Galambos-völgye Egyesület hivatásos vadásza, Tóth Róbert ejtette el, szeptember 10-én, élete egyik legszebb gímbikáját. Területük két nagy vadásztársaság közé ékelődött be s mintegy 4000 hektáron vadásznak. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében járunk, Miskolctól északra vagy mondhatnánk úgyis, Kassának tartva.

Tölgyesek, akácosok szakítják meg a szántóföldeket, de vannak jó gyepek, kaszálók is Detek körül. Tóth Róbert már 2023-ban látta ezt a gímbikát, de nem cserkeltek rá s bíztak benne, hogy jövőre visszatér és találkoznak. Semmi ígéret nem volt ebben, csak pusztán a remény és hittek benne, hogy jövőre már nyugodt szívvel megkereshetik az ígéretes bikát. Valahogy így gondolkodnak a környező társaságoknál is, mert újra feltűnt Detek alatt. Persze, hogy megismertem – mesélte az Agro Jagernek Tóth Róbert.

Egy-egy ilyen gímbika megmutatja, hogy mégiscsak van értelme egységesen bírálni a szarvast. Ha a szarvas át is lépi a határokat, ha kímélni kell, akkor kíméli mindenki és ez valahol megerősít bennünket, hogy jó, amit végzünk nap, mint nap. Ha nem is találkozunk minden nap a kollegákkal, de valahogy mindig egy irányba nézünk – igényli ezt a szakma.

Szeptember 10-én ültem fel a lesre. Augusztus végén már éjjelente, majd nem sokra rá, nappal is bőgtek már a gímek. Az én bikám egy sűrűbe állt be és annyira jól tartotta bőgőhelyét, hogy innen, úgy 100 méterre láttam először. Azóta azonban eltelt egy év és ahogy ő is, mi is egy évvel öregebbek lettünk. Szép agancsot rakott fel, s ennél többet, ezen a területen, ezek az élőhelyen nem tud a gím. Látjuk ezt évről, évre. Eljött az idő, csak a szerencse, az, vajon, hogy fordul? Kedvez-e vagy egyáltalán és ha kedvet, akkor kinek kedvez?

A 6.5 creedmorommal voltam. Szeretem ezt a kalibert, bár vannak vadőr barátaim, akik a nagyobb kaliberre esküsznek. Billenőcsövű, de tudtam, hogy lesről fogok vadászni. Egy lövés. Kísérő nélkül, egyedül, mindig más vadászni, de a felelősség, a bírálat, nemcsak a szarvast, hanem a vadászt is mérlegre teszi. Nem lehet hibázni. A bikám azután pedig egyszer csak kilépett a tarvadjaival.

Hamarabb hallottam, már előtte egy félórával elkezdte odabent, de nem jött ki. Mikor kijött azonban még nem lőttem rá. Szinte a lesem alatt ment el és bőgött, folyamatosan bőgött. Úgy 30 méterre állt meg. A les két erdőtömb között állt, én meg ott ültem és hallgattam az estét.

Ahogy terelgette a teheneket, rábőgtem. Tisztességesen akartam elejteni. Királyhoz illően megállt és kereste az ellenfelet. Nem vártam soká. Megcéloztam és elsütöttem a fegyveremet.

Éveket várni egy bikára és bízni abban, hogy találkozunk egyszer, sok idő. Nehéz elmondani, mit jelent vadásznak lenni. Ha láttuk is egymást tavaly és ha meg is lőhettem volna, nem jelentett volna ennyit, mert tudtam volna, hogy ennek a bikának még feladatai vannak és várni kell, mert fiatal.

30 méterre állt, de ennek ellenére hallottam a becsapódást, miután megfordult és az erdő irányába szaladt. Úgy 120 métert. Halálvágtája az erdőig tartott, ahol elesett. Eddig még sohasem lőttem gímszarvast bőgésben, hogy tűzben maradt volna.

Megtörtem az egylövetűmet, kiürítettem és nem tettem bele új töltényt..

Aznap este mások is voltak kint, hallották a lövést és a becsapódást is. Persze nem sokkal később vadásztársak és a barátok is hívtak. Jól esett és jöttek segíteni is.

Ám mire bárki ideért volna, egyedül mentem oda a bikámhoz. Úgy vártam meg mellette a többieket, ott a bika mellett. Lámpázni sem kellett, mert az első vadászbarátom már a fekete tömegről tudta, hogy merre vagyunk a réten, a többieknek meg könnyű dolga volt az első autó után.

Korát 10-11 évesre tettük. A trófeát időközben kifőztük, amely 7 kilogrammot nyomott – tájékoztatta az Agro Jager Newst Tóth Róbert Detekről.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Tóth Róbert
Forrás: Agrojager