A Netflix saját gyártású műsoraival szinte minden műfajt lefedtek már (sőt, újat is teremtettek), de a repertoárból eddig hiányzott egy természetfilmes sorozat.

Most már ezt is lehúzhatják a listáról, ugyanis megérkezett a streaming szolgáltató válasza a BBC Bolygónk, a Föld (Planet Earth) című minisorozatára. A mi bolygónk (Our Planet) nyolc részből áll, és a narrátora nem más mint Sir David Attenborough.

Persze nem ez az egyetlen közös pont, a producerek között szerepel az az Alastair Fothergill, aki a Planet Earth rendezője volt, vagyis a Netflix, illetve a velük együttműködő WWF semmit nem bízott a véletlenre. A 92 éves Attenborough persze már önmagában is garancia a sikerre: a királynő mellett talán ő az egyetlen általános elfogadottságú "élő nemzeti kincs" Nagy-Britanniában, aki bármit csinál, imádják, és a világon szinte mindenki ismeri, aki valaha kicsit is érdeklődött a természet és a környezetvédelem iránt.

Ahogyan a brit sorozat, A mi bolygónk egy-egy része is egy-egy élőhelyre koncentrál, és sok olyan jelenet van, ami ismerős lehet más természetfilmekből (pl. a paradicsommadarak tánca, hogyan vadászik a gepárd és így tovább). Néhány környezetvédelemmel foglalkozó szakember, például a brit George Monbiot korábban azt vetette David Attenborough és társai szemére, hogy mindig azokat a kis zöldszigeteket mutatják be, ahol az élővilág hihetetlenül gazdag, amelyek olyan gyönyörűek, hogy az ember alig hisz a szemének. Ugyan ezek hatására mindenki újra szerelmes lesz a Földbe, de nem biztos, hogy ez konkrét tettekre sarkall, sőt, azt a hamis illúziót ébresztheti a nézőkben, hogy alapvetően minden rendben van, és nem egy ökológiai katasztrófa kellős közepén élünk.

Sokkol és simogat
Mindössze 50 évvel ezelőtt a Holdra merészkedünk. Először tekintettünk vissza a bolygónkra. Azóta az emberiség a duplájára nőtt. Ez a sorozat a természet fennmaradó csodáit ünnepli, és megmutatja, mit kell megőrizni, hogy biztosítsuk az emberiség és a természet virágzását.
- adja meg az alaphangot a felvezetés. Időnként valóban sikerül összekapcsolni a képernyőn látható, sokszínű csodát a kőkemény valósággal, de csak nagyon kevés pillanat utal arra, hogy a bolygón emberek is élnek, és hogy a tevékenységükkel hogyan változtatják meg a környezetünket, hogyan ítélnek halálra fajokat. Pedig a készítők szándéka, hogy gondolkodásra ösztönözzenek, hogy rávegyenek arra, hogy lássuk a nagyobb összefüggéseket, és egy kicsit nézzünk magunkba, hiszen ahogyan a híres narrátor minden egyes részben hangsúlyozza: eldöntjük a bolygónk sorsát azzal, hogy mit teszünk az elkövetkezendő 20 évben. Ha nemcsak a látványra koncentrálunk vagy Sir David Attenborough megnyugtató hangjára, hanem meg is halljuk, amit mond, akkor már más a helyzet, akkor bizony lesz pár kellemetlen percünk, mert mindig van egy DE!

Ugyan a sorozat egyik fő célja, hogy megértsük, ez a szépség mulandó, és ebben vastagon benne van a kezünk, szeretné biztosítani a nézőket arról, hogy van remény. Igen, még akkor is, ha valamit nagyon, de nagyon elrontunk. A mi bolygónk utolsó része azzal zárul, hogyan vette vissza a tőle elhódított területeket az élővilág a csernobili katasztrófa után, és több faj bemutatásánál is elhangzik, hogy ugyan majdnem a kihalás szélére kerültek, de a populáció növekszik, amióta odafigyelünk rájuk.

De ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, íme pár nyugtalanító adat:
2040-re a Jeges-tengeren nyaranta szinte egyáltalán nem lesz jég, 1980-hoz képest már így is 40 százalékkal csökkent a jég mennyisége a nyári hónapokban;
hetente 100 orangután pusztul el emberi tevékenység következtében;

• 50 millió hektár trópusi erdő pusztul el évente;
• a sekélyvízi korallok fele már elpusztult;
• a mezőgazdasági művelésbe vont területek miatt a prérik 90 százaléka már a múlté;
• évente 100 millió cápát gyilkolnak le;
• a nagytestű vízi ragadozók 90 százaléka eltűnt.

A Netflix és a WWF egyébként létre is hozott egy honlapot, ahol felvilágosítást kaphatunk arról, hogyan tudunk segíteni. (Fontos megjegyezni, hogy a sorozat munkálatai jóval azelőtt kezdődtek el, mielőtt a Buzzfeeden megjelent volna egy cikk arról, hogy a WWF milyen elfogadhatatlan eszközöket vet be az orvvadászok ellen ).

A cél szentesíti?
Talán nem spoiler, hogy két olyan jelenet is van a sorozatban, amitől garantáltan görcsbe rándul a gyomor, ökölbe szorul a kéz és amit nehéz sírás nélkül visszanézni. Az egyik az, amikor útra kell egy flamingócsapat egy újabb vizes terület felé, egy apró fióka lábára pedig a rárakódó sóból béklyó képződik, és ezzel megpecsételődik a sorsa. A nézők a közösségi oldalakon azonnal ki is borultak, és a Netflix egy Twitter-posztban összegyűjtötte, milyen részeket ne nézzenek meg azok, akik nem bírnak ilyen módon szembesülni a természet kegyetlenségével.

Az egyik legsokkolóbb és a legtöbb kritikát kapott jelent, azonban nem ez, hanem amikor sorra vetik le a mélybe magukat a rozmárok egy szikláról, hogy földet érve szörnyű kínok között pusztuljanak el. A készítők a globális klímaváltozást okolják: a sarkvidéken csökken a jégtakaró, egyre szűkül a rozmárok élettere. Azon a partmenti részen, ahol ők filmeztek, több ezer példány gyűlt össze, egymás hegyén-hátán feküdtek az állatok, és a tömeg elől menekülve egy csapat elindult a magasabban fekvő részek felé. Ugyan sikerül feljutniuk a sziklára, de lejönni már nem tudtak, és ez okozta a vesztüket. A stáb szerint több száz rozmár lelte halálát aznap. (A forgatásról fel is töltöttek egy videót, amit itt lehet megtekinteni, de ezt se nézzék meg a gyengébb idegzetű olvasók!)

És akkor jöjjön az ellenvélemény, mégpedig egyenesen egy zoológustól. Susan Crockford, a Victoria Egyetem munkatársa szerint a stáb ezzel a “nyomorpornónak” beillő jelenettel csak a nézettséget akarta növelni, különben is belemagyarázás az egész. “Szinte biztos vagyok abban, hogy ezek a rozmárok nem a zsugorodó jégtakaró vagy a rossz látásuk miatt zuhantak a mélybe, hanem jegesmedvék kergették bele őket a vesztükbe” - nyilatkozta Crockford, aki arra a 2017-es oroszországi esetre hivatkozik, amikor egy csapat rozmár ragadozók elől menekülve vetette magát alá, és ez pont azon a környéken történt, ahol a Netflix stábja is forgatott. Sophie Lanfear a kérdéses rész rendezője szerint szó sincs csúsztatásról, mert amikor a szörnyű eset történt, egyetlen jegesmedve sem volt a közelben. Ami biztos: egy 2015-ös kutatás szerint a csökkenő jégtakaró miatt a rozmárok száma biztosan csökkenni fog, a populáció jelenlegi nagysága ilyen körülmények között nem fenntartható.

A természetfotózás és -filmezés nem könnyű műfaj, és a nagyobb cél érdekében időnként olyan felvételeket látunk, amik nem feltétlenül ott, akkor és úgy készültek, ahogyan gondolnánk. 2011-ben a BBC-nek A fagy birodalma című sorozatuk miatt kellett magyarázkodni, ugyanis kiderült, hogy nem a sarkvidéken, hanem egy holland állatkertben vették fel azokat a jeleneteket, amikben egy bocsával békésen szundikáló jegesmedve szerepelt. A csatorna és a műsorvezető, Sir David Attenborough azzal védekezett, hogy a narrátor általánosságban beszélt a bocsokról, és nem a konkrét, bemutatott kiscsaládról.

A kulisszák mögött

Egy kis hazai
Magyarországon a Mi Bolygónk sorozat két részében is feltűnik. Az Élővizek (Fresh Water), című epizódban bemutatják a tiszavirágzást, de a Sivatagok és füves puszták című részben is találkozhatunk nálunk forgatott jelenetekkel. És hogy még inkább haza beszéljünk: a sorozatra épülő, A mi bolygónk című könyvet a Tech-tudomány rovat munkatársa, Dr. Molnár Csaba fordította.

A sorozat nyolc része mellett a Netflixen elérhető egy bónusz epizód is, amiben egy órán keresztül mutatják be, hogyan is készült a Mi bolygónk. Az első pár percben megismerhetjük a legfontosabb számokat.

• négy évnyi munka van a sorozatban
• 3375 napon át forgattak 60 országban
• 400 000 kameracsapdás megfigyelés és 6600 drónrepülés volt
• 911 napot töltöttek a tengeren és 2000 órát merültek
• 6000 stábtag és 200 forgatási út

Majd bemutatják, hogy milyen kihívásokat is jelent a szakma, és hogy mennyire, de mennyire felemelő érzés az, amikor sikerül A FELVÉLTEL. És igen, az érzelmi hullámvasút itt is folytatódik. Van, amikor az időjárás közbeszól, és a küldetés kudarccal zárul. Ez történt a stábbal Kanadában, ahol azt szerették volna lencsevégre kapni, hogy az alapvetően a tengeren vadászó jegesmedvék a klímaváltozás miatt megtanultak a folyóból halászni. De nem volt mit felvenni, mert az eső miatt túl mély lett a folyó, így nem volt se hal, se medve.

Van, amikor a stáb egyik fele nem érkezik meg időben, de kiderül, hogy úgyis ráértek volna, ugyanis tényleg csak az utolsó utáni pillanatban sikerül felvenni, amiért jöttek, viszont a várakozás megérte, mert így mindenki - ha csak közvetve is - szemtanúja lehet annak, milyen az, amikor egy felhőkarcolónyi jégdarab leválik egy óceánba nyúló gleccserből. Van, amikor két telet kell fagyoskodni a sufniszerű leshelyen azért, hogy végül egy kameracsapda készítse el a sorozatba bekerülő pár perces felvételt, és felszerelésért felelős stábtag könnyes szemekkel rebegje el, hogy igen, az ott tényleg egy szibériai tigris. És persze van, amikor szinte minden tökéletesen alakul, és a legújabb technológiának köszönhetően bepillantást nyerhetünk a kék bálnák életének legintimebb pillanataiba.

Csak álmodom?
Aki még nem látta a sorozatot, készüljön fel arra, hogy néha bizony kétségei támadnak majd afelől, hogy nem CGI felvételeket lát-e. A premier után a Twittert elárasztották azok a vélemények, melyek szerint kizárt, hogy minden egyes felvétel a természetben készült, és nem alkalmaztak számítógépes grafikát. Pedig nem, csak - ahogyan azt korábban írtuk - semmivel sem spóroltak. Alastair Fothergill szerint nagyon sokat köszönhetnek annak, hogy a képrögzítési technikák ilyen ütemben fejlődnek. A Planet Earth forgatásánál például nem voltak még 4K-s drónok, amik most nagyon jól jöttek nyílt vizes jelenetek felvételénél. A Wired cikke szerint a merülésekhez a brit hadseregtől kértek újralélegző-készülékeket, amikkel sokkal tovább tudtak a víz alatt tartózkodni mintha sima palackkal merültek volna, illetve nem kellett aggódniuk a buborékok miatt.

Ami már megvolt a 2006-os sorozatnál is, azok a giroszkopós stabilizátorral és szuperzoomos objektívvel felszerelt kamerák voltak. Ezt akkor csak helikopterekre szerelték fel, de a Mi bolygónkhoz már más járművekre is rápakolták: például terepjárókra, amikor prérikutyákat akartak filmezni, vagy hójárókra, amikor jegesmedvéket. A stáb egyik kedvence kamerája egyébként a Red Epic Dragon, ami 6K-s felvételek készítésére alkalmas, de néha bevetnek egy-egy Sony A7S II-t és GoPrót is.

A technológia nyilván nem új, de az sem mindegy, hogy milyen komoly a felszerelés. Pár éve magam is kameracsapdáztam, de ez én eszközeim fekete-fehér és erősen szemcsés felvételek készítésére voltak alkalmasak. A célnak persze megfelelt: kiderült, hogy a vidrák tényleg használják a folyónak azt a szakaszát, amit vizsgáltam, de messze volt attól a csodálatos képi anyagtól, amit a szibériai tigrisekről készített az Our Planet kameracsapdája.

Forrás: Index