VADDISZNÓ - SUS SCROFA L.
Felejthetetlen élményt nyújtanak a télen, hóban megrendezett hajtások, a vaddisznókat hajtó kutyák egyre közeledő ugatását hallván, mozdulatlanul várni a kitörő vaddisznókondát vagy az óvatosan menekülő remetekant. 
A faj bemutatása:Külsejében a vaddisznó hasonlít szelídített rokonához azzal az eltéréssel, hogy törzse rövidebb és zömökebb, lábai erősebbek, feje hosszabb és szikárabb, fülei felállóbbak és hegyesebbek, mint a szelídített sertéséi. Erős, hatalmas állat, amely meg tudja magát védeni, ha kell. A teljes hossza 1 3/4 m, testhossza 1 1/2 m, a farkának hossza 25 cm, vállmagassága 80–95 cm, súlya 150–200 kg. Az egyes példányok tartózkodási helye az évszakok és a táplálék bősége szerint igen különbözőek lehetnek. A mocsaras vidéken élő vaddisznók általában nagyobbak, mint a száraz erdőben élők; a Földközi-tenger szigetein élők pedig kisebbek, mint a szárazföldön élők. Színe különböző. A szürke, vörös, fehér és tarka vaddisznók ritkák és mindig gyanúsak, hogy házi sertéssel keresztezett példányok. Szőrzete hosszú, merev és hegyes, a végén gyakran több szálra hasadt sörte, amelyek között alul a bőrszínen az évszakok szerint több vagy kevesebb puha, gyapjas szőr van. A nyak alsó részén és a has hátsó felén a sörték előre állanak, a test többi részén hátrafelé hajlanak. A hátán lévő sörték a leglátványosabbak, még impozánsabbá teszik az amúgy is látványos vadat. A füle feketésbarna, a farka, az orra, a lábak alsó része és a körmök szintén feketék, a pofa külső része néha túlnyomóan világos.
Származása:Kevés állat szerepel oly sokféleképpen az ókori népek mitoszában, mint a sertés. Míg a kan jobbára a haragvó, bősz istenség fogalmával volt összefüggésben, addig a koca a szelídséget és termékenységet jelképezte. Az ókori népek a kant mint hatalmas, félelemgerjesztő harcias állatot, nagy tisztelettel vették körül. Az ókori idők vallási ceremóniáiban a sertés többféle módon szerepel. Az ókori görögök Demeter istennőnek – a földtermékenység istenének – tiszteletére rendezett vallási ünnepélyeken kant áldoztak azért, hogy vetéseiket fel ne túrja, hasas kocát pedig azért, hogy gazdag termésük legyen. Az is érdekes, hogy az ókorban a sertés nemcsak áldozati állat volt, de mint szerencsét hozó állat is kedvelt volt. Ezt mutatják a germánoknál és a rómaiaknál aranyláncon (nyakban, vagy karkötőn) hordott aranyból készült „szerencsemalacok”, és az ókori hinduknál az aranypénzeken bevésett disznófejek koszorúval körülvett képei. Régi hazánkban,Verőcemegyében talált, a hallstadti korból származó dáljai aranykincsleletnél voltak arany fibulák, melyek disznóformájú állatot ábrázolnak. Igen nagy területet benépesít, északi irányban az 55-60. szélességi fokig hatol fel az areája. Kelet-nyugati irányban Eurázsiában, Anglia és Skandinávia kivételével elterjedt. Meg kell említeni, hogy Skandinávia területén is lassan, de „kitartóan” terjeszkedik e faj.Sok alfajt különíthetünk el, amelyek természetes vagy mesterséges akadályok elszigetelő hatására jöttek létre. Rokon faj pl. a borneói óriás és a himalájai törpe vaddisznó. Alfajok közül viszont a kaukázusi a legnagyobb és a szardíniai a legkisebb, amely utóbbi kifejlett példányai is sok esetben csíkosak. Erdeink legnagyobb létszámú csülkösvadja leginkább a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, valamint a Pilisben (az egykori magyar királyok híres vadászterületein) fordul elő, de ma már az Alföldön is egyre több vadászterületen előfordul.
Életmódja:
A vadászok a kifejlődött hímivarú egyedet vadkannak, kannak, régiesen agyarasnak is nevezik, a nőivarút kocának hívják. A fiatal állatot kicsi korában malacnak, majd közel két éves koráig süldőnek nevezik. Két éven túl a kocát két, három, stb. éves kocának, a kant két, három, stb. éves kannak nevezik.Az ötéves életkort megért és azt elhagyó kant remetekannak nevezzük. A disznó a pagonyban tanyázik, fészket vagy katlant túr magának és abban fekszik. Ha a kutyák felverik, vagy megfogják, úgy szétveri a kutyafalkát és kitör. A vaddisznó legtöbbször a nedves, mocsaras helyeken tanyázik, akár van a közelben erdő, akár nincs, ha a vidék mocsári növényzettel van borítva. Igen szereti még a nagyobb terjedelmű fiatal, sűrű tűlevelű erdőket. Egyiptomban nem egy helyen a cukornádültetvényekben tanyázik és nem is hagyja el azokat. A nádat eszi, lubickol a vízben, amit a földekre eresztenek, és annyira jól érzi magát, hogy semmiféle eszközzel nem lehet őt elzavarni. Ázsiában is elhagyják néha, néha az erdőt, hogy a folyó- vagy állóvizek partján a magas fűben tanyázzanak. Pihenőhelyül éppen csak akkora fészket túr magának a földbe, amibe belefér. Ha lehet, kibéleli mohával, száraz fűvel, avarral és itt nyugszik. A falka hasonló fészket készít magának, de úgy fekszenek bele, hogy valamennyinek a feje a középen legyen. Télen szívesen bujnak összehányt nád-, vagy szalmakupac alá, hogy jobban bírják a hideget. Nappal főleg lustálkodva a fészkükben hevernek, este pedig felkelnek, hogy ennivaló után nézzenek. A vadászok megfigyelése szerint felkelés után az erdőben vagy a réten feltúrják a földet és meghenteregnek benne, vagy valamelyik csermelyben fürdenek egy órácskát. Úgy látszik, hogy a fürdés hűsítő hatására szükségük van, mert néha kilométereket vándorolnak, hogy patakot találjanak. A fürdés után előszeretettel dörgölődznek fákhoz. A dörgölés magasságából jól tájékozódhatunk a vad méretéről, arról kik is járnak oda. Csak amikor már minden elcsendesült, mennek ki a vetésekre, de ahova egyszer odaszoktak, onnan nagyon nehéz őket elszoktatni. Ha a vetés (főleg a kukorica) már érőfélben van, akkor különösen nehéz őket a vetéstől távoltartani és nagyobb kártól megmenekülni. Sokkal többet pusztít el, mint amennyit megeszik, amiért igen kártékony tud lenni.
Az erdőben és a mezőn minden megehető táplálékot összeszed, mint: szarvasgombát, rovarlárvákat, kukacokat, csigákat, egereket, madártojásokat, ősszel és télen összeszedi a lehullott tölgy- és bükkmakkot, mogyorót, gesztenyét, a szántóföldeken a burgonyát, répát, kalászos és hüvelyes veteményeket. Megeszik azonban mindenféle állati- és növényi eledelt, megeszi még a mérges kígyókat is, az elhullott, vagy elejtett állatok oszlásnak indult hulláját még akkor is, ha az saját fajtájabeli. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a koca saját malacait is megeszi. Ez nyilvánvalóan abnormális viselkedési forma, az ilyen kocát haladéktalanul ki kell lőni az állományból ! Ha nincs elegendő tápláléka, vagy ha igen szigorú a tél, tartózkodási helyét is megváltoztatja és néha igen nagy távolságokra elvándorol.
A vaddisznó mozdulatai gyorsak és hevesek. Futása meglehetősen gyors. Menekülés közben egy irányban fut. Nevezetes, hogy a kan nem szeret éles fordulatokat csinálni. Az ember legnagyobb csodálkozására néha olyan bozóton is áttörnek, amin semmiféle állat nem tudna átjutni. Kitűnően úsznak és néha igen nagy távolságokat; ha kell, a tengerpartról vagy az egyik szigetről a másik szigetre is átúsznak. Megfigyelték, hogy 6–7 km-t minden különösebb fáradság nélkül átúszik. 
Szakértők állításai szerint a vaddisznó néha igen nagy távolságra is elvándorol. Kilométereken át lehet látni, amint egyesek vagy kisebb csoportok vándorolnak. Vándorlásuk oka vagy a zaklatás, vagy az élelem hiánya. A vaddisznók minden körülöttük történő dologra figyelnek és igen óvatosak; gyáváknak azonban nem mondhatók; hiszen erejükben és természetadta fegyvereikben meg is bízhatnak. Látásuk viszonylag gyenge, hallásuk és szaglásuk azonban kitünő. 500–600 lépésről megérzik az embert, sőt mint azt megfigyelték, akkor is felfigyelnek, ha friss embernyomot találnak. Ízlése nem lehet rossz, mert ha elegendő elesége van, akkor mindig a legjobbat fogyasztja. Lénye csodálatos keveréke a kényelmes nyugodtságnak, a jámbor jóindulatnak, a zabolátlanságnak és a szokatlan ingerlékenységnek. Ha az ember nyugodtan elmegy mellette, akkor vagy nem törődik vele, vagy elszalad; ha azonban ingerlik, sebzett, vagy malacait félti, nekitámad ellenfelének.
Hihetetlen gyorsan rohan a vaddisznó, ha az embert megtámadja. Agyarával erőteljes és veszedelmes hasításokat mér ellenfelére, de ritkán áll meg és még ritkábban fordul vissza. Aki nem veszíti el a lélekjelenlétét, ilyenkor egészen közel engedi magához a vadat és akkor gyorsan félreugrik egy fa mögé, vagy ha fa nincs, akkor elegendő, ha egyszerűen félreugrik, mire a vad – amely nem fordul meg – mellette elrohan. Akinek azonban nincs ideje, vagy módja rá, hogy félreugorjon, annak nem marad más hátra, mint a földre fekvés, mert a vad agyarait csak felfelé tudja használni, lefelé soha. A kocát (ha nincs malaca) nehezebb felingerelni mint a kant, de ha harcba száll, éppen olyan bátor, mint a kan. Kampóival sohasem tud olyan veszedelmes sebeket ejteni, mint agyaraival a kan, annyiban azonban veszedelmesebb a kannál, hogy megáll annál a tárgynál, amely felingerelte, megtapossa és fogaival néha nagy darab húsokat tép ki testéből. Még a gyengébb kocák, sőt a süldők is felveszik néha a harcot az emberrel. A malacokat rettenthetetlen bátorsággal védi anyjuk. Ha a kocától malacát elrabolják, sokáig üldözi is a malacrablót.
Párzási ideje október végétől decemberig is elhúzódhat, ezt az időszakot búgásnak nevezzük. A kan hörgő, morgó, búgó hangot hallat, fogait csattogtatja, szája habzik, mielőtt a tulajdonképpeni párzás, a borítás megtörténne. A kanok által termelt habváladék szintetikusan utánozható szaganyagot tartalmaz, sertéstenyészetekben használják is az ivarzó kocák kiválogatásánál. A párzás ideje alatt az öreg remetekanok a kondához csatlakoznak és a kocákkal maradnak a párzás végéig. Az erősebb kanok a gyengébbeket elverik, az egyenlő erősek azonban heves és sokáig tartó küzdelmet vívnak egymással. A küzdő kanok ritkán sebzik egymást halálra. Ha a küzdelemben két egyenlően erős agyaras kerül egymással szembe, és egyik sem tudja a másikat a kondától elverni, akkor – bár kényszeredetten – megtűrik egymást.
Kissé furcsa a mód, ahogy a kanok kedveskednek a kocáknak, amennyiben folyton döfködik a kocákat testük legkülönbözőbb tájain és néha meglehetősen gorombán. A kocák azonban a kedveskedést szívesen fogadják. A párzás alatt a kanok még furcsábban kedveskednek, amennyiben néha elég erősen beleharapnak a kocák nyakába.
A párzás után 12–16 hétre a gyengébb koca 4–6, az erősebb 11–12 malacot ellik. A fiatal kocák általában tovább hordják vemhüket, mint az öregek. A koca legtöbbször áprilisban elli malacait. Előfordul azonban korábbi és későbbi ellés is. Példaként említhető egy enyhe télen, február 21-én megfigyelt , anyjukat vidáman követő, kb. 3 hetes malacokat vezető termetes koca. A koca ellés előtt mohával, tű- és lomblevelekkel bélelt fészket készít magának. Malacait az első 14 napban ebben a fészekben tartja elrejtve és nem hagyja el őket csak akkor, ha eleséget megy keresni. 14 nap után teszi a kis család első sétáit. A koca utat tör malacainak és a malacok igen ügyesen követik anyjukat. Megtörténik, hogy több koca találkozik össze malacostól, amikor is az egész társaság együtt marad. Előfordul az is, hogy ha valamelyik koca elveszti az életét, a többi veszi gondozásba az elárvult malacokat. A kis malacok igen kedves, helyes állatok. Külsejük igen tetszetős, élénkségük és pajkosságuk élénk ellentétben áll a felnőtt állatok robusztusságával és fékezhetetlenségével. A kocák komolyon mennek előre, malacaik pedig visítva és röfögve összevissza szaladnak. Megállás nélkül hol szétszóródnak, hol ismét összegyűlnek, majd megállanak és túrnak, majd valami csínyt követnek el, azután az anyjukhoz rohannak, körülveszik, megállítják, hogy éhségüket csillapítsák, csak azért, hogy azután mindent újra kezdjenek. Így megy ez egész éjjel, sőt nappal sem marad nyugodtan a víg társaság, még akkor is folyton mozognak.
A vaddisznó 18–19 hónapos korában ivarérett, 5–6 éves korára teljesen kifejlődik. Kevés betegsége van. Csak rendkívüli hidegben, ha magas hó van és főleg ha a hó felszíne megfagyott, úgyhogy talpának bőrét felsebzi, fordul elő, hogy élelemben különben is szegény vidékeken nagyobb számban pusztulnak el.
A farkas és a hiéna, a malacoknak a róka a legnagyobb ellensége; trópusi vidékeken a nagy macskafélék – főleg a tigris – vadásszák a kövér vaddisznót. Valamennyinél nagyobb ellensége azonban az ember.
Lábnyoma:
A vaddisznó csülök hossza 6-9 cm, szélessége 4-7 cm. A lenyomat szinte mindig négy részből áll, a fattyúkörmökből (hátsó kisujjak) és a két első nagyujjból. Bárhol előfordulhat az országban.
Trófeája:
Ha az öreg kan agyarait látjuk, akkor értjük csak meg, hogy milyen borzasztó hatást érhet el velük. A kanokat a kocáktól agyaraik különböztetik meg. Az agyarak már a második évben megjelennek úgy a felső, mint az alsó állkapocsban és mindig felfelé irányulnak. A hároméves kannál az alsó állkapocsból növő un. nagyagyar jóval erősebben fejlődik, mint a felső állkapocsból növő; ferdén felfelé nő és fenn meghajlik. A felső, un. kisagyar az állkapocsból kijövet felfelé hajlik, azonban fele akkora sincsen, mint az alsó. Úgy a felső, mint az alsó állkapocsból növő agyarak ragyogó fehérek, rendkívül hegyesek és élesek és minél idősebb az állat, a folytonos egymáshoz dörzsölés folytán annál élesebbek és hegyesebbek lesznek. Minél idősebb a sertevad, annál hosszabbak és vaskosabbak az agyarai.
Vigyázzunk: A vadkan szemfogait agyarnak, míg a kocáét kampónak nevezzük ! Kampónak nevezni a vadkan agyarait súlyos pongyolaság, fogaknak nevezni pedig igénytelenség, stílustalanság.
Az agyarral ejtett sebek igen veszedelmesek, néha halálosak is lehetnek. A támadó vadkan igen ügyesen szokta agyarát ellenfele combjába vagy hasába (főleg ebeknél) vágni és fejét folyton rázva, a combon csontig ható hosszú sebet ejt, a hason pedig rendesen kifordítja és megsérti a beleket.
Régi történetek szerint öreg kanoknál előfordult, hogy amikor nagyobb állatot, pl. lovat támadott meg, felugrott és úgy hasította fel áldozatának szügyét és hasát. A vadászt általában nem a lövés után mindjárt támadja meg, hanem csak akkor, mikor megsebesülve elbújt, a vadász rejtekhelyét megtalálja és ott sarokba szorítja. Ilyenkor agyarát csattogtatja és hirtelen bámulatos gyorsasággal támad ellenfelére. Ha az ellenfelét elhibázza, akkor a kan tovább rohan, a koca ellenben visszafordul és megkisérli, hogy ellenfelébe beleharapjon.
Vadászata:
A vaddisznó óvatos magatartása, jó hallása és szaglása, valamint intelligenciája a vadász számára különösen érdekessé teszi.
Egyéni vadászatakor általában legeredményesebb vadászati módja a lesvadászat.
Vadászati módok vaddisznóra:
lesvadászat: (lehet magasles, vagy természetes leshely /pl.: bokor/): szintén elsősorban nagyvadvadászati mód. Lényege, hogy előre megfigyelt, rendszeres előfordulási helyén magunkhoz várjuk a vadat. Ez az egyik legkényelmesebb vadászati mód. A lesen mozdulatlanul ülve könnyebben észlelhető a mozgó vad, mint cserkelés közben.
hajtás: nagy területen, sok vadásszal történik. A vadászokat lőállásokra állítják, a hajtók kutyáikkal megmozdítják az erdőt, és a vadat a vadászok felé hajtják. A vadászatot nagy területen, nagy létszámú vadásszal, sok hajtóval és kutyával rendezik. Disznóhajtásban más vad nem lőhető, a terítéket legfeljebb 1-2 róka színesíti. Felejthetetlen élményt nyújtanak a télen, hóban megrendezett hajtások, a vaddisznókat hajtó kutyák egyre közeledő ugatását hallván, mozdulatlanul várni a kitörő vaddisznókondát vagy az óvatosan menekülő remetekant. Disznóhajtást gyakran tartanak vadaskertben is, ahol a napi teríték akár az 50-100 db-ot is elérheti.
cserkelés: sokunk szerint a legszebb vadászati mód, általában meg a cserkelés magas szinten elsajátított tudományát igényli az eredményes vaddisznóvadászat. Fontos, hogy a cserkelés soha nem lehet a vad figyelmetlen, tapintatlan, indokolatlan zavarása. A jó cserkelés elsajátításához egy tapasztalt, vadat kiválóan ismerő vadásztárs okítása, tanítása elengedhetetlen, ugyanúgy mint a saját tapasztalat.terelés: kevés számú vadász - legfeljebb3 fő- eláll, míg a jó helyismerettel és vadállomány ismeretével rendelkező segítők lassú mozgással terelik rájuk a vadat. A hajtáshoz hasonlóan körültekintést, nagy gondosságot igénylő vadászati forma.A terelés nagy előnye, hogy van elegendő idő a megjelenő vad elbírálására, gyors, kapkodó lövésre nincs szükség. Kutyát semmiképpen sem használunk ! Tereléssel csak a vaddisznó, a szarvastehén, űnő és borjú vadászható!
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Nemzetközi pontozás:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kapcsolódó galéria képei: Kattintson IDE!
Kapcsolódó fórumtéma: Kattintson IDE!
Forrás: MEK, Naturhun
