Minden kornak megvan a maga divatja. Így van ez a ruhák, a testkultúra, de még a hobbiállatok terén is. Nincs ez másképpen a vadászat esetében sem, azon belül a vadászatra használt töltények közül is van jó pár, ami eltűnt a süllyesztőben, míg mások használhatóságát soha nem vonta kétségbe senki. Járjunk hát utána, mi lehet ennek az oka.

Azt kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy nagyjából a 7 és 8 milliméter közötti kalibercsoport az, amiből a „mindenes” puskák töltényei kikerülnek. Miért lehet ez így? Véleményem szerint, mert a vadfajok, amelyekre legtöbbször puskát emelünk, testfelépítésüket és méretüket tekintve akkorák, hogy a fizika, a matematika és a biológia törvényei szerint ez jön ki. Így megfelelő lövedéket használva, a koslató rókától a bőgő bikáig megnyugtató eredménnyel zsákmányolhatunk.

Vitathatatlan, hogy a messzi tájak különleges vadjai nem a mindennapos fegyver- és lőszerkombinációt „igénylik”, de a divat alakulását szorítsuk most kis hazánk határain belülre. Az utánkeresőket is toljuk ideiglenesen háttérbe, mert az ő áldásos munkájuk nagyon egyedi igényeket támaszt a kaliberek terén is.

A vadászok körében jó ideje dübörög a „magnum-láz”. Ezzel nincs is semmi baj, kivéve egyetlen körülményt. Akármilyen magnummal lövünk tudniillik lágyrészeken vagy lábon egy vadat, annak ugyanúgy biztos utánkeresés lesz a vége. Mert természetesen ezekkel a nagyteljesítményű puskákkal is pontosan kell célozni, hiszen a „magnumság” sem pótolja a hiányos lőtudást. A „nagyok” között szinte egyeduralkodó favorit a .300 Winchester Magnum és a 7 mm Remington Magnum. Sajnos a legtöbb rosszul lőtt vad is ezekhez kapcsolódik, ugyanis – ahogy egy dunántúli vadászboltos fogalmazott –, ezek „áthuppannak” a vadon. Nem adják át az energiát, főleg ha nem megfelelő szerkezetű lövedéket választanak hozzá a használóik. A magnum kifejezés is csalóka, hiszen sok egyéb nagyteljesítményű töltény közül választhatnánk, csak éppen az a presztízzsel bíró szócska nincs a számok mögé téve…

A legnépszerűbb mindenesünk a .30-06 Springfield. Kétségtelen, hogy világviszonylatban is töretlen népszerűségnek örvend, s ha átmenetileg le-leszorul a képzeletbeli dobogóról, idővel csak visszakúszik valamelyik fokára. Legtöbben azért választják ezt, mert számtalanszor bizonyított már a több mint évszázados múltja alatt.

Mellette a .308 Winchester kezd feljönni. Elviselhető visszarúgású „nagygolyós” töltény, ugyanazt tudja, mint a legtöbb 7,62-es, csak éppen a katonai felhasználás miatt a nyugati világban jobban ismert. A leszerelt mesterlövész-veteránokat követve mások is ezzel kezdtek versenyezni, később vadászni. A bővülő kereslet-kínálat természetesen hatott a piacra is, így a gyártók, válaszolva az igényekre, „ráálltak” erre a kaliberre.

A 8×57 JS sokáig elsődleges mindenesnek számított, főként a német-porosz kultúrkörbe tartozó országokban, mégis valahogy megkopott a fénye, ám mostanában újra ragyogni kezd, egyre többen vesznek ehhez csövezett puskákat. Jó minőségű lőszereket még a messzi Amerikában is bőven kínálnak ehhez a kaliberhez.

Ebben az osztályban az én szívem csücske a 7×64, és peremes változata, a 7×65 R. Valaha ez volt az álomkaliber, a könnyű töltényeket laposan lövi, a nehezebbekkel európai viszonylatban nincs akkora testű és olyan szilárd felépítésű vad, amihez kevés lenne a teljesítménye. Ehhez nagyon hasonló az amerikai .270 Winchester, mely a környezetemben szintén jelentős rajongótábornak örvend.

Ha már szóba került, ismételten végeztem egy „kutatást”, hogy ki milyen tölténnyel járja az erdőt, miből fogy a legjobban. Találomra kérdezgettem vadászcimborákat, vadászokat, kereskedőket, az ország különböző pontjairól. Meglepő, hogy a Dunántúlon nem úgy fogynak a .300-as magnumok, mint másutt, holott azt hihetnénk, a téli szőrben lévő kanokat és a legendásan életerős bőgő bikákat nagyon nagy teljesítményű puskákkal akarják elejteni a jágerek, de nem. Az ok az, hogy az erdősültség miatt semmi sem indokolja a nagy távolságra leadott lövéseket, így a drágább lőszer, a rugdosósabb puska nem éri meg. A sorrend a .30-06, a 9,3×62, míg a harmadik helyen a 7×64 áll. Alföldi területeken ez utóbbi már a második helyre került, ahol a .308 Winchester előzi meg, és van, ahol a 7 mm Remington Magnum is dobogós helyet ért el. A felhasználók választása elsősorban a lapos röppálya miatt esik erre.

Az indok, amiért a megkérdezett vadászok – akik hangsúlyozottan nem alkotnak reprezentatív mintasokaságot – több különböző ok miatt választották az adott kaliberű puskát. Hadd ragadjak ki ezek közül pár érdekes esetet…

Egykori katonatársam, amikor vadűzésre adta a fejét, azért kötött ki a 8×57 JS mellett, mert egy jó hírű vadőr ezt tanácsolta neki. Az elismert szakember szerint olyat kell venni, ami már volt háborúban. Az ugyanis ki van próbálva! Ezzel bizony nehéz vitatkozni. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy sajnos más töltények is, mint például a .44-40 Winchester, esetleg a 7,62x54R is kivették a részüket a hadakozásból, mégsem váltak kedvenccé. Visszatérve a „német nyolcasra”, a leginkább meggyőző érv mégsem ez volt, hanem mert a mondás is úgy tartja: „ a 8×57 nem kérdez, cselekszik”. Hazánkban mindenes puskának kiváló választás.

Egy vadászboltos ismerősöm – elismert golyólövőként – az amúgy remek 8×68-as puskáját cserélte le .30-06-ra. Bevallása szerint túl nagy és goromba volt neki, így váltott szelídebbre. Ez is dicsérendő, mikor valaki belátja, hogy biztosabban zsákmányol, ha olyan puskát választ, amit uralni tud. Hazánkban a legnagyobb testű vad, a gímszarvas elejtéséhez nem is kell ennél erősebb kaliber.

Nekem az egyik golyósom .308 Win. kaliberű. Azért döntöttem mellette, mert rengetegféle és fajta töltény készül hozzá, a legolcsóbbtól a prémiumkategóriásig. A visszarúgását kényelmesnek éreztem, amit tudtam, hiszen volt alkalmam lőni a vásárlás előtt ilyen kaliberű fegyverrel.

Sok vadász voltaképpen csak az érzéseire hagyatkozik, és nem tudná pontosan megmondani, miért jobb az egyik lőszer a másiknál. Legtöbbünknél meghatározó az első élmény. Gyerekkori jóbarátom édesapjának a szolgálati puskája egy Brno vegyes csövű volt, alul 7×57-es golyós, míg felül 16/70-es sörétes csővel. Ősrégi, egyes típusú szálkeresztes, jénai Zeiss távcső volt rajta. Évtizednyivel később első gondolatom egy hasonló puskára terelődött, amikor végre kezemben volt a megszerzési engedély. Nálam tapasztaltabbak tanácsát követve vettem végül külön sörétes és golyós puskát.

Van, aki követi a divatot és van, aki diktálja. Önkényesen összeállítottam egy listát, amerikai és európai nagyvadra alkalmas töltényekből. Kíváncsi voltam, van-e akkora különbség köztük, hogy megérje váltani. Kinéztem egy jó minőségű európai és egy amerikai lőszergyártót, s igyekeztem a hasonló lövedékkialakítású töltényeik adatait összevetni, adott kaliberen belül. Kizárólag a papírformára hagyatkozva, a teljesítményadatokat tekintve, a következő sorrend alakult ki: 7×57, .270 Win., .308 Win., 7×64, .30-06 Spgr., 8×57 JS, .300 Win.Mag., 9,3×62. A teljesítményt a vadászias lőtávolság 200 méteres legfelső határán néztem. A két gyártó között mérhető, de elhanyagolható különbség adódott a lövedékek kezdősebessége, ezáltal kinetikai energiája között. A leggyengébb 7×57-es is picivel 2000 Joule fölötti energiát ígér, míg a legerősebb .300 Win.Mag. 3434 Joule katalógus szerinti ereje elég soknak tűnik. Ha a nyolc különböző kaliberű puskánkat 100 méteren, 4 centi magasra lőjük be, akkor a 200 méteren mutatott eltérés a röppályák között nagyjából 13 centiméter, ami egy valamire való agancsár vitális testfelületét nézve elhanyagolható, hiszen van, aki ekkora szórást lő a vizsgált távon.

A ballisztikai értékekből világosan kitűnik, teljesen mindegy, hogy egy 10,5 grammos vagy egy 18,5 grammos lövedéket indítunk útjára, nem szükséges másképpen céloznunk. Hiszen a gyártók úgy konstruálták meg a vadásztöltényeket, hogy „varázslás” nélkül tudjunk vele reális távolságból zsákmányolni. Ja, kérem, hogy 400-500 méteres távolságon már érezhető a különbség? Ez vadászati szempontból édesmindegy. Ha ugyanis a vadat minél közelebbre belopjuk, egyrészt örök élményekhez jutunk és fontos tapasztalatok birtokába kerülünk, másrészt az etikus lőtávról a felsorolt kaliberek közül egyikkel sem vallunk szégyent.

A teljesítményhajhászás közepette gondoljunk arra, hogy amikor Széchenyi a 30-as években a századik bikáját lőtte, szarvasra olyan töltényt tartottak megfelelőnek, aminek „eleven ereje” 2000 J körüli és „ólomhegyű golyót” lő.

Úgy vélem, feltétlenül szót kell ejteni még a lövedékek sokféleségéről is. Okkal van annyiféle, merthogy egyrészt divat ez is, másrészt nem minden terep és vad egyforma. Van, amit kifejezetten vastagbőrűekre terveztek, van, amit hosszú lövésekre és az erdei terep is mást kíván, mint az alföldi. Nálunk azonban csak arra kell figyelni, hogy a puskánk által szeretett gyártótól valamilyen megfelelően expandáló lövedéket válasszunk.

Kevésbé életszerű példával élve, a 7-8 milliméteres divízióban lévő nagyvadtöltények között meglévő különbségek olyanok, mintha nekünk puszta kézzel kellene a rét agancsos urával megküzdenünk. Teljesen mindegy, hogy egy fiatal hároméves, vagy egy ereje teljében lévő hétéves bikát kellene földre tepernünk. A különbség ugyan mérhető lenne, ám a győztes kiléte kétségtelen…

Végezetül engedtessék meg, hogy megosszam egy tanácsomat, amit nem is olyan rég adtam a kérdések kérdésére egy vadásztársnak. Miszerint, ha a helyében lennék, mire cserélném le a 7×64-es kaliberű ZKK 600-as puskáját. A válasz egyszerű, egy 7x65R kaliberű gavallérgolyósra!

Forrás: VL / Tőtős Lehel