáradhatatlan, energikus kutya s arról még nem is beszéltünk, hogy nagyon jó a szimata!

Ezen a dombvidéken, bármilyen időjárási körülményhez jól alkalmazkodik. Jó hangzású, messzire hallatszó hangja, kemény, viszontagságos időben is követhető, ugyanis mély hangon csahol és masszívan követi a vadat. Üldözéskor átvált magas nyifogó hangra. Nem túl nagy testű és nem is kicsi. Errefelé nagyon szeretjük!

A klubunk főleg a Kassa környéki tacskókopósokat tömöríti. Összesen tízen vagyunk benne – mesélt tovább Oravecz Attila. Szlovákiában, Felvidéken igen erős a klubélet és engem ott befogadtak. Sok rendezvényt tartanak és a kiállítások egymást követik, amelyeket felkészítő tréningekkel színesítenek. Nagy hangsúlyt fektetnek a csapamunkára, a disznós munkára.

Tehát megbeszéltük, hogy jönnek és nem mondhatjuk le, mert ahogy mi is, ők is nagyon készültek a vendégségre. Aznap 13 puska, 10 hajtó meg a kutyák, ennyien jöttünk össze. A kutyák közül öt professzionális, igazi képzett, technikás kutya volt. Nem holmi udvari kedvencek, hanem begyakorlott bevadászott kutyák és további három, amelyek, ha már ugyan jók is, de még a kutyavezetők dresszírozzák őket. Ismerem mind a három kutyát és a vezetőiket, biztosan sikeres lesz a bevadászásuk és a többi kutyához való hozzászoktatásuk, ami feltétlenül elengedhetetlen. Kicsi kortól, arra kell felkészíteni, hogy vadászkutya lesz. Ehhez sok idő, sok munka, jó adottságú kutya és persze profi, tudatos kutyavezető kell.

Ahogy felállt a hajtás, őzek ugrottak ki és szarvasok is jöttek, de olyanhelyt váltottak ki, ahol a másik erdőrészletbe lövés nélkül mentek tovább. Lehettünk volna többen is puskások, de ez a nap ilyen volt. Tudta ezt mindenki, ezért nem is bánta senki, mert hallottunk, hogy disznó is lesz bent!

A kutyák ekkorra már fogták a csuhásokat! Izgalmas pillanatok voltak, mert soha nem tudjuk milyen, mekkora, mennyi disznó van odabent. Az egyes disznó pedig mindig különleges. A terelés során egyet láttam is megvillanni a sűrűben, s hozzá kell tenni, igen, rajta voltak a kutyák. Az egészséges vaddisznó, különösen az egyes disznó, nem igen ijedős, ereje teljében kocog és arra megy, amerre ő akar. Mind a három vacokról kelt, aztán kettő kitört, de egyre rálőttek az elállók. Akkor az visszafordult.

Követték, csaholták a kutyák. Kétségtelen, hogy magabiztos nagy disznó volt, ami neki-neki fordult a kutyáknak, „akik” bátran csaholva, bele-belecsípve „puskára” terelték! Abban a lőállásban egy visszatérő vendég állt, aki mellett 30 méterre mentek el: nem késlekedett és .30-06-os kaliberű fegyverével váll-lapon lőtte és helyben marasztalta.

Aztán odaért mindenki. Persze a kutyák extázisban voltak. Érthető is, hiszen, ha nincsenek, akkor nem kerülhetett volna terítékre. A kan története aztán még érdekesebb volt, mert annak a disznónak volt egy régi lövése a bal hátsó lábán, ami beforrott. Igazán nagymenő disznó volt, mert, meg-megállt, visszariasztott. A kutyák meg-megcsípték s most ott álltunk körülötte.

Ilyen disznó tíz éve majdcsak mindennaposnak számított az afrikai sertéspestis előtt, de ma már kevésbé szokványos ekkora kant lőni. Ráadásul két fiatal, ígéretes kutya is bátran rajta volt a terelésben és ez jó visszaigazolás a tenyésztőjének is, hogy érdemes ezt a vonalat továbbvinni, mert ’iszen mit érnénk olyan vadászkutyákkal, amelyek soha nem láttak vadat, vagy soha nem voltak vadászaton. Egy kutya értékében persze a szemlék, a versenyek is nagyon fontosak, de az értékmérő tulajdonságai mégis azok, hogy jók-e a munkában és az, hogy bevadászták-e? Kivinni ki lehet hozni egy kutyát, de vadászatra mindig előzőleg felkészített kutyákkal érkezünk, amelyeket azonban kölyök korától tanítani kell – ezt minden rendes vadászember tudja.

Persze mindenki elcsigázottan jött be, mert, ha hideg szél is jött, annyira nem volt hideg, hogy kifagyjanak az utak és egész nap nemcsak a disznók, hanem mi is dagonyáztunk. Nem is sikerült volna kilábalnunk, ha Schubert László és Oravecz János ne segítette volna traktoraival a társaságot, de ott voltak és ezért igen hálásak vagyunk nekik, mondhatom ezt a Bélusvölgye Vadásztársaság nevében is. A vadászat után vártuk a teszt eredményét s ahogy negatív lett azonnal ki is főztük a barátunk trófeáját. A disznót egyébként ötévesre bíráltuk, agyara 19 centiméter lett, miközben alig 110 kilogrammot nyomott – tájékoztatta Szalaszendről Oravecz Attila az Agro Jagert.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató
Fényképezte: Oravecz Attila
Forrás: AgroJager