E sorok írója júniusban Bujon találkozott először a csengersimai Csucs Krisztinával, aki a Hivatásos Vadászok Országos Versenyének döntőjében volt a legelső állomás vezetője.

A résztvevőknek ott a lőszerismereti tudásukról kellett számot adniuk, s a szervezők olyan nehéz feladatsort állítottak össze, hogy a versenyzők itt kapták a legkevesebb pontot. A verseny után meg is jegyezte Krisztina, hogy számára is rossz érzés volt látni a tőle szomorúan, bánatosan távozó hivatásos vadászokat.

Sok szúnyog, kemény hideg

De vajon hogyan is választotta hobbiként a vadászatot egy tizenegy éves kisfiú édesanyja?

– A természetet mindig is szerettem, sokat kirándultam. Kezdetben a horgászat jelentette a kikapcsolódást, majd három évvel ezelőtt az új páromnak köszönhetően mind jobban megismerkedtem a vadászattal – elevenítette fel a kezdeteket Csucs Krisztina. – Órákat töltöttem el én is a magaslesen, s amikor jártam az erdőt, már más szemmel figyeltem az állatok nyomait. Tavaly tavasszal aztán sikerült megszereznem a vadászengedélyt.

Egy vadásznak saját fegyverrel is kell rendelkeznie, s legalább kettővel. Krisztina golyós lőfegyverként egy 308-as Remingtont használ, míg a sörétes fegyvere egy orosz gyártmányú 12-es Bock. Az első terítékre hozott állata egy vaddisznó süldő volt, amire az afrikai sertéspestis miatt szigorú előírások vonatkoztak, így a teljes állatot meg kellett semmisíteni.

– A sikereim eddig főleg a magaslesekhez kötődnek. Vettem már részt vaddisznó­hajtáson is, de az annyira nem nyerte el a tetszésemet. Izgalmasnak izgalmas volt, de nem sikerült elejtenem egy vadat sem. A veszélyessége miatt nagyon körültekintően kell a hajtóvadászatokon célozni és lőni. Számomra nem jelent gondot, ha éjszakára kint kell maradni a lesen, vagy ha éppen hajnalban kell kelni. Amit nemigen kedvelek: nyáron a sok szúnyog, télen pedig a kemény hideg.

Mi az akkor amitől szép a vadászat? – szegeztük Krisztinának a kérdést.

– Nagyon sok időt töltök el a természetben. Vagy kint ülök a magaslesen, vagy sok-sok kilométert gyalogolva járom az erdőt. Bármelyiket is csináljam, az ember óhatatlanul is sokat lát, hall, tapasztal, érez és figyel a természetről, önmagáról és másokról. Izgalmas dolgokról van szó, amiket egy egyszerű természetjárás során sohasem tapasztaltam. Más menni természetbarátként folyamatosan, s teljesen más több órát ülni egy helyben. Földrajz–történelem szakos pedagógusként egész héten gyermekek között vagyok. Szeretem ezt a hivatást, de bizony a hétvégeken jólesik kikapcsolódásként a csend, az erdőben és a határban reám váró háborítatlan nyugalom és békesség feltölt. Az iskolában egyébként természetjáró szakkört is vezetek, amit nagyon szeretnek a diákok. A foglalkozások során azokat az élményeimet és tapasztalataimat is át tudom nekik adni, amiket már vadászként szereztem.

Visszatérés Erdélybe

Kíváncsiak voltunk arra, a vadászattal kapcsolatban van-e valamilyen álma.

– Egyszer majd egy szarvasbikát szeretnék elejteni, de ahhoz még sokat kell tanulnom, tapasztalnom, végig kell járnom nekem is a vadászok szamárlétráját. Erdélyben voltam egyszer vaddisznóhajtáson. Valószínűleg a méter magas magasságú hó miatt akkor éppen semmilyen állatot nem láttunk, de oda szeretnék még egyszer visszamenni.

Előadások szerte a megyében

Krisztina nem tagadja meg tanári mivoltát, a vadászatot remekül ötvözi nevelő-oktató munkájával.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vadászhölgyek Civil Társaságának tagjaként rendszeresen tart a vadásztársakkal és solymászokkal szerte a megyében a diákoknak olyan előadásokat, amiket a Vadászkamara megyei szervezete rendez. Ma már ezeket divatos nyelven érzékenyítő foglalkozásoknak nevezzük, s céljuk, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a természet és a vadászat iránt.

Mesélt már a vadászat és a vadgazdálkodás szépségéről, a természetvédelem fontosságáról többek között Rozsályon, Gacsályban, Kótajban, Nyíregyházán és Ópályiban is.

Forrás: Kelet