,,És hova kell céloznom?" Ez a gyakran felmerülő kérdés szinte minden kezdő vadásztól elhangzik, mielőtt első vadjára lőne, még akkor is, ha lőtéren kiválóan szerepel. Egyrészt ez egy természetes kérdés, mert az álló nagyvad oldalára nincs odafestve céltábla, és a vadkacsák sem úgy repülnek általában, mint a korong, másrészről azért is fontos kérdés, mert a helyes válasz az újdonsült vadásznak sikerélményt, a vadnak kínlódásmentes kimúlást jelent. Több jó válasz is lehetséges. A legegyszerűbb esetet véve, az álló nagyvad lövését nézzük, itt az anatómiai ismeretek adják a legjobb útbaigazítást. A létfontosságú szervek (szív, tüdő, máj, gerincoszlop, bizonyos esetekben az agy) helyének testfelületi kivetítéséhez kell képzelnünk a céltáblát. Nem veszélyes vad esetén a trófeát adó nagyvad fejlövése nem etikus, ezt lehetőleg kerülni kell.

Mit tegyünk ha a nagyvad mozog? Ilyenkor is lőhetünk néhány esetben, de ezek száma jogszabályok által korlátozott. Hajtásban vaddisznó, terelővadászaton szarvasünői és -borjú lőhető, mozgásban lévő trófeás nagyvadra csak a sebzett utánkeresésekor engedélyezi a lövést a vadásztörvény és az íratlan vadászetika, nagyon helyesen. A kérdésre itt már nem olyan egyszerű a válasz, de nem is annyira bonyolult. Rendszerint egyenletes és egyenes vonalú mozgást kell fegyverünkkel kísérnünk. Amennyiben létfontosságú szervet kíván eltalálni a vadász, előtte valamivel tartsa a célt, fegyverével kövesse a mozgás sebességét, és ha tiszta lövési út kínálkozik, akkor engedje útjára a golyót. Itt jön rendszerint a következő kérdés, hogy: „no, és mennyivel célozzak előbbre?"

Hát igen, ez nem mindegy, és több tényező is befolyásolja. Függ a vad sebességétől, és a tőlünk való távolságától, lőszerünk kezdősebességétől és nem utolsósorban a begyakorlott lövési technikától. Ha a vaddisznó éppen csak kocog, alig van 30-40 m-re tőlünk, korszerű, gyors lőszerünk és gyakorlatunk van a vad tempójának azonos ritmusú kísérésében, elég egy tenyérnyi elétartás: ha a szemét célozzuk, fültövön lőve hely-
ben marad a következő pillanatban. Más a helyzet akkor, ha mondjuk a túlsó domboldalban hanyatt-homlok menekülő kondából akarunk egy viszonylag keskeny nyiladékon kilőni egy gyors lábú süldőt. Jó „disznónyit" elébe fogva kell elsütni fegyverünket akkor, amikor a fej a sűrű szélén kibukkan.

Egészséges apróvadra csak akkor lövünk, ha az halad. A „sebes ültében" oldalra borított nyúl, a gyalogló fácánkakas vagy a nád szélében úszkáló vadréce lövése nem igaz vadászhoz méltó cselekedet, még kezdőnek sem megbocsátható.
Az eredeti kérdésre adott válasz a mozgó nagyvadra leadott lövés magyarázatához némileg hasonló. Itt azonban praktikus tanács a lövési távolság állandó betartása. Az optimális sörétlövési távolság 25-40 m közötti.
Ha ezt a tanácsot betartjuk, akkor a célzás mikéntje is egyszerűsödik, természetesen figyelembe véve a vad sebességét. Itt is alapvető fontosságú a vad mozgásának puskacsővel való kísérése, várható irányának érzékelése. A célzási technika általában kétféle. Van, aki eleve a vad előtt tartja a célt, lövését egyenletes mozgás kíséri, mások a vadat célozzák, és a lövés előtti pillanatban „meghúzzák" a csövet a várható haladás irányában. Szokás kérdése, mindkettő jó lehet. A sokat emlegetett „kapáslövés" a gyakorlott vadászok technikája. Ismerik a vad sebességét és a saját reflexidejüket, vállhoz rántott puskájukkal a felemelés pillanatában már lőnek is, látszólag a „nagy semmibe" a vad elé, mert mire a sörétraj odáig eljut, a vad is odaér.

Azt, hogy az a bizonyos „nagy semmi" mennyire legyen a vad előtt, egy rövidke fizika-mechanika számítással kiszámolhatjuk, de jobb és maradandóbb a vadásztáskában töltényt tartani logarléc helyett, és mindezeket gyakorlatból elsajátítani.
E gyakorlatias részben leszögezhetjük, hogy bizony nem ritka a torpedószerűen felénk jövő fácánkakasnál a kétmadárnyi elébetartás vagy elérántás szükségessége, de a 25-30 méterre kelő gácsérnak elég a csőrét célozni. A célzási pontokat különböző szakkönyvek igen szemléletes ábrákkal mutatják be. Célpont az elfutó nyúl füle, a felénk szaladó körme, az egyenesben ránk repülő ,toronykakas" csőre vagy az álló nagyvad, illetve a futó disznó orra.
Egyet mindenképpen bizonyosnak mondhatunk. A vadászat ugyan nem célbalövés, az élő vadon való gyakorlás a vadászhoz nem méltó magatartás, azt meg kell előznie álló és mozgó célra való lőtéri fegyverforgatásnak. Mégis sok gyakorlat, és jó néhány lőszer elpuffogtatása kell ahhoz, hogy valaki biztonsággal, jó töltényfelhasználási aránnyal és biztosan ölő, pontos lövéssel ejtse el a kiszemelt vadat annak szenvedése nélkül.
Végül az egyes golyós kalibercsoportok vadászati alkalmasságáról jó, ha megjegyezzük a következőket.
A 9-9,3-9,5 mm-es (.350-.378) töltények kimondottan erős vadra alkalmasak. Szarvasbika, vadkan, medve és néhány afrikai nagyobb testű antilop lövésére. Az ennél nagyobb kaliberek 20 g-ot meghaladó tömegű lövedékekkel csakis az afrikai, vastagbőrű fajokra jók.
A 7,62-8 mm-es (.300-.308-.320) töltények tulajdonképpen nálunk a nagy testtömegű vadfajainkra a legalkalmasabbak. Jobb az előbbi csoportnál a laposabb röppályája és korszerűbb lövedéktípusai folytán. Őzre erős.
A 7 mm-es (.270-.280) kalibercsoport olyan változatos lövedéktömegű és alakú töltényeket kínál, hogy univerzálisnak tekinthető. Nehéz lövedékkel (11,2-11,5 g) erős európai nagyvadra és egyes afrikai, amerikai fajokra jó, ugyanakkor a széles választékból p1. a 7x 64, illetve 7x 65 őzre kiváló a könnyű (5,1-8,0) lövedékkel.
A 6,5 mm-es (.257-.264) kalibercsoport optimális az európai fajok közül az őzre, a muflonra, a zergére. Az ide tartozó könnyű lövedékek (6,0 g) nem alkalmasak erős testű vadfajokra kis tömegük miatt.
Az 5,6-5,7 mm-es (.222-.225) kaliberek csak kis testű vadra valók (őz, kártevők), különösen a 3,24 g-nál kisebb lövedéktömegnél.
A jelenleg érvényes jogszabályok szerint Magyarországon tilos nagyvadra vadászni sörétes és 6,5 mm-nél kisebb kaliberű, valamint önműködő (automata) golyós fegyverrel. Kivétel ez alól egyrészt a vaddisznó vadászata sörétes fegyverből kilőtt tömör ólomlövedékkel, és az őz vadászata 6,5 mm-nél kisebb kaliberű vadászgolyós (tehát nem céllövő) fegyverrel, amely megengedett.


Irodalom:
Dr. Kőhalmy Tamás: Vadgazdálkodás.
Bence Lajos: Baleset-elhárítása vadgazdálkodásban.
Haglund, B.-Clawson, E.: Die Jagdwaffe und der Schuss.
Hardy, J: Vadászfegyverekről vadászoknak.
Zeiske, W.: Waffe und Schuss. Waffen und Schiesskunde fir Jager und Sportschützen.
Zoltán A.: Vadászfegyver és lőismeret.