AZ IGAZI VADÁSZ A TERMÉSZET RÉSZE | „Lehet, hogy nem a vadászok, hanem épp a társadalom az, ami elszakadt a hétköznapi világtól, a természettől, a valóságtól.”

Az őskeresztyén gyülekezetekben volt idő, mikor bizonyos foglalkozások űzőit nem fogadta be a közösség: például katona és színész nem lehetett keresztyén ember. De mi a helyzet a „vérontó” vadászokkal, tehetnénk fel a kérdést. A Biblia több helyen említi a vadászatot. Eszünkbe juthat Nimród vagy éppen Ézsau neve, de akárhogy is nézzük, a vadászember bizony életet vesz el.

A „mindenmentes” étkezés, az egyre jobban teret hódító vegetarianizmus a hazánkban is felbukkanó nyers éttermek mai világában kényes kérdést, és akár még politikai felhangokat/témát is megpiszkál az, aki a vadászat létjogosultságát feszegeti. Milyen helyet foglal el a mai közvélekedésben a vadászat? Sport, hobbi, életstílus?

Státuszszimbólum. Régen is az volt. Az idősebbek emlékeznek még Cinege elvtárs országos hírű vadászataira vagy a régi híradásokra, amelyekben néha megjelent „a Kárpátok géniusza”, a román diktátor, Nicolae Ceaușescu, aki éppen aktuális, kapitális medvéjét ejtette el. Egy bizonyos anyagi vagy társadalmi szint felett ma is elvárt – kedvtelésszinten – pincészet vagy lovarda működtetése, három sor szőlő Mádon, a Szent Tamás-dűlőben, vitorlás a Balatonon vagy az Adrián, bizonyos autó- és óramárkák és bizony a vadászat is.

De mi a vadászat igazából?

Tizenöt évvel ezelőtt vittek ki a presbitereim először egy januári, csikorgó hideg napon életem első nyúlhajtására. Egy kilométer után beázott a cipőm (én voltam az egyetlen, aki nem gumicsizmában mentem), estem-keltem a keresztbe áthajtott szőlősorokon, és egy sűrű rekettyésben kb. két méterre tőlem ugrott fel egy őzbak, amely Istennek hála nem felém tört ki, így nem állt bele az agancsa az oldalamba. A meghívóim a vadászat végeztével kiosztották kompetenciába a meglőtt nyulakat (én is kaptam egyet ajándékba, csak fogalmam sem volt, mit kezdjek vele), hazavittek a nyitott platón ülve a januári szélben, elzárták a fegyvereket, megetették a vizsláikat. Ezalatt a vadászházban megfőtt a vaddisznópörkölt, azt megettük, meglocsoltuk, és elkezdődött a ramsliparti az idősebbek vezetésével, szigorúan tízforintos alapon. Ilyen kedvcsinálás után mondták, hogy legyek vadász.

Az élmény erős volt, de én azért húzódoztam. A vadász presbiterek azonban nem adták fel. Az év legmelegebb napján elvittek őzhívásra, amikor a homok, amelyen jártunk, cipőn keresztül is égette a talpamat, aztán felültettek egy nyitott lesre, ahol az éjszaka közepén majdnem rám szállt egy bagoly (hála Istennek megmoccantam, így az utolsó másfél méteren módosította a röppályáját, a mai napig eszembe jut néha: ha hátulról száll rá a vállamra, fejemre a sötétben, menten szörnyethalok).

Biztos nincs olyan vadászember, akinek ne tették volna fel a kérdést: mi a jó ebben? Miért „gyilkoljátok” az állatokat? Egyetlen kifejezéssel lehet válaszolni a vadászat értelmét firtató kérdésre: a természetközeliség.

Persze a vadászok azt is mindig elmondják, hogy nem gyilkolnak, ez sport, és szakszerű vadgazdálkodás nélkül felborulna a természet egyensúlya. Minden területnek megvan a vadeltartó képessége, szabályozni, selejtezni kell, hogy ne szaporodjanak el a ragadozók stb., de a közvélemény, a társadalom nagy része többnyire legyint, nem látja ezt vagy nem ezt látja. De lehet, hogy nem a vadászokkal van a baj.

Kivel van a gond?

A Szentírás elején ezt olvashatjuk; „Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1,28) Magyarán az Isten az ember kezébe adta a világot azért, hogy éljünk rajta, hogy aknázzuk ki, hogy fejlesszük magunkat, a képességeinket, gazdálkodjunk a föld erőforrásaival, élőlényeivel, és legfőképpen, hogy vigyázzunk erre a teremtett világra. Hogy állunk ezzel?

Lehet, hogy nem a vadászok, hanem épp a társadalom az, ami elszakadt a hétköznapi világtól, a természettől, a valóságtól. Amikor a mai anyukák egy része otthon ketchupos tésztát tálal fel főfogásként a gyerekének, amikor tömegeknek megkérdőjelezhetetlen családi program a hétvégi plázázás és az azzal együtt járó street food, amikor az óvodások a majonézes kenyeret követelik, mert ez az íz maradt meg bennük a gyorséttermekből, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy valami nem stimmel a mai világgal. Túl sok benne a „mű-anyag”.

Eszünkbe juthat, hogy voltak generációk, amelyek fel tudtak nőni vajas-párizsis és zsíros kenyéren, tudtak inni az iskolában a csapból, és lehet, hogy sokkal szerényebb volt az élet akkor, de nagy csodának kellett bekövetkezni ahhoz, hogy az édesanyák ne süssenek valami süteményt két-három naponta a mindennapi ebéd mellé.

„Művilág”

Ma a gyermekeinknek el kell magyarázni, hogy a szalámi nem fán terem. El kell magyarázni, hogy a csirkemell bizony, csirkéből van, élő állatból, amelyet előtte ki tudja, milyen körülmények között, ki tudja, mennyi tápszerrel, vitaminnal, hormonnal, gyógyszerrel tömtek tele, hogy minél előbb az életét vehessék, hogy aztán szigorúan lefolpackozva minden élelmiszer-biztonsági és higiéniai szabályt betartva eljuttassák egy szupermarket polcára.

Rá kellene döbbennünk, hogy műanyagokkal körülvéve, művilágban élünk. Lehet, hogy nem mi vágjuk el a csirke nyakát, mint anyáink, nagyanyáink, hanem nagyüzemileg megteszik helyettünk mások, de ettől még amikor otthon grillezünk a teraszon a barátainkkal, amikor megpróbáljuk elkápráztatni a barátnőnket a vadonatúj, drága szuvidálógépünkkel, és mindent megveszünk ehhez a boltban, akkor jusson eszünkbe, hogy ehhez képest a természetközeli, falusi vagy éppen vadászélet sokkal becsületesebb hozzáállás.

Az igazi vadász télen eteti a vadat. Gondoskodik róla, hordja ki neki a táplálékot a szóróra. Az igazi vadász mértékletes, csak annyit ejt el, amennyire szüksége van. Az igazi vadász selejtez, és esélyt ad a vadnak. Az igazi vadász sokkal többet használja a távcsövét, mint a fegyverét. Az igazi vadász a természet része.

Szóval legyen mindenki vadász! Nem muszáj puskával, lehet fényképezőgéppel is. Legyen mindenki vadász, mert addig sem a monitor előtt ül, hanem kint van a szabadban. Felül a lesre egy nyári estén, és átélheti, hogy amint lemegy a nap, mintha lekapcsolta volna a villanyt az Isten. Más állatok, más neszek, más élet indul el szinte varázsütésre, miközben az esti erdő illata mámorító. Aztán feljön a Hold, a lappantyúk nem csitulnak, a távolból odahallatszik, hogyan üvölt egy nádi farkas, mellé vegyülve a nyúlsírás, ahogy elkapta. Majd az ezüstös holdfényben végtelen óvatosan kijön a szóróra egy disznó, majd még egy…

Legyen mindenki vadász…

Forrás: kotoszo.blog.hu