„Kis ízelítő a vaddisznóhajtás utáni keresésekből. Egy ismeretlen eredetű vérről kaptam információt (azt a csapát piros színnel jelöltem). Darázzsal kinyomoztuk, hogy az a disznó terítékre került már.
Viszont a vér egy idő után két irányba folytatódott. Az elágazás másik ágának is a végére jártunk. Szederben lapuló sebzett süldőt értünk be. Ott még egy másik vércsapa is volt, de azt a malacot már kihúzták a lőállás mellé addigra. (ez volt a zöld vonallal jelölt csapa).
Valahogy úgy éreztem, hogy bár alig van idő sötétedésig, egy komoly kontrollt megér még a dolog, így Somát is bevetettem. Ő a piros és zöld csapák kereszteződésénél egy kis tanulmányozás után egy harmadik irányba kezdett húzni. Egy idő után vércseppek és kenések igazolták az orrát. 1200 méter után értünk az alsó lőállásokhoz. Az a disznó ott ismét lövést kapott, így terítékre is került. (ez a narancssárga csapa).

Mivel az utolsó métereken kissé siettük, gondoltam az a biztos, ha még egyszer megnézzük a csapa végét, még mielőtt elérte a puskás sort, hátha mégse azt lőtték meg. Soma újra ráállt a csapára, de egy alsó légáramlat újabb információt hozott neki. Fejét felkapta és ellenkező irányba, lefelé kezdett húzni. Ott is találtunk vért (lila színnel jelölt csapa). Az a disznó is terítékre került. Ez után visszamentünk a narancssárga csapára és megbizonyosodhattam róla, hogy az tényleg az volt, aminek látszott. Nem tévesztett Soma, ugyanoda vezetett ismét.

Ezek után visszaballagtunk a felső puskássorhoz, ahol volt még egy kontrollálandó lövés. Odáig még nem értünk el, amikor Soma ismét leblokkolt. Szimatolt, majd a sűrűbe húzott. Rövidesen vért és egy nagy darab lábszárcsontot találtam. A csapa egy idő után egybefutott a narancssárga csapával, csak épp azzal szemben haladt. Végül is kiderült, hogy az elsőként megnézett piros csapában folytatódik, vagyis annak az elejébe botlottunk. Az a süldő volt ugyanis lábon lőve. Na ezek után még körbe sétáltunk a maradék lőállásokon, hátha akad valami, majd az autóhoz indultunk visszafelé, immár majdnem sötétben.

Valamivel túlmentünk már az első – piros – vércsapán, amikor Soma ismét oldalra kezdett szimatolni a domboldalon lefelé húzó szélben. Ott valahol feküdt még egy vad a délelőtti hajtás után, annak a véres helyét még akkor láttam, így elsőre azt gondoltam, hogy azt érzi, de Soma nem az úton szaglászott, hanem egyenesen megindult a domboldalon felfelé. Botladozva, lámpa nélkül mentünk az esti félhomályban vagy 100-120 métert, amikor egy nagy szürke követ vettem észre előttünk. Afelé tartottunk. Soma odaért és tépni, ugatni kezdte, a kő ugyanis közben malaccá változott. Ez lett a grátisz malac, amiről senkinek nem volt tudomása.
 

A mellékelt térképen lehet látni, hogy micsoda kuszaság van ilyenkor az erdőben. Azt csak egy jó és rutinos kutyaorr képes kibogozni. Ezért is van rájuk szükség nagyon. (Az egyes színek a különböző csapákat jelölik, a halványabb, vékony kék vonal Darázs nyoma, a vékony fehér pedig Somáé a csapák közötti részeken)
 

Ilyenkor aztán nem csak az elmaradt vadat, hanem az elveszett hajtókutyákat is be szoktuk gyűjteni. Így vettük fel a kis balga welsh terriert, amelyet kétszer is hazafuvaroztam aznap.

Forrás: Horváth Dániel, Utánkeresők Baráti Köre