Az utóbbi években a vadgazdálkodással foglalkozók körében szinte napi szinten, de az állatartók között is mind gyakrabban merül fel az aranysakál neve.

Az, hogy az aranysakál egyre elterjedtebb, nem vita tárgya, azonban annak mértéke, és az általa okozott kár nagysága annál inkább. Amikor arról érdeklődtem, hogy kit érdemes minderről kérdezni, a legtöbben Horváth Mihály erdőmérnökhöz, a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészetének erdészeti igazgatójához irányítottak.

Mikor tűnt fel az aranysakál Magyarországon?

2010-ben készült egy tanulmány „AZ ARANYSAKÁL ELŐFORDULÁSAINAK ÉS ÉSZLELÉSEINEK VIZSGÁLATA 1800-2007 KÖZÖTT, IRODALMI ADATOK ALAPJÁN” címmel. Az ebben olvasható információk szerint az szűrhető le, hogy a mai Magyarország területén 1800 és 1981 között – tehát 180 esztendő alatt – összesen három olyan esetet jegyeztek fel, amiről kijelenthető, hogy „biztosan sakál” volt. 1981-től azonban már – eleinte – szinte évente, később pedig egyre gyakrabban kerül említésre ez a ragadozó. Nagyjából az 1980-as évek eleje tekinthető tehát az aranysakál újbóli vagy első megjelenésének hazánkban. Azért fogalmazok így, mert ugyan a fajt őshonosnak tekintik, ezzel kapcsolatban azonban vannak viták. Jómagam is inkább azokkal rokonszenvezek e kérdésben, akik cáfolják azt, hogy ez a faj őshonos lenne Magyarországon.

Magyarországon több tízezerre tehető a számuk

Van oka annak, hogy a nyolcvanas évek hozták magukkal ezt a fajt?

Nincs tudományos magyarázat arra vonatkozólag, hogy miért erre az időszakra tehetőek az első – azt követően pedig – az egyre nagyobb számú észlelések. Főként az a magyarázat védhető nehezen, amikor és ahogyan annak az okát próbálják indokolni egyesek, hogy a múlt század közepén gyakorlatilag ez a faj kipusztult volt nálunk. Ha mégis első megjelenésről beszélhetünk a nyolcvanas évek elején, akkor annak az indoka már többféle és sokkal kézenfekvőbb magyarázatú lehet. Oka lehet a globális felmelegedés, aminek a hatására a Balkánról kiindulva észak felé kezdett teret hódítani a sakál, de az is elképzelhető, hogy egy korábban nem ismert, új faj vagy alfaj nagyon intenzív terjedésének lehetünk tanúi.

Terjedésük intenzitásáról mit kell tudni?

Ahogyan már említettem, a 80-as évek elejéről még csak egy-egy példányról van tudomásunk országunkban, ma pedig már 6000 körüli az a szám évente, amit a vadászok elejtenek. 2016-ban 4225-öt, 2017-ben 5831-et, tavaly pedig minden bizonnyal jóval 6000 fölött. Jómagam 2017-ben és 2018-ban – két esztendő alatt – összesen 575 példányt lőttem a Lábodi Vadászterület egy nagyjából húszezer hektáros területrészén.

Jelenleg melyik megyékben a legelterjedtebbek?

Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun a legérintettebb megyéink, de az egész országban jelen van már, sőt a környező országokban is mindenhol. Ausztriában, Svájcban és nyugatabbra is elért már Európában.

Mekkora egyedszámról beszélhetünk jelenlenleg?

Magyarországon több tízezerről kell beszélnünk, ami az állományát illeti. Ha hatezernél többet tudunk lőni egy év alatt – és ez a szám évről évre emelkedik -, akkor a törzsállomány létszáma elérheti akár az 50-60 ezret is országosan. Az éves terítékadatok emelkedése jól mutatja a faj létszámának emelkedését is hazánkban.

Intelligens, szapora, képes a kutyával is keveredni

A faj sikerességében keresendő ez robbanásszerű növekedés, vagy külső okokban?

A robbanásszerű növekedés okát nem külső okokban kell keresni, hiszen úgy tűnik, hogy a terjedése Európa-szerte szinte megállíthatatlan. Egy kifejezetten szapora és nagyon intelligens fajról van szó. Egyrészt, a vemhesült szukák átlagosan 6-7 utódot nevelnek fel, de mi magunk találkoztunk már 11 darabos vemhet hordó sakálszukával is. Másrészt pedig a sakál egy rendkívül óvatos, az állományának nagyságához képest igen ritkán látható állatfaj. Családokba szerveződve él, hasonlóan, mint a farkas és a „ravasznak” mondott rókánál sokkal óvatosabb, ravaszabb és intelligensebb.

Mit kell tudni az életmódjukról, zsákmányszerzésükről? Mit tekintenek prédának?

Egy farkas-intelligenciájú, rendkívül szapora (sokat ellő) ragadozó, amire táplálkozási opportunizmus (táplálkozási igénytelenség) is jellemző. Rejtőzködő, félénk állatok, legalábbis az embert amennyire lehet, kerülik. A családok szigorú hierarchia szerint szerveződnek. Az alfa hím és az alfa szuka mellett az előző évi szaporulat is a család mellett marad egy ideig. A fiatal kanok nagyjából a születésüket követő év derekán hagyják el a köteléket, a fiatal szukák pedig két évig segítik a család fennmaradását. A táplálékforrásuk nagyon változatos, igazodik a kínálathoz.

Alapvetően húsevők, de a gyomortartalom vizsgálatok azt mutatják, hogy esznek erdei gyümölcsöt, kökényt vagy szilvát, magvakat, például tejes kukoricát is. Meghatározó azonban a húsfogyasztás. Legfőbb prédaállatai a kisemlősök, az egér, pocok, a mezei nyúl szaporulata (a kifejlett mezei nyulat nem tudja elkapni tapasztalataim szerint), az erdőben található állati hulladékok, zsigerek. Amihez legkönnyebben hozzájut, azzal táplálkozik. Sajnos az ellési időszakban nagyon nagy károkat okoz a haszonvad szaporulatában, veszélyben vannak a vadmalacok, az őzgidák, a dámborjak, egyes helyeken a gímborjak is a sakálpredáció áldozatává válnak. Olykor a kifejlett őzeket is sikerül levadászniuk.

Ne feledjük: a sakál testtömege közel kétszerese a rókáénak! Amíg egy kifejlett kanróka átlagosan 6,5-7 kg, addig egy felnőtt kansakál 12-14 kg-os testtömegű is lehet (a szukák testtömege jellemzően 1-1,5 kg-al kisebb mindkét faj esetében). A sakál azonban képes keveredni a kutyával (hibridizáció), ennek köszönhetően az ország egyes részein 20-25 kg-os példányok is kerültek már terítékre. Nálunk, Lábodon ilyennel még nem találkoztunk.

Gond a vadgazdálkodóknak, állattartóknak egyaránt

Okoznak-e gondot az állattartóknak?

Az állattartók is gyakran panaszkodnak amiatt, hogy a bárányokat vagy az egy-két napos szarvasmarha borjakat sakálok pusztítják el. Korábban ezeket az állításokat kétkedve fogadták a kutatók, ma már azonban elegendő bizonyíték van arra, hogy az aranysakál megjelenése, betelepülése súlyosan érinti a vadgazdálkodókat és az állattenyésztőket egyaránt.

Van-e valós (mért, kutatott) érték a vad- vagy a haszonállatok körében az aranysakál által okozott kár mértékéről?

A sakál által okozott kárt nehéz értékben kifejezni, de a mértékét nem nehéz szemléltetni, ha a szakember komolyan veszi az arra utaló jeleket és szán elég időt a megfigyelésre. Emiatt én például lassan három éve áldozom az éjszakáim nagy részét arra, hogy sakált lőjek és tapasztalatokat gyűjtsek ezzel az „új” ragadozóval kapcsolatban. Azt tudom mondani, hogy ahol sok sakál van, ott egyáltalán nincs őz-, muflon- vagy dámszaporulat és a vadmalacokból is hiányzik szép számmal.

Vannak olyan vadföldjeink, ahol nyáron egyszerre több mint száz dámtehén legel esténként, júliusban már a borjaikat vezetve. Nos, ezeken a vadföldeken 2017-ben egyetlenegy borjú sem volt a dámtehenek mellett, viszont a környéken tucatjával éltek a sakálcsaládok. 2018-ra valamelyest javult a helyzet, minden ötödik tehén mellett volt már borjú ismét. Igen, de miért is? Azért, mert a példaként hozott vadföldek környékéről 30-40 sakált sikerült kilőnünk, nem összesen, hanem minden egyes vadföld környékéről ennyit.

Az aranysakál hazai elterjedését folyamatosan figyelemmel kísérik a kutatók, de a fajjal kapcsolatos, nagyon korlátozott módon folytatható megfigyelések sokszor szubjektív és téves következtetések levonását eredményezték, és egyes publikációk is ennek megfelelő tartalommal jelentek meg egészen a közelmúltig. Számunkra, számomra már nincs kérdés a sakál megjelenésével és hatásával kapcsolatban. Közel hétszáz éjszaka alatt szerzett tapasztalatok alapján formálok véleményt a témában úgy, hogy érdeklődéssel figyelek minden sajtómegjelenést, ami ezzel az új (talán nem kellő indokkal régiként is nevezett) ragadozóval kapcsolatos.

Milyen védekezés lehetséges ellenük?

A vadász számára, a sakál elleni védekezésre a fegyver áll rendelkezésre, meg korlátozottan a csapdák. Sajnos a sakál eredményesen kizárólag csak éjszaka vadászható, azonban az éjszakai vadászathoz szükséges eszközök körét a jelenlegi törvényi szabályozás leszűkíti. A kereső eszközök (kereső hőkamerák és éjjellátók) használata engedélyezett, ezekkel az egyébként kisméretűnek tekinthető ragadozófajok észlelése sötétben is megoldott.

Az eredményesebb elejtéshez – az egyre növekvő, a sakál által vadban okozott károk mérsékléséhez – elkerülhetetlenné fog válni az, hogy a hivatásos vadászokat éjszakai vadászatra alkalmas eszközökkel szereljük fel (a jelenleg használatos fegyverlámpák helyett), törvény által engedélyezett és szabályozott módon. Az állattenyésztők számára képzett pásztorkutyák alkalmazását ajánlják az elméleti tudósok, meg azt, hogy az állatokat zárt helyen éjszakáztassák a gazdák.

Forrás: Agrárfórum