Tóth Ábelt, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdészét több mint négy évtizedes erdőgazdálkodási munkásságáért, új erdők létrehozásában, erdősítésekben való kiemelkedő tevékenységéért az Életfa Emlékplakett ezüst fokozatával tüntette ki Nagy István agrárminiszter.A Holt-Dunához közel, a falu meg a gemenci erdő szélén épült mutatós ház nappalijában beszélgetünk. A falon szarvas- és őztrófeák sokasága jelzi, hogy Tóth Ábel nem csak erdész volt, de hivatásos vadász is a bátai társaságnál nyolc évig.
– Nem vagyok tősgyökeres bátai – kezdi a beszélgetést a nyugdíjas erdész. – 1964 október elején neveztek ki erdésznek Közép-Gyűrűsaljra, ahol korábban a Simlacsik Pali bácsi volt a kerületvezető. Az Alfödről, egy kis faluból, Dunaszentbenedekről származtam ide. ’39-ben születtem, kölyökkorom óta az erdőt jártam. Akkor még maszek világ volt. A földünkön, magunkban gazdálkodtunk. Kapacitáltak is a szüleim, hogy én is maradjak a földnél, amiből majd meg tudunk élni. Aztán jött a téesz-szervezés, a föld elment, a ló elment, a szüleimnek be kellett lépniük a téeszbe. Én mindenképpen szerettem volna erdész lenni. A katonaság után Szegeden, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban végeztem. Eleinte a Simlacsik Pali bácsi védőszárnyai alatt ügyködtem, Gyűrűsaljon: egy kerületet rám bíztak, de az akkori szokások szerint kellett egy idősebb felügyelő is. Amikor belejöttem a dolgokba, akkor neveztek ki véglegesen. Harmincnyolc évet húztam le Bátán, Gyűrűsaljon a 2002-ben történt nyugdíjazásomig.
Abban az időben minden munkát az erdész végzett, tudjuk meg Ábel bácsitól. Számba vette a fát, erdősített, meg mindent csinált, amit kellett. Később kezdődött a szakosodás: az egyik erdész csak a fatermeléssel foglalkozott, a másik csak erdőműveléssel: ültetéssel, faápolással. Idővel Tóth Ábel is ezt csinálta. A fa letermelése után az utómunkálatokkal olyan állapotba kellett hozni a területet, hogy oda megint ültetni lehessen. Voltak is súrlódások a kitermeléssel meg az erdőműveléssel foglalkozók között. Aztán visszaállították a régi rendet, egységesen feleltek az adott területért.
– Közben ment az idő, megnősültem, és a párommal, Marikával kiköltöztünk az erdőbe, oda, ahol korábban a Gyarmati Karcsi bácsiék laktak, és náluk én is. Közben volt a 65-ös meg 66-os árvíz, s utána rendbe kellett hozni az erdészlakást, sőt az erdőt is. Hónapokig éltem a Duna partján, a sárosi rakodón, ahova összegyűjtöttük a rengeteg, az árvíz által széthordott fát. Annak a tetején is aludtunk. Volt, hogy jött egy nagyobb hajó, és a hullámok vitték a fát. 1966-ban kiköltöztünk az erdészházba, s hét évig ott laktunk Gyűrűsaljon. Utána ide építettük a mostani házunkat, ahol beszélgetünk. Innen jártunk ki dolgozni, egy UAZ-zal, együtt a munkásokkal. Aztán a rendszerváltással beköszöntött a vállalkozói világ is. Most nem tudom, hogy megy a dolog, de annak idején, eleinte bizony sok gond volt a minőséggel, például azért, mert sekély gödörbe ültettek. Tanúja voltam, hogy egy 10-12 hektáros területet majdnem kiszántatott az erdőfelügyelő. Szerencsére jött egy vékony áradás, összeszedték magukat a kis visszavágott fácskák, s a következő évben igen szép csemetés lett. Aztán a vállalkozók is belerázódtak a dologba.
Az idős erdész azt mondja, a munkában előfordultak nehéz időszakok is. A gondok, nehézségek ellenére nagyon szép négy évtized volt, köszönhetően a Gemenc Zrt. közösségének is.
Ma is vadászik, szeptemberben lőtt egy szép szarvasbikát
Tóth Ábel ma is vadászik, szeptemberben lőtt egy szép szarvasbikát. Néha egy-egy vaddisznó is puskavégre kerül. A felvetésre, hogy ez utóbbiak sokak szerint túlszaporodtak, az idős vadász azt mondja, hogy az ő, meg a többi vadász tapasztalatai szerint ez nem így van, az ellenkezője igaz. Ennek egyik oka talán az, hogy a korábbinál jóval könnyebb, egyszerűbb golyós fegyverhez jutni. Szóba jönnek a protokollvadászatok is. Tóth Ábelnek módja volt részt venni ilyeneken. Egyszer ott volt Kádár is. Mondja neki az egyik hajtó, Tóth Ábel apósa: „Ott fut a süldő!” Mire Kádár: „Hadd fusson, kell jövőre is”. Sajnos a „nagyjaink” között is voltak, akik úgy viselkedtek, ahogy nem kellett volna. Megesett, hogy ketten lőttek egy vaddisznóra, s utána a hajtók, vadászok előtt összevesztek, összeszólalkoztak, hogy ki vitte be a találatot. Végül odajött Parti Pista bácsi, a fővadász, s neki kellett igazságot tenni, eldönteni, hogy ki lőtte meg a disznót.
Forrás: Teol
