Itt egy róka járt nem sokkal ezelőtt, azokat pedig egy őz és egy nyúl hagyta maga után, mutatott a hóban élesen kirajzolódó nyomokra vendéglátónk.

Majd nem sokkal ezután vállához emelte puskáját: csupán néhány másodperce volt arra, hogy eltalálja a magasban elsuhanó célpontot, és ő nem hibázott. E jelenet még háromszor megismétlődött, a sörétek újra és újra célt találtak.

Mindez távolról sem volt a véletlen műve; Dobos Józsefet, a tizenhatszoros magyar bajnok korongvadászt kerestük fel az Alföldön.

A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete nyugalmazott kerületvezető vadászának nemcsak sportolói pályafutása, hanem szakmai életútja is elismerésre méltó. A többi között éppen ezért vehette át az Országos Magyar Vadászkamara Aranyérmét is, amelyhez az általa elmesélt történetek alapján igencsak kalandos út vezetett. Mikebuda község határában, az erdőbe vezető kis úton egy távolról sem átlagos erdészházhoz érkeztünk, azt ugyanis a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. tulajdonában álló korongvadász lőtér veszi körül. „Az ország egyik legjobb, egyúttal pedig az egyik legrégebbi, ilyen jellegű lőtere ez” – mondta büszkén érkeztünkkor Dobos József, aki az 1990-es évek elején, amikor az erdőgazdasághoz került, saját ötletei alapján kezdett bele az egykori honvédségi lőtér átalakításába. Idővel olyan, 5 pályából álló lőteret hoztak létre, ahol gyakorta rendeznek nemzetközi versenyeket is – egy karnyújtásnyira az erdészháztól.

Vendéglátónk elmondta, hogy már gyerekkorában is a természet jelentette számára a legkedvesebb közeget, ám a rendszer nem tette lehetővé, hogy elérje akkori álmát, s bejusson az Erdészeti Technikumba.

A fiatal Dobos József szükségmegoldásként egy vágóhídon kezdett dolgozni, céljait nem feledve pedig vadgazdálkodási képzésre is beiratkozott. „Nem sokkal később jött a hír, hogy üresedés van a helyi, Csemői Rákóczi Vadásztársaságnál, ahol kezdetben vadőrként, később pedig vadászmesterként dolgoztam” – folytatta visszaemlékezését. Ott, az 1970-es években többedmagával megépített koronglövő pályán kezdett el ismerkedni a sporttal, és rövid időn belül komoly sikereket ért el. Mint mondta, a Felszabadulási Emlékversenyeken, az ország valamennyi megyéinek versenyzői között többször is a legjobbnak bizonyult, az igazi áttörés azonban valamivel később következett. 1989-ben Agárdon osztrák korongvadászok akkoriban korszerűnek számító pályát építettek, amely aztán fontos versenyeknek adott otthont. „Azokban az időkben nem volt ritka, hogy az úgynevezett vadász skeet és vadász trap számokban 25 korongból 24-et, 25-öt eltaláltunk” – mesélte Dobos József, aki azt követően számos kupát hozott haza külföldről, nem beszélve az évek alatt megszerzett 16 magyar bajnoki címéről.



Kiváló eredményeinek köszönhetően vendéglátónk két évtizeddel ezelőtt megkapta a német Krieghoff gyár szponzorációját, azzal együtt pedig a többi közt egy csaknem 10 ezer eurós értékű puskát, amely hű társként szolgálta őt a versenyeken.

Noha elmúlt 67 éves, tagja volt a két évvel ezelőtti, maribori Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett magyar csapatnak, veterán kategóriában pedig tavaly hazai és nemzetközi viadalokon is a dobogó legfölső fokára állhatott.

Az elmúlt időszak sikereit javarészt a NEFAG csapatának (mellette Papp Norbert, Csernus Zsolt, Kindla Norbert, Gajdos Péter, Hatos Tamás, Hajnal Imre és Dégi Zoltán szerepel vagy szerepelt a csapatban) tagjaként érte el. Az erdőgazdaságnál 1992-től nyugdíjazásáig kerületvezető vadászként dolgozott. Szavai szerint addigra megszerezte a vadász-vadtenyésztő, illetve a fácánmesteri képesítést, valamint sikerrel vette a hivatásos vadászok mestervizsgáját is.

Az utóbbi években a sportban szerzett kupái és oklevelei mellé Dobos József több, a szakmai pályafutásának sikerességét fémjelző elismerést is kapott, köztük a Magyar Vadászatért Érdemrendet és az Országos Magyar Vadászkamara Aranyérmét. Úgy fogalmazott, hogy természetesen nagyon örül az effajta kitüntetéseknek, de azok bizony egy korszak végét is jelzik. Azt ugyanakkor nem bánja, hogy a 2 évvel ezelőtti nyugdíjazása óta már nem kell folyamatos telefonkészenlétben lennie. „Ide két-három kilométerre áll a vadászház, amelynek riasztója néha a baglyok, máskor pedig a nyestek ténykedése miatt szólalt meg, és olyankor ugrani kellett” – mesélte Dobos József.

Betörés szerencsére sosem történt, orvvadászokkal azonban többször is konfliktusba keveredett a környéken.

Látogatásunk végéhez közeledve vendéglátónk körbevezetett bennünket a lőtéren, amely szerinte attól igazán különleges, hogy bár rendkívül változatos, viszonylag kis területen helyezkedik el, így nem kell sokat gyalogolni egyik pályától a másikig. Elárulta azt is, hogy a korongokat kilövő gépekkel a vadászatban előforduló helyzeteket utánozzák. Hogy mennyire nem egyszerű sportról van szó, arról sokat elmond az, hogy bizonyos esetekben 5-6 méterrel a gyorsan repülő korong elé kell célozni, amelyből egyes állásoknál kettő is érkezik, méghozzá ellentétes irányból, nem ritkán 60-80 méterről. „Ha versenyre készülök, akkor előtte legalább 4-5 napig gyakorolnom kell” – mondta vendéglátónk, aki ez idő alatt körülbelül 4-500 sörétes lőszert használ fel. Embert próbáló feladat, nem csak pontosnak, erősnek is kell lenni. Mindez komoly fizikai felkészültséget kíván, éppen ezért nem könnyű felvenni a versenyt a fiatalabb vetélytársakkal.
11 éves kislány unokájában meglenne a kellő tehetség a sporthoz, mondta, ám őt inkább az erdészház körül tartott állatok s a gyönyörű környezetben való játék foglalja le.

Forrás: A Mi Erdőnk