Lényeges volna a vadászirodalom kiemelkedő tollforgatói felé visszafordulni, akik míves szóhasználattal mutatják be az olvasónak az etikus vadászat úri megközelítését, a vadászias viselkedéskultúrát.

A modernizáció által zajló folyamatos változásoknak köszönhetően a társadalmi viselkedéskultúrában egyre kiszorítottabbá válnak az emberség fogalmát meghatározó ismérvek.

A technológiai innovációval érkező teljesítmény- és megfelelési kényszer kiszorítja az emberi erkölcsöt a mindennapokból, és az emberség mellékessé válik a társadalmi értékek rangsorában. Mindez kihatással van az emberi viselkedésre, kommunikációra, kultúrára, ahogyan a vadásztársadalomra is. A vadászias viselkedés, s a hozzá oly szorosan kötődő vadásznyelv kezd a feledés homályába merülni. Nincs kellőképpen értékelve a pillanat, vagy az a néhány óra, amit oly áhítattal és várakozással kellene megélni, s melyet csak a vadászat eszmei értéke tud nyújtani a vadászembernek.

Oly ritkán állunk meg egy kis időre és nézünk körül a természet ölelésében, miközben elmondhatjuk magunkról, hogy azok közé a szerencsések közé tartozunk, akik látták a harmatcseppekben kelő természet ébredését, ahogyan kitakarja magát ködtakarója alól, vagy a hangtalan alkonyat mélyét, amiben minden nesz felerősített zörgéssé lesz.

Hány ember kívánná, hogy csak egyszer átélje mindezt, mialatt a zajszennyezett városban az első buszon zötykölődik. A vadászat mintha elveszítené ünnepélyességét, eszménye kihunyni látszik, helyette előtérbe kerülnek az önös érdekek és az önző magatartás.

„(…) Milyen szép is volna, ha vadászaton résztvevők mindegyike azon volna, hogy a másik jól mulasson(…) Általában azt lehet itt is mondani, hogy csak azt tedd másnak, amit magad is szívesen vennél.(…) Csodálatos, hogy a vadász, kinek különben érző szívet adott Isten, mennyire tudja gyűlölni embertársát, ha netán annak is puska van a kezében. Nincs is ennek más magyarázata, csak az önzés”

– írja Láng Rudolf, írói nevén Sólyom, aki rendszeresen publikált a Kittenberger Kálmán szerkesztőségi érában a Nimród hasábjain.

A fellazult erkölcsök és normák kollektív társadalmat érintő problémáknak minősülnek. Az illem, vagyis a magatartásbeli szabályok összessége kiveszőben van, ami szintén a modern társadalom hozadéka. Egyfelől a szülői neveltetésnek, másrészt a szocializációnak köszönhető, hogy az etikus viselkedés fiatalos szóhasználattal élve: nem trendi. A XXI. század multikulturalizmusa különböző kultúrák és viselkedési normák keveredését eredményezte, amelyből az következtethető, hogy a viselkedéskultúra társadalmi szinten nincs megfelelően a helyén kezelve.

Márpedig hazánk etikai kódexe több alapelven nyugszik, melyeket emlékeztetőül felsorolnék:

- A természetért érzett felelősség elve

- A hozzáértés és szaktudás elve

- Az állatok méltóságának elve

- Az esélyadás, önmérséklet és az önfegyelmezés elve

- A hagyományápolás elve

- A biztonság elve



Nem véletlen kongatják a vészharangot az élemedettebb vadászok, és kongatta Sólyom is, aki három évtizeden keresztül igyekezett írásaival kihangsúlyozni a vadásztársadalom számára a vadászetika jelentőségét és fenntartását. Ahogy a fentebbi idézetet, úgy ezt is ő írja: „Ez az etika forog megint olyan veszedelemben, amilyenben talán még soha, és ennek az etikának a gyengülésével, sorvadozásával függ össze sok minden, amin a vadásztársadalomnak a jövőre is gondoló tagjai töprengenek. (…) A baj ott kezdődött, amikor a vadásztársadalomban bekapcsolódtak olyanok is, akikben nem volt meg a hivatottság, s most ott folytatódik, amikor olyanok is megtántorodnak, akikben megvolt a hivatottság, de a megnehezült élet elhallgattatta lelkiismeretük szavát.” Felmerül a kérdés, hogy az e sorokat 1943-ban író Sólyom miként vélekedne most, ha akkor ilyen borúlátóan látta a helyzetet.

Lényeges volna a vadászirodalom kiemelkedő tollforgatói felé visszafordulni, akik míves szóhasználattal mutatják be az olvasónak az etikus vadászat úri megközelítését, a vadászias viselkedéskultúrát, amelyet kötőanyagként tart egyben a tiszteletadás és az egyenlőség modellje.

Ahogy az OMVK és VKE által létrehozott Etikai Kódexben is írva vagyon: „A vadászaton mindenki egyenlő, a vadász azonban tiszteli az időseket, a nőket, segíti a fiatal kezdő vadászokat…”

Ahogy a vadászok értékrendjébe is számottevővé vált az anyagi jólét kérdése, és amint a hagyományápoló közösségekbe beszivárgott a modernizáció, a fejlettebb technológia, valamint multikulturalizmus, úgy a régi értékrend hanyatlása látható és érezhető vonulatot képez. Ez a veszélyeztetettség pedig jelentősebb, mint bármilyen materiális érték, ez a magyarság eszmei kincse, amelyet ha nem tartunk szem előtt, és nem fordítunk kellő időt ápolására, akkor a vadászközösség saját kezével ássa meg a vadászati kultúra sírgödrét.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu