A hód az elmúlt években újra megjelent Magyarország vizes területein, így Fejér megyében is több helyen felfedezték a nyomát.

Vértesacsán, Bodajkon, Fehérvárcsurgón, az alcsúti arborétumban is egyre otthonosabban érzi magát, melynek ökológiai jelentősége igen érdekes. Amellett, hogy az emberek nagy része csak azt látja, mit tesz tönkre, a természetvédő rámutatott, miért is olyan jó a visszatérése ennek az egyébként őshonos állatnak.
Igen érdekes története van az eurázsiai hódnak Magyarországon: a feljegyzések szerint a vadászatoknak köszönhetően az ezernyolcszázas évek végén halt ki az utolsó példánya. Vadászták a károkozása, a bundája és a húsa miatt is. A lényeg azonban az, hogy gyakorlatilag írmagját is kiirtották, így közel száz éven keresztül semmi jele nem volt annak, hogy az egyébként őshonos állat valaha itt élt.

Az 1990-es években aztán voltak halvány próbálkozások a visszatelepítésére. Most pedig évről évre egyre közelebbi híreket hallunk arról, hogy ismét köztünk élnek. Félreérthetetlen jelei vannak ennek: szétrágott fatörzsek, faaprítékból épített gátak, felduzzadt vízterek jelzik a jelenlétüket. Klébert Antal, a Duna–Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője – akit egyébként nyugodtan hívhatunk Fejér megyében a hódok ügyvédjének is – úgy véli, az első, amit megjelenésükről tudni kell, hogy ittlétüknek semmi köze nincs a kilencvenes évek visszatelepítési kísérletéhez.

Populációdinamika
– Amikor az utolsó darabot is kilőtték, évtizedekig nem volt az országban egy példány sem. Az ember pusztította ki, majd a kilencvenes években valóban volt pár hódelengedés, Gemencen például. De a gyakorlat mindig azt mutatta, hogy pár egyed visszatelepítése nem lehet sikeres történet. Ami most történt, az nem ennek az eredménye, hanem annak, hogy Nyugat-Európában és a Duna felső folyásánál – a németektől az osztrákokig – erős populáció alakult ki és azok kezdtek el terjeszkedni. Vagyis a Duna mentén érkezett a hód Magyarországra – elsőként Komárom, Győr és a Szigetköz területén jelentek meg. Mivel nincs természetes ellensége, vadászni nehéz és védett állat is, így egyre jobban terjeszkedtek – mutat rá a szakember, hozzátéve, hogy a korábban őshonos, de az országból eltűnt állatok közül többet is védelem alá helyeztek Magyarországon. Ilyen volt a farkas, a medve és a hiúz is. A hód visszatérése azonban – ahogy Klébert szerint a farkasé is – a fajok populációdinamikájának köszönhető:

– Ahol túl sok egyed van, ott a fiatalok kiszorulnak társadalmuk peremére, ezért új helyet kell keresniük. A hód is ilyen – Nyugat-Európában megerősödött az állománya. S mivel Magyarországon a farkas volt az ellensége, ezért itt viszonylag nyugalmas otthont talált magának. Ahogy végigjött a Dunán, elindult a mellékfolyókon felfelé – a Rába, az Által-ér mentén vagy éppen Fejér megyét érintően a Szent László patak s a Váli-víz mellett. A hód vízfolyással szembe halad, s amikor eléri a vízfolyások felső szakaszát, például a megyében Vértesacsánál vagy az alcsúti arborétumnál, ott elkezd gátakat építeni, hogy a vizet visszatartsa. Ezáltal gazdag mikroélőhelyeket hoz létre maga körül.

Újra hódítanak
Vértesacsán például egy korábban lecsapolt területet foglaltak el az invazív vagyis idegen növényfajok, melyeket a hód megjelenése tudott visszaszorítani azzal, hogy gátakat épített, s a növények nem bírták a vizet. De Bodajkon is szemmel látható nyomai vannak az eurázsiai hódnak: gyönyörű gátakat épített, mellyel a víz folyását lassították le. A legtöbben csak a károkat látják, de ökológiai szempontból páratlan előnyöket is biztosít ez az állat. – Amellett, hogy tevékenységével gyakorlatilag visszaszorítja az invazív fajokat, kirágja a fákat, beledönti a vízbe, ezáltal azok újabb gyökereket eresztenek és az ágak rendszere élőhelyet teremt a vízi élőlényeknek. Csodálatos ívó- és rejtőzködőhelyek alakulnak így ki. A hód elkezdi átalakítani a vonalzóval az emberi kultúra sivatagává alakított területeket. Az átalakításból az ember gyakran csak annyit lát, hogy káoszos, járhatatlan világok jöttek létre. Valójában azonban az történik, hogy a természet visszaveszi a vízpartot, ahol a madarak újra boldogan fészkelhetnek, a kétéltűek, halak számára újra ideális közegek jönnek létre – hangsúlyozza a szakember. Persze az igazsághoz hozzátartozik – mondja –, hogy valóban tud kárt tenni: – Például ahol az ember értéket teremtett – arborétumot, gyümölcsöst telepített –, ott tenni kell valamit a védelem érdekében. Ilyenkor természetvédelmi hatósági engedéllyel át lehet telepíttetni az állatokat vagy fizikai elkerítéssel megvédeni a fákat. És – teszi hozzá –, előbb-utóbb a hód is vadászható lesz, hiszen erre már most vannak kísérletek, párat már most is lőhetnek. De a vadászata nem egyszerű, mert ha megijesztik, nagyon elbújik.

S még ha az ember számára a jelenléte ijesztő is, a természet azonban mégiscsak jól jár vele – a part sűrűbb, holtfában gazdag élőhellyé válik, változatosabb lesz. – Ez nem „istencsapás” – fogalmaz Antal. – A természetet a természettől nem kell félteni. Azzal, hogy a hód átalakítja a maga és a környező élővilág számára, számos egyéb fajnak teremt új élőhelyet. A hóddal meg kell barátkozni, hiszen úgy tűnik, hogy az ország teljes területére visszatért. Terjeszkedése jelenleg meglehetősen dinamikus fázisában van, egészen biztosan egyre többet fogunk hallani róla.

Forrás: Feol