Idén 19. alkalommal gyűltek össze szép számban vadászíjászok Dusnokon, hogy együtt vadászanak mezei nyúlra.

Ez egy komoly múltra tekintő hagyomány, főleg annak a fényében, hogy a vadászíjászat legalizálása megközelítőleg harminc évvel ezelőtt történt. Azoknak a vadászíjászoknak, akik szeretnek hajtásban vadászni, a november első hétvégéje már egy éve be van vésve a naptárba. Annak ellenére is, hogy idén, rendhagyó módon, november második hétvégéjén harsant a kürtszó a település határában.

Miért is különleges ez a hely minden résztvevő számára?

Az első a helyszín és a szervezés. Dusnok alapvetően egy nyúlban gazdag terület. Mindez viszont nem garantálja az izgalmas íjas hajtást, hiszen az íjászoknak a valódi lehetőség 20 méteren belül kezdődik. Ahhoz, hogy elérjük ezt a távolságot, illetve ezt a közelséget, igenis tudni kell azt, hogy mik azok a helyek, ahol ez kivitelezhető. Az idők során kialakult és általában csak finoman változó irányú hajtás sok olyan helyet tartalmaz, ahol nem ritka az, hogy 10-15 méteren belüli lövést adhatunk le. Nap végén pedig általánosan elmondható, hogy minden résztvevő többször is jó lövési lehetőséghez jutott. A többi pedig már csak az egyénen múlik.

A második pedig a társaság. A régre nyúló hagyománynak köszönhetően, ez az a hely, ahol biztos lehet benne az ember, hogy újra fogja látni a barátait, akikkel lehet, hogy legutóbb 1 éve ugyanitt találkozott utoljára. Jól mutatja ezt, hogy mindig akad olyan, aki Afrikából, vagy Spanyolországból utazik haza, csupán azért, hogy ezen az egy hétvégén részt tudjon venni.

Mit élt át az, aki idén is ellátogatott Dusnokra?

Személy szerint 4. éve látogatok el erre az eseményre. Első alkalommal, még sok ismeretlen között éreztem újnak magam. Azóta nagyot fordult a kocka. A korábbi hajtások és a Magyar Vadászíjász Egyesület tagsága révén, az vált kellemetlenné, hogy nem tudok annyi emberrel beszélni vadászat előtt és után, amennyivel szeretnék. Régen az volt a bajom, hogy senkinek nem tudtam a nevét, most gyakorlatilag a baráti társaságomba érkezem.

Reggel a beiratkozásnál 27 íjász és körülbelül 15 hajtó gyűlt össze. Már ekkor látszott, hogy kellemes időnk lesz. A föld sem volt felázva, így gumicsizmára sem volt okvetlenül szükségünk. Azt viszont előre közölték, hogy idén nem annyira erős a mezei nyúl állománya, mint tavaly.

A nyulak hiányát én egyáltalán nem vettem észre. Már az elején, bár nem egy „tökéletes lövést” sikerült leadnom, de bizakodással töltött el egy vessző, ami hosszában súrolt egy nyulat, majd megtaláltam rajta a szőrét. Éreztem, hogy már csak pár centi kell és elejthetem életem első mezei nyulát.

Valamiért az első elejtés kicsit tovább váratott magára a megszokottnál. Már a negyedik hajtásban lehettünk, amikor egyszer csak a vonal túloldalán meglepően hangos lett, az egyébként némán közlekedő hajtósor. Hamar eljutott szájról – szájra a hír, hogy „megvan az első nyúl”. Ez mindenkit megnyugtatott egy kicsit.

A nyugalmat csak az zavarta meg, hogy az egyik elálló, egy ültő helyében, 3 nyulat lőtt! Mindegyiket mozgás közben. Mudra László egyébként is azok között van, akik bizonyítják, hogy nem csupán szerencse kérdése, hogy eltaláljuk-e a nyulat. De, hogy hármat egy helyen? Ezzel azért mégis sikerült újat mutatnia.

Azt viszont kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy változni fog a hajtás iránya. Azt a részt fogjuk hajtani, ami régen a hajtás vége, a finálé volt. Itt egy erdőfoltot álltunk körbe, és csak hajtók mentek be. A vadászok pedig kifelé, az erdőből előtörő nyulakra, tudtak lövést leadni.

Hamar kiderült, mi a változtatásnak az oka. A nem túl nagy erdőfoltban, hosszában, egy traktornyi széles csíkot kivágtak. Ezt már nem lehet ugyanúgy körbeállni. Bár 4 év a vadászatban nem olyan hosszú idő, de most éreztem életemben először azt, amivel annyi könyvben találkoztam már. „Régen itt még burjánzott az élet… Mostmár csak gyenge utánzata önmagának. Mi még láttuk, de más valószínűleg már sosem fogja látni.”

Elmélkedésemet tudatosan vágtam el. Sajnos tapasztalataim alapján, amikor az ember nem figyel, akkor kéne duplán figyelni. Valahogy megérzik ezt a nyulak. De rajtam már nem fognak ki. Keveset beszélek. Már akkor is van vessző az idegen, ha az ellőtt vesszőmért megyek. És nem hagyom, hogy gondolataim sokáig kalandozzanak.

Néha azért, amikor áll a hajtás, keresünk valamit, vesszőt vagy vadat, valahol a túlvégen, olyankor jut idő. Élvezem a napsütést. Veszek jó pár mély levegőt. Hálás vagyok, hogy jó helyen, jó társaságban izgalmas kalandokat élhetek át. Bár egy kicsit ilyenkor is fejem fölött lebeg Damoklész kardja, hogy ha teljesen ellazulok biztos ugrik majd valami. Ha kell a föld alól is… Sőt nem is egy, hanem kettő…

De vissza a történésekhez.

Az elmélkedést lezárva vezettem a bal szárnyat. A vetésen természetesen nem sok nyúl ugrott, ami ugrott, az sem felém jött. A végén viszont egy gazoshoz értünk, ahol elkezdtek sűrűsödni az izgalmas pillanatok.

A végén egy kisebb foltot teljesen körbevettünk. Páran íjukat fejük fölé emelve hajtották végig. Hallottam, a „Nyúl előre!” kiáltást és feszítettem az íjam. Tőlem 12-15 méterre bontakozott ki egy mezei nyúl. Néhány ugráson keresztül követtem a mozgását, elé fogtam és elengedtem a tökéletes vesszőt, amire már oly régen vártam.

Láttam, hogy jó helyen találtam el. A vessző benne maradt. Néhány másodperc múlva már indult utána a kutya is (Boszi, akinek és vezetőjének ezúton is köszönöm) és én is. Azonnal elpárolgott az utolsó kételyem is, amikor megláttam, hogy a kutya megfogta a nyulat és már hozza is.


Nekem ugyan nem adta oda, de nem kellett sokat várjak, hogy az a plusz pár kiló a vállamon azt az érzést keltse bennem, hogy a testem és a lelkem súlytalan. Nekem már rossz napom nem lehet. Rossz napom? Rossz hónapom sem! Talán az évemet is kipipálom ennyivel…

Akkor még nem is sejtettem, hogy a saját sikerem utáni boldogságot legalább megduplázza majd az, amikor a sok „régen idegen”, mára pedig vadásztársam és barátom, elmosolyodik és szinte kitör belőlük a gratuláció. Tudták, hogy mennyire régóta próbálkozom, mennyit gyakorlok és mennyire régóta várom már, hogy eljöjjön ez a nap. Ami ezáltal, hogy a legtöbb vadászbarátom ott volt, nem is lehetett volna szebb! Az már csak a hab volt a tortán, hogy egyesületünk elnöke, Ambrózy Árpád avatott mezei nyúl vadásszá.

Az viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy az én történetem semmivel sem különb másénál. Úgy gondolom, hogy aki hajtásban, íjjal, mezei nyulat ejt el, ugyanezt tapasztalja. Talán ez az egyik legfőbb oka és értéke annak, hogy íjjal vadászunk.

A hajtás végéről pedig nem maradt el a finálé sem. A végén egy nyárfás részt hajtva, egy hajtásban további 3 nyúl került a terítékre.

A terítékhez már a naplemente kísért minket. Összesen 8 nyúl esett a 19. dusnoki mezei nyúl hajtáson. A teríték mellett viszont nem csak engem avattak mezei nyúl vadásszá. Minden tiszteletem Pista bácsinak, aki első íjjal elejtett mezei nyulát, 80 éves kora fölött ejtette el.

A vadászatot záró ünnepélyes teríték átadást követően Ambrózy Árpád, egyesületünk elnöke, az MVE nevében kifejezte köszönetünket Kovács Gergőnek a vadászíjászat érdekében végzett sokéves tevékenységéért. Elismerésünk jeleként, az egykori hivatásos vadászok szolgálatát jelképező gravírozott szarvastőrt adott át. Az íjász hagyományaink szerint, vadász szerencsét hozó “Ukko” szobrocskát Kovács Zoltán titkár nyújtotta át. Ezzel a cikkel is szeretném kifejezni köszönetemet Gergőnek, hiszen így a számomra legkedvesebb hajtáson ejthettem el első mezei nyulamat.

Írta: Balogh Tibor
Forrás: Agrojager