Egyre gyakrabban jelennek meg a helyi vagy akár az országos hírportálokon olyan cikkek, amelyek a Bükkben felbukkanó, megtelepedő, sőt szaporodó farkas családokról tudósítanak. Sajnos a híradások egy jelentős része negatív színben tünteti fel ezeket a nagyragadozókat, az ember sokszor nem tudja, örüljön-e nekik, vagy inkább féljen tőlük?
„Lupus in fabula”, azaz „a farkas a mesében van” vagy „farkast emlegetnek, már a kert alatt jár.” - szoktuk mondani, ha éppen arról van szó, hogy ne nevesítsd a bajt (miszerint a farkast), mert megjelenik. Ősidőktől vetélytársként tekintett az ember erre a nagyragadozóra és irtotta, vadászta, pusztította, ahol csak érte. Olyannyira, hogy nyelvünkből is eltüntette a farkas eredeti magyar nevét. Ugyanis tabunak minősült, kimondani sem volt szabad az ősmagyar elnevezését, így nem csoda, hogy lassan elfelejtődött. A tiltott név használata helyett, annak körülíró formái terjedtek el, úgymint "farkas állat", így lett belőle „farkas”. De nevezték még ordasnak, ami eredetileg ugyan „fekete és barna szőrszálakkal tarkázottat” jelentett, később azonban - elsősorban irodalmi hatásra - főnévként már szürkebundás ragadozónkat nevesítette. És ki gondolná, hogy még a „fene” szavunk is farkast jelentett valamikor? Manapság is gyakran kiszalad a szánkon, hogy „a fene egye meg!”, ami ebben az értelmezésben kicsit más hangulatú mondássá válik.
Pedig farkasszempontból is nagyot változott a világ az elmúlt évszázadokban. Magyarország legújabb kori történelmében ez a nagyragadozó faj a korábbi állapotokhoz képest csak kisebb egyedszámban volt észlelhető. Tény azonban, hogy az 1970-as évektől már a faj szaporodása is bizonyított volt, elsősorban az Északi-középhegység kevésbé zavart részein. Hol több példány, hol csak néhány kóborló farkas rótta az erdei utakat. Ma már a nagyragadozók száma Európa-szerte valamelyest növekszik. 2004 novemberében 170-220 km/órás széllökésekkel söpört végig a vihar a Magas-Tátra déli oldalán és 750-1300 méteres magasságban szinte letarolta az erdőt. 2014-ben pedig az Alacsony-Tátra erdeit ritkította meg az orkán. Ezek az élőhelyek annak a szlovákiai farkas állománynak is a lakóhelyét jelentik, amelyek az észak-magyarországi farkasok forráspopulációit is jelentik. Természetes, hogy az élőhelyi változások következtében a farkasok déli irányba terjeszkedve telepedtek meg hazánkban. Itt megfelelő élőhelyeket találva maguknak, jelenleg már rendszeresen családokat alkotnak, szaporodnak is.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei szerint az itteni farkasok a néhányszáz négyzetkilométeres territóriumaikat őrizve családokat alkotnak. Létszámuk, falkanagyságuk azonban évről évre változik. A Természetvédelmi Őrszolgálatunk kameracsapdák és egyéb nyomok gyűjtése segítségével folyamatosan figyelemmel kíséri a farkasok létszámát, aktivitását. (https://www.bnpi.hu/hu/hir/hanyan-vannak-merre-jarnak-a-farkasaink) A kamerák elhagyatottabb helyeken, és erdei turistautak közelében is készítenek felvételeket és évente akár több száz észlelést is rögzítenek a faj egyedeiről, a farkascsaládok életéről.. Ugyanakkor annak ellenére, hogy rendszeresen van szaporulat, a Bükk területén tartósan jelenlévő egyedek száma jelentősen nem fog változni. A tapasztalatok szerint a szaporulatnak csak mintegy a fele éli túl az első két évét, a többiek elsősorban a különböző betegségek, tapasztalatlanságuk miatt szerzett sérülések miatt pusztulnak el. Sajnos, ahogy az elmúlt évek tapasztalata azt is mutatja, az illegális elejtés is komolyan károsíthatja a bükki farkas állományt (https://www.bnpi.hu/hu/hir/ismet-lelottek-egy-bukki-farkast). Az Igazgatóság munkatársai más tudományos intézetekkel karöltve folyamatosan térképezik fel az itteni nagyragadozók „családfáját”, azaz a genetikai leszármazási kapcsolatainak feltárását.
Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy örülhetünk-e az ordasok bükki jelenlétének, egyértelműen igen a válasz. E karizmatikus nagyragadozó faj puszta jelenléte is kiemelkedő természetvédelmi értéket jelent, nemzeti büszkeségre is okot ad. A farkasok, mint csúcsragadozók megtelepedése egyértelműen pozitív hatással bír az erdei életközösségek természetes folyamatainak érvényesülése terén. A nagyragadozók pozitívan hat védett területeink természetes állapotára, a faj egyedeinek szelektív zsákmányolása révén segíti a vadgazdálkodást, és hozzájárul az élőhelyek természetes állapotának visszaállításához. Ugyanakkor kameracsapdáink által készített képek segítségével cáfolható az a tévhit is, hogy a nagyragadozók jelentősen zavarják, sőt elüldözik a területen élő vadászható vadfajokat, lehetetlenné teszik azok vadászatát. A kameracsapda felvételek tanúsága szerint a szarvasok, őzek a farkas csapáját sokszor a ragadozó távozását követően negyedórán, félórán belül is nyugodtan használják, holott az előttük átváltó ragadozó illatanyagai minden bizonnyal érzékelhetőek számukra. Bízunk abban, hogy kutatási eredményeink a vadásztársadalom nagyragadozókkal szembeni kételyeinek eloszlatásához is nagyban hozzájárulnak a jövőben.
Nem elhanyagolható pozitívum, hogy a farkasok nyomása miatt csökken a patások erdeink természetes felújulását gátló hatása, ez pedig lehetővé teheti a fiatal növényzet természetes erősödését a korábban szétlegelt helyszíneken. A természetes állapotokat jelző növényfajok száma kimutathatóan nő a nagyragadozók által rendszeresen járt területeken. A természetes vegetáció visszatelepülése új élőhelyeket teremt, lehetőséget nyújt az őshonos ízeltlábú-, madár- és emlősközösségek állapotának javulásához is, ezáltal hosszú távon az erdőalkotó növénytársulások állapota is javul. Kíméletes, és a természeti folyamatokat figyelembe vevő tevékenység esetén gazdálkodó is jól járhat.
Az elmúlt években megjelent és sok kárt okozó sertéspestis kapcsán szintén kiemelkedő fontosságú az, hogy a farkasok általában a beteg, legyengült patásokra vadásznak, amellyel egyrészt jelentős mértékben mérséklik a fertőzések terjedését a prédacsoportokban, ám közvetve a háziasított fajok betegségeinek terjedését is csökkentik. Végeredményben tehát az állattartás is nyerhet a farkas jelenlétével, hiszen a vad patások fogyásával csökkenhet a fertőző betegségek átadásának lehetősége is. A beteg állatok elejtése tehát fenntarthatóbb mezőgazdasághoz és végső soron egészségesebb emberi közösségekhez is vezethet. A természeti területeken gyűjtött kameracsapdás adatok elemzése azt is igazolja, hogy az ember jelenléte sokkal nagyobb, (háromszor erősebb) zavarást okoz a vadászható fajok számára, mint az itt előforduló farkasok.
Végül, de nem utolsó sorban fontos kiemelni azt a tényt, hogy a középkori legendákkal ellentétben a farkasok nem tekintik zsákmánynak az embert, tehát ha kirándulót érzékelnek, akkor szinte kivétel nélkül olyan formában visszahúzódnak, hogy azt mi észre sem vesszük. Bár a farkasok valóban sokszor erdei utakat, turista utakat is használják területbejárásaink során, de minden esetben már messziről érzékelik az emberszagot, vagy hallják a hangját és elkerülik a feléjük közlekedő kirándulókat, erdőjáró embereket, arról nem is beszélve, hogy elsősorban az éjszakai órákban aktívak. Nyomokat azért találhatunk, a pocsolyákban gyönyörűen rajzolódik ki a farkasmancs lenyomata a szarvas patája mellett.
Forrás: BNPI
