Nagy rajongója vagyok a minőségi célszerszámoknak. Egy ízléses mértékben kopott Makita körfűrész hatására hajlamos vagyok elgondolkodni az asztalos hivatáson, de elég egy míves konyhakés a kirakatban, és képzeletben máris Michelin csillagos séfként szeletelek.

Aztán jött a Jimny, azóta OKJ-s erdészképzéseket nézegetek…

Rajongok a Jimnyért, de muszáj leszögezni, hogy hétköznapi emberek számára a hétköznapokban még egy fapados Picanto is nagyságrendekkel jobb. A Jimny ugyanis célszerszám, amit nem aszfaltra célszerűsítettek, ráadásul vén is, mint az országút. Ne tévesszen meg senkit az imádni való forma, a gyerekesen játékos külső alatt nagyon más technika lapul, mint amit a mai autókban megszoktunk.

Képzeljünk el egy létrát, aminek a két végére keresztbe fektetünk egy-egy seprűnyelet kerekekkel. Az alváz és a merev tengelyek egészen kényelmetlenné teszik a sima közlekedést. A kanyarokban barátságos tempó mellett is reálisnak tűnő félelem, hogy felborulunk, a független felfüggesztés hiányában az egész alváz beleremeg az úthibákba, vele együtt mi is, akik a rácsavarozott kalitkában ülünk.

A sok képmutató városi terepjáró között ez igazi offroad gép. A Börzsönyben letérve a járt útról hamar egészen aljassá vált a terep, és ha nem hallottam volna ezer helyről, hogy a Jimny bárhol elmegy, biztos, hogy lapítva visszatolatok. Ehelyett olyan utakon verettünk önfeledt vihogás közepette, hogy gyalog sem indultam volna neki. Elképesztően szórakoztató a száz lovas szívómotor unott zümmögése, miközben felezőben himbálózik az 1100 kilós kaszni az eszetlen bakhátokon, és eszében sincs elakadni.

Tovább a teljes cikkre (totalcar.hu)