A Viski Vadászegyesületnél a szárnyasvad vadászata évtizedeken keresztül csupán vadkacsára korlátozódott. Nálunk ugyanis a fogoly, a fácán még a hatvanas évek nagy telei miatt kipusztult.

Hébe-hóba lehetett egyet-egyet látni, melyeket az idősebb vadászok úgy óvták, mint a szemük fényét. Még csak gondolni sem mertünk arra, hogy ha nagy ritkán felröppent egy-egy fogoly vagy fácán, rálőjünk.

Egyesületünk 1981-ben úgy döntött, hogy fácánokat vásárolunk a Nagyszőlősi járásból, a salánki erdészetnek volt saját keltetője. Vásároltunk is háromszáz darabot, azonban igyekezetünk hiábavaló lett, mert a túlzott permetezés kipusztította őket. Mivel mindig szerettem volna fácánra vadászni, próbáltam más járásokban kiépíteni baráti kapcsolatokat. A beregszászi járási Bótrágyon lakott az unokahúgom, akinek férje, Bagu Béla vadász volt, és mivel ápoltuk a családi kapcsolatokat, meghívattam magam Bótrágyra fácánvadászatra.

A társakkal úgy beszéltük meg, hogy öten gépkocsival utazunk majd. Tíz éve voltunk először Bótrágyon fácánra vadászni. Kora hajnalban indultunk Viskről, mert reggel hétre Bótrágyon kellett lennünk, s a meghívottnak nem illett késni. Gépkocsink már hat órakor begördült Bagu Béci udvarára, aki a feleségével együtt várt minket, és rögtön asztalhoz ültettek. Először húzódoztunk, de aztán beleegyeztünk, és mondhatom, igen jól esett a finom, meleg töltött káposzta és a füstölt oldalas. Irénke húgom igen kitett magáért.

Reggeli után elindultunk a gyülekező helyre, a református templom mellé. Ott lakott a Bótrágyi Vadásztársaság elnöke, Lévai Bertalan. Bemutatkozás után elindultunk a vadászterületre. Itt történt az eligazítás. Mindnyájan aláírtuk a hivatalos papírokat: vadászjegy száma, fegyvertartási engedély stb. Ezután Berti elmagyarázta, miből mennyit lehet lőni egy személynek, és mire lehet vadásznunk. Mivel már november közepe táján jártunk, a vadnyúlból is lehetett lőni fejenként egyet, fácánkakasból is egyet, rókából, amennyit sikerül. Igen szép fagyos reggel volt, ropogott a lábunk alatt a fagyos fű.

Bótrágyon a vadászat módja eltért a miénktől. Én mindvégig az egyesület elnöke mellett haladtam, és meg sem töltöttem a puskámat. Inkább a vadászat ügyes-bajos dolgairól társalogtunk. Engem a vad elejtésénél különben is jobban érdekeltek a vadászszokások, a táj sajátosságai, igyekeztem megfigyelni kollégáim viselkedését, a vadbőséget vagy annak hiányát. Nem lehet és nem is szoktam visszaélni a fölkínált lehetőségekkel. Nekem a barátság többet ér bármilyen vadfajnál. Jártuk a területet, néha felhangzott egy-egy lövés vagy kiáltás, melyik irányba menekül a tapsifüles, róka, netán fácánkakas.

Dél körül kimelegedett az idő, és már majdnem mindenkinél volt valamilyen vad: nyúl, fácán, kinél mi. Javasoltam Bertinek, hogy tartsunk ebédszünetet, de ő hallani sem akart róla. Esetleg egy-egy forró teát, kávét ihattunk meg, és indultunk tovább. Kérdeztem is Bertitől: „Nálatok nem szokás az ebédszünet?” Csak mosolygott rám. Később derült ki, mi volt a mosolya mögött. A bótrágyiak úgy rendezték, hogy míg mi vadásztunk, egyik vadásztársuk, Tót Károly birtokán bográcsost fognak főzni tiszteletünkre. Ezért nem volt ebédidő.

Körülbelül három órára végeztünk a vadászattal. Mindegyikünknek megvolt a maga kis zsákmánya, kinek ez, kinek az. Berti barátunk nyilvánosan befejezettnek mondta az aznapi vadászatot, mindenkinek megköszönte a jelenlétet, és ekkor jelentette ki, hogy szeretettel várnak az elkészült bográcsosra. A viski vendégeket meglepte a meghívás, erre nem számítottak. A bográcsos nagyon jól sikerült. Nemcsak azért, mert éhes volt a társaság, hanem a vendéglátók szakácstudományának köszönhetően is. Itt már előkerültek a pálinkásüvegek és boroskancsók, az esti barnulásban fölcsendültek a magyar nóták is. Fújta, ki hogyan tudta. Jó volt hallgatni egy csoport magyar vadászember nótázását. Ezekben a nótákban benne van magyar múltunk több évszázados keserve, de most itt, e pillanatban, a lobogó tábortűz mellett boldogok voltak. Sokan csak e napon találkoztak először, s máris jó barátokká váltak.

Minden jónak vége szakad egyszer, mi is befejeztük a találkozót, hiszen még száztíz kilométert utaznunk kellett. Társaim nevében én is megköszöntem a bótrágyi vadászok szívélyes vendéglátását és az élménydús vadászatot. Elmondtam azt is, hogy mihelyst alkalom adódik, mi is szívesen látjuk őket vendégvadászaton. Ez a kapcsolat a Bótrágyi Vadásztársasággal tovább élt, mert a vadászat nemcsak puskaropogásból és vadelejtésből áll, az elsősorban sport, barátkozás és ismerkedés, és aki nem ilyen szemszögből nézi a dolgokat, az jobban teszi, ha nem is folytatja.

Forrás: Kiszo