A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál lényegesen kevesebb külföldi vadász érkezett a megyébe, így a vadásztársaságok jelentős bevételektől esnek el, és nem ez az egyetlen baj, ami a létüket veszélyezteti.

A megye északi és déli részén egymástól sokban eltérő vadászterületek vannak, ám a vírusjárvánnyal nehezített évben hasonló gondokkal küzdenek. Délen a Lajoskomáromi Hubertusz Vadász Egyesület titkára, Puskás Zoltán kérdésünkre elmondta: – A külföldi vendégvadászok távolmaradása nagyon komoly bevételkiesést jelent a vadásztársaságok számára. Gyakorlatilag az életképtelenség határára kerülnek a vadászatra jogosultak, mert ezzel a fő megélhetési forrásuktól estek el. A vadállomány növekedésére ez nem volt túlságosan nagy hatással, hiszen a kilövéseket úgymond házon belül meg tudtuk oldani, vagyis az előírt vadgazdálkodási tervet tudjuk teljesíteni. Természetesen a trófeás vad kilövését, amennyire lehet, nem szorgalmazzuk.

A titkártól azt is megtudtuk, hogy szinte kizárólag a tagdíjaikból látják el magunkat, hiszen más bevételi forrásuk nincsen, viszont kiadásaik annál inkább. Területi alapon fenn kell tartani egy vagy akár több hivatásos vadászt is. Ennek a bérköltsége jelentős anyagi terhet ró a vadásztársaságokra.

Hozzávetőleg kétezer vadász van a megyében, és őket mintegy százötven hivatásos vadász irányítja szakmailag. A másik komoly kiadás a vadkárkifizetések egész sora, és hiába nincs bevétele a társaságnak, a gazdák egymás után mennek bele különböző perekbe, amelyek akár évekig is elhúzódhatnak.

A megye északi szegletében is hasonlóan elkeserítő a helyzet. A vadállomány túlzott felszaporodásáról ott sem lehet beszélni, mert a magyar vadászok nem voltak korlátozva, de a trófeás vad elejtése szempontból mindenképpen jelentős kiesést jelent a külföldi vadászok távolmaradása. Ezt már a terület egyik hivatásos vadásza mondta el kérdésünkre. A szakember hozzátette, hogy a tavaszi–nyári időszakban leginkább az őzbakok kilövését érintette a vendégek távolmaradása, amiket a hazaiak kilőttek ugyan, de lényegesen nyomottabb áron tudták értékesíteni a vadászatra jogosultak általánosan az országban. Az őzbakot a külföldi vendégvadász eddig ezer euróért lőtte, míg egy magyar hatszázért. Ez is kiesés, ám ha a bak életben marad, az sem gond, hiszen jó esetben meglesz az jövőre is.

A szeptemberi gímszarvasvadászat talán a kétharmadát hozta a szokásosnak, hiszen itt is felvetődött a vírus okozta probléma. Nem lehetett tudni, hogy a külföldi vadászok jöhetnek vagy sem, illetve sokan féltek a betegségtől, a karanténtól. A gyakran szóba kerülő vadkár kifizetése súlyos összegeket jelent, ám a védekezés sem olcsó ellene. Fejér megyét véve górcső alá sem a déli, sem pedig az északi területén nem használnak villanypásztort a mezőgazdasági területek védelmében. A lajoskomáromi Puskás Zoltán azt mondta:

– Ez a védelmi mechanizmus nálunk egyáltalán nem jellemző. Túl nagyok a mezőgazdasági területek ahhoz, hogy ezeket meg tudjuk védeni ilyen módszerekkel. Kevés az erdőterület, így talán érdemesebb lenne bekeríteni azt a néhány kisebb erdőt vagy bozótost. Szinte kivitelezhetetlen, mert a vadásztársaságok ezt nem tudják kiépíteni, a gazdák meg nem igazán mutatnak ebben segítőkészséget. Nálunk inkább a kémiai védekezés, illetve az aktív fizikai jelenlét az, ami szerepet játszik a vadkár ellen.

Az őszi vetések bekerítése a megye északi területén sem jellemző, mert a taposási, illetve legelési kár az őszi kalászosokban nem szokott olyan mérvű lenni, ami befolyásolja a következő évi termést. Repcében inkább lehetséges az ilyen jellegű kár, ám ahhoz komoly nagyvadnyomásnak kell lenni, hogy ez jelentős károkat okozzon, és ahol ez jellemző, ott a vadászok számítanak erre.

Forrás: Feol