Régmúlt idők falkavadászatát elevenítették meg lelkes háromszéki lovasok: szombaton Illyefalva határában lovas vadászatot szerveztek. A tucatnyi lovas vadász rókát üldözött a mezőkön, erdőszéleken – igaz, a vörösbundás szerepét ezúttal egy helyi lovasra, Király Károlyra osztották. Ezen a vadászaton a róka bizonyult ravaszabbnak, gyorsabbnak, egyik lovas vadász sem tudta utolérni, megérinteni. A vadászok eldöntötték, teljesítményére való tekintettel a „rókát” a következő vadászatokra is megtartják, így a jelképes bőrdarabot Király vihette haza. A lovas vadászat uzoni gróf Mikes Zsigmond és az illyefalvi Filep Marót kezdeményezésére valósult meg.
Szombat délelőtt Illyefalva határában, a Patakra-menő nevű dűlőrészen gyülekezett a vadászók társasága: lovasok, lovászfiúk, lovassportot kedvelő baráti közösség. A vadászok hagyomány szerinti lovasruhába öltözve jelentek meg, többen az angol lovasvadászok jól ismert piros zakóját viselték, patyolatfehér inggel, nyakkendővel, fehér lovasnadrággal kombinálva. Volt, aki huszár egyenruhában feszített, de a kísérők is igyekeztek vadászathoz illően megjelenni.
A vadászat során három hajtást vágtattak végig a lovasok, összességében több mint húsz kilométert tettek meg. A hajtások közé egyórás szünetet iktattak, a lovakat lecsutakolták, itatták, abrakolták, a társaság pedig a közös asztal mellé vonult, megkóstolni a felszolgált sok finomságot.
Az első két hajtás, melyek során a Kerekavas, illetve a Sitehát felé vágtattak a lovasok, úgynevezett Hubertus-lovaglás volt. A vadászkürtök adta jelre a lovas vadászoknak – köztük hölgyeknek is – a falkanagy, Filep Marót mögött kellett végiglovagolniuk a kijelölt távot, nem volt szabad megelőzni a vezetőt. Ez nem kis erőfeszítést igényelt a lovasoktól, a lovakban égett a versenyszellem, nehéz volt visszafogni őket.
A harmadik hajtás volt a tulajdonképpeni vadászat, a lovasok a jókora előnnyel induló „rókát” kellett üldözzék, az elejtést az jelentette volna, ha valaki utoléri, megérinti a rókát, erre azonban ezúttal nem került sor. A szép idő, a jókedv, a lovaglás élménye ösztönözte a jelenlévőket, a jelképes teríték szemrevétele után határozottan mondták: más alkalommal is szerveznek lovas vadászatot, mégpedig háromnaposat.
Az erdélyi lovas vadászatok, az úgynevezett falkavadászatok lebonyolítását, történelmét kisterpesti gróf Markovits Manó összegezte Emlékezés Zsukra 1905–1913 című írásában. Külön kitér az Erdélyrészi Falkavadász Társaságra: „az 1891. évben báró Wesselényi Béla hívta életre (az alapszabályok az 1897. évi augusztus 21-én lettek jóváhagyva) s haláláig, mely 1904. október 20-án lovasvadászhoz legméltóbb módon, vadászat közben, lova hátán, szívszélhüdés következtében érte öt utól, lelke volt a társaságnak”.
Forrás: 3szék.ro
