Akik sikeresen vizsgáztak, nem öncélúan lövöldöznek az erdőben vagy kint a mezőn. Interjú Fazekas Gergellyel, az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei titkárával.

A magyar társadalom egy igen jelentős rétegét alkotják a sportvadászok, azonban talán még többen vannak azok, akik még mindig sok-sok előítélettel fogadják a hobbijukat. A vadászokban öncélú lövöldözőket látnak, akik beavatkoznak a természet körforgásába, számos állat kipusztulását okozzák. A vadászat és a vadgazdálkodás lényegéről, a civil lakosság részéről elhangzott vádakról kérdeztük Fazekas Gergelyt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vadászkamara titkárát.

Valóban öncélú lövöldözők a vadászok?

– Hazánknak nincsen olyan szeglete, ahol az embernek ne lenne valamilyen célja a természettel. Még a nemzeti parkokban is meghatározott célok szerint folyik a munka. Óriási hiba azt hinni, hogy ha nem volna vadászat, akkor paradicsomi állapot köszöntene be. Ez csak akkor lenne igaz, ha megszűnne az ember természetalakító munkája, és eltűnnénk mi magunk is. Mivel ez elképzelhetetlen, az embernek a megfelelő egyensúly kialakításáért tennie kell. A vadászat célja a vadászterületen létrejött vadtöbblet hasznosítása, illetve a vad gondozása a nehéz időszakokban, hogy a megkívánt egyensúly fennmaradjon. A többlet hasznosítása nélkül az egyensúly felborulna és a mezőgazdaság, az erdőgazdaság komoly károkat szenvedne. A közúti vadbalesetek is drasztikusan emelkednének a vadak létszámának szabályozása nélkül. A róka, a borz, az aranysakál, a nyest számos egészségügyi és szociális problémát okoz, ha túlszaporodása miatt az ember közvetlen környezetében üti fel tanyáját. Mindezek miatt a vadászat célja a vadászati hatóság által előírt, a társadalom és a vad biológiai sajátosságai alapján megállapított létszám fenntartása egyes vadfajokból. Ezt a vadász előírt módon és eszközökkel teheti meg, nem öncélúan.

Mennyire helytálló az a vád, hogy élvezetből ölnek?

– A vad érzékszervei az évezredek alatt semmit sem romlottak. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy ha a lesről leesik egy hajszál, azt a vaddisznó megérzi, a dámszarvas meglátja, a gímszarvas meghallja. A sikeres vadászathoz nagyon sok tényezőt kell jól értékelni és megfelelő pillanatban jól dönteni. Számtalan eredménytelen vadászat tapasztalata összegződik egy-egy sikeres lövésben. Ezért a sikeres vadászat végén a vadász olyasmit érez, mint egy jól teljesített vizsga után a vizsgázó. Erre pedig nem az élvezet a megfelelő kifejezés, hanem inkább az öröm, a jól végzett feladat feletti öröm. Ez pedig minden foglalkozásnak sajátja, ahol nem adják könnyen az eredményt.

Kell-e attól tartani, hogy a vadászatok miatt kipusztulnak az állatok, mint az hazánkban megtörtént a túzokkal, a fogollyal, a siketfajddal?

– Mióta vadászni csak törvényes keretek között lehet, erre gyakorlatilag nulla az esély. A fogoly állománya nem a vadászat miatt, hanem a negyvenes évek elejére datálható két extrém hideg tél miatt omlott össze, amelyet szerencsétlen módon követett a mezőgazdaság olyan mérvű átalakulása, mely megszüntette az élőhelyek nagy részét. A fogoly létszáma ennek következtében olyan szintre süllyedt, ahonnan már nem képes önmagát regenerálni. A túzok esetében az élőhelyek átalakulása volt a legfőbb probléma, s nem a vadászat. A nemzeti parkokban a vadászat erre a fajra tilos, ennek ellenére mégsem kezdett el gyors ütemben nőni az állománya, mint az várható lett volna. Egyébként a nemzeti parkok munkája sem nélkülözheti sok esetben a vadászokat, például a túzok esetében létkérdés a terület dúvadlétszámának lehető legalacsonyabb szinten tartása. A siketfajd számára Magyarország jelenlegi területén gyakorlatilag nincs megfelelő élőhely. A hazai vadászok a trianoni szerződéssel elcsatolt Erdély és Felvidék fenyveseiben vadászhattak és a mai napig vadászhatnak siketfajdra.

Milyen keretek között hódolhatnak egyáltalán a hobbijuknak a vadászok?

– Hogy valaki hazánkban vadászhasson, kötelező tanfolyamon kell részt vennie, majd 6 részből álló vizsgán bizonyítja felkészültségét. A vizsgabizottságban a vadászkamara mellett a rendőrség, a vadászati hatóság és a tájegységi fővadászok egy-egy képviselője helyet kap, vagyis minden, a vadászatban érintett hatóság képviselteti magát. Csak a sikeres vizsga után vehet vadászfegyvert az illető, csak ezt követően jelentkezhet be mint bérvadász egy-egy vadászatra, s ekkor sem mehet kénye-kedve szerint a határban, hanem csak megszabott feltételekkel.

A természetvédők úgy fogalmaznak, hogy a vadászat gyilkosság, míg a vadászok az egyedszabályozásra hivatkoznak. Hogy látja ezt a szakmai szervezet?

– A tudomány mai állása szerint, ha egy élőlényt el kívánunk fogyasztani, akkor először annak ki kell oltani az életét, legyen az vadállat vagy háziállat. Egy-egy vágóhíd naponta tízezrével vágja azon haszonállatainkat, amiket születésüktől kezdve a lehető leggyorsabb növekedésre ösztökélnek speciális takarmánnyal, hogy akár hat héttel születésük után valamelyik élelmiszerbolt húspultjába kerüljenek. Esélyük sincs kitérni sorsuk elől, mint ahogyan a faj fenntartásában sem vehetnek részt. Ezen állatok leölését többnyire nem teszik szóvá, vagy ha igen, akkor közel sem olyan vehemenciával, mint a vadászatot. A vadász a vadat saját természetes környezetében, a menekülési lehetőséget megadva, a szaporodási és utódnevelési időszakra tekintettel igyekszik elejteni, ügyelve a faj fenntartásához szükséges törzsállomány fennmaradására. Egy golyóra érett gímszarvas 11–12 évet él, mielőtt terítékre lehetne hozni. Nem vitás, a vadász is elveszi az állat életét, de jelen tudásunk szerint máshogy nem nagyon lehet megoldani, hogy a hasznosítható vad az erdőből a hűtőkamrákba, majd az ünnepi asztalra kerüljön.

Mi a jó: ha egy fajból sok van vagy kevesebb?

– A természetben nincsen jó vagy rossz. A sok pocok áldás a ragadozóknak, de átok a szántó-vető gazdának. Esetenként egyetlen nyúl is képes érzékeny kárt okozni egy fiatal csemetekertben, máskor meg egy tucat sem okoz gondot egy néhány hektáros legelőn. Ha egy faj túlszaporodik, akkor annak egyedeiben előbb-utóbb életbe lép egy önszabályozó mechanizmus, amely hatására ismét lecsökken az egyedszám. A vaddal gazdálkodónak elemi érdeke megtalálni azt az egyedszámszintet, ahol kellő szaporulat jön létre a faj fennmaradásához és vadászati hasznosításához, de nem lépi túl azt a szintet, amellyel a többi ágazatnak elviselhetetlen kárt okoz. Ez a létszám fajonként, területenként és koronként igen eltérő lehet.

Hazánkban elszaporodtak az utóbbi években a vaddisznók, így nagyobb lett a sertéspestis veszélye is. Mi a helyes megoldás: lezárni a veszélyeztetett területeket vagy drasztikusan csökkenteni a vaddisznók számát?

– Egy faj létszámának növekedése vagy csökkenése mindig több tényező egybeesésén múlik. Az erdősítések, a nagy energiatartalmú növények termesztése és a nagy táblaméretek mind-mind hozzájárulnak a vaddisznó létszámának emelkedéséhez. A sertéspestis a vaddisznó­állomány egyik önszabályozó mechanizmusaként is felfogható betegség. Természetes, hogy egy betegség terjedésének lehetősége nagyobb egyedszámsűrűség esetén nagyobb. A tökéletes megoldást még nem ismeri a világ, mert ha így volna, akkor most nem kellene sertéspestisről beszélnünk. Az eredmények azt mutatják, hogy a megelőzésre érdemes helyezni a hangsúlyt. A külföldi és hazai tapasztalatok szerint a megelőzésnek fontos része a létszámcsökkentés. A Nébih szakemberei ennek mentén alkotják meg utasításaikat, hogy a még nem fertőzött területek állományát megóvják.

Az emberek mennyire felelősek a sertéspestis terjedésében, vagy ez csak a véletlenen múlik?

– Naivság volna azt gondolni, hogy a mai globalizált világunkban, amikor az embernek mindenre hatása van, ez alól az afrikai sertéspestis kivétel volna. Elegendő csak arra gondolni, hogy miként is juthatott el Európába Afrikából.

A sertéspestis miatt szigorú előírások vonatkoznak a vaddisznó vadászatára, emiatt sok vadásznak nem célja a vaddisznó elejtése. A sok vaddisznó azonban nagy károkat okoz a mezőgazdaságnak. Hogyan lehetne feloldani ezt az ellentmondást?

– A vadászatra jogosultak számára az éves terv minden esetben előírja a kötelezően elejtendő vaddisznóegyedszámot is. Azt mindenkor a vadkár lehető legalacsonyabb szinten tartását is szem előtt tartva határozza meg a vadászati hatóság. A terv nem teljesítését pénztárcába vágó szankciókkal sújtják. Teljesen mindegy, hogy a vadásztársaság minden tagja közreműködik-e vadászatával az előírt vaddisznómennyiség elejtésében, vagy azt esetleg csak a hivatásos vadász végzi. Az eredmény számít, vagyis, hogy az előírt létszám lekerüljön a vadászterületről. A szankciók súlyát ismerve ezt minden vadászatra jogosult igyekszik teljesíteni.

Az erdőben kirándulók bármikor találkozhatnak sertéspestisben elpusztult vaddisznóval. Nekik vajon ilyenkor mi a teendőjük?

– Az, hogy az erdőt járó ember elpusztult vaddisznó tetemébe botlik, nem kizárt, de igen kicsi a valószínűsége. Már csak azért is, mert a vaddisznó kedvelt élőhelyei nem éppen optimális túracélpontok. Ki akarna például egy összefüggő kökényes-galagonyás bokrosban vagy egy sűrű tölgyesben tölteni a hétvégéjét? A sertéspestis vírusa nem jelent veszélyt az emberre, de mivel számos olyan halálos betegsége van a vaddisznónak (például lépfene, veszettség, gümőkór, brucellózis), amelyek az embert is megfertőzhetik (ún. zoonózisok), nem szabad hozzányúlni az elhullott állathoz. Mivel minden állampolgárnak elemi kötelessége az észlelt tetemről értesíteni az illetékes hatóságot, legyen az vaddisznó vagy egy tehén, a legpraktikusabb a területileg illetékes hivatásos vadászt értesíteni, hiszen ő kellően fel van készítve a teendőkre.

Mi a leggyakoribb oka a vadászbalesetnek?

– A vadászat ugyanúgy veszélyes üzem, mint az autóvezetés. A rosszul megválasztott sebesség éppen úgy okozhat tragédiát, mint egy nem kellő körültekintéssel leadott lövés. Mindkét esetben a szabályok be nem tartása, illetve a nem az adott szituációhoz illő cselekményből származhat a gond. A KSH adatai szerint 2017-ben több mint 3,4 millió autó volt hazánkban forgalomban. Ehhez képest mindössze 65 ezer vadász forgat fegyvert. Általában egy golyós és egy sörétes fegyverrel rendelkezik egy vadász, így nagyságrendileg 130–140 ezer vadászfegyver lehet a birtokukban. Ugye milyen kicsi ez a szám az autókhoz képest? Az autóval okozott balesetekhez képest pedig statisztikai szempontból kimondhatatlanul kicsi a vadászati balesetek száma.

A közelmúltban a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke megsérült Romániában egy vadászaton, mert gellert kapott egy sörétszem. Mennyire lehet veszélyes a gellert kapott lövedék?

– A sörétes fegyverből távozó sörétszemekből álló sörétraj mozgása során folyamatosan szétterül. Az ilyen módon egymástól eltávolodó sörétszemek optimális esetben olyan felületbe csapódnak, melybe behatolva lefékeződnek (pl. talaj). A gond akkor van, ha olyan felületbe csapódik a sörétszem, amelyről elpattan. Az elpattanás iránya és ereje gyakorlatilag kiszámíthatatlan, hiszen útja közben akár más sörétszemekkel is találkozhat a visszapattanó sörét, vagy többször is megpattanhat a kemény felületen. Ennek elkerülésére szolgálnak a társas apróvad vadászatokon érvényben lévő biztonsági szabályok (tiltott lőirány, tiltott lövési szög stb). Az esetlegesen gellert kapó sörétszem többnyire már energiájának jelentős részét elvesztette, így a kellemetlen élményen túl ritkán okoz súlyos sérülést.

Igaz-e, hogy a természetvédőknek köszönhetően egyre inkább csökken a vadászok száma, s más európai országhoz hasonlóan Magyarországon sem lesz majd utánpótlás?

– A hazai vadászlétszám lassan ugyan, de évről-évre emelkedik. Egyre többen választják ezt a tevékenységet kikapcsolódási formának. A vadászat ugyanis elsősorban kikapcsolódás, a rohanó világból kiszakadva a természetben tölthet el hosszabb-rövidebb időt a vadász. Közben figyelgeti az állatokat, gyönyörködik a természet ezernyi szépségében. Lelkileg feltöltődik, miként a wellnesshétvégén pihenő honfitársa. S ahogyan egy jól sikerült hétvégének tud örülni valaki, éppen úgy örül a vadász is, ha valamit sikerült még terítékre is hoznia. Hiszen a cél ugyanaz: kikapcsolódni, rekreálódni.

Forrás: SZON