Sokan rossz szemmel nézik, ellenben hasznos mind vadgazdálkodási, mind pedig természetvédelmi szempontokból. A vadászatra jogosultak mellett a nemzeti parkok is alkalmaznak csapdákat, amellyel sok védett fajt megmenthetnek a kártékony ragadozóktól.

A csapdázás a vad elfogására irányuló tevékenység, főként a ragadozókontrollban nyújt hathatós segítséget. Emellett állat- és humán egészségügyi, valamint kutatási célt is szolgál.

Különféle csapdák léteznek, amelyeket a szőrmés és szárnyas kártevők elfogására használunk. Szőrmés kártevőknek számítanak azon vadászható ragadozó fajok, mint a róka, borz, aranysakál, nyest és a házi görény, illetve egyes invazív fajok, például a mosómedve vagy a nyestkutya. Élve befogó csapdák is használatosak, főként a kóbor kutyák és macskák ellen. Szárnyas kártevőknek számítanak a varjúfélék, mint a dolmányos varjú vagy a szarka, amiket pedig az egyik legelterjedtebb csapdával, a Larsen-csapdával fognak be.

A csapdázás elsődleges célja az adott területen élő ragadozóállomány mérséklése, továbbá az apróvadfajok, illetve más védett fajok védelme.

E nemes célért viszont nem mindenki csapdázhat, mivel ez a tevékenység vadászatnak minősül, így csak vadászvizsgával és vadászjeggyel rendelkező személyek élhetnek e vadászati módszerrel. Azonban mivel a csapdázás a vadászatnak egy igen specifikus eleme, ajánlott, ha inkább csak azok veszik igénybe ezeket az eszközöket, akik ismerik működési elvüket, szakszerű elhelyezésüket és elvégzik a csapdák rendszeres ellenőrzését.
Pontosan az előbbiek tekintetében egyes vélemények szerint csak a hivatásos vadászoknak kellene ezt a lehetőséget meghagyni, viszont számukra minél több, új, a jogszabályban is használható eszközt kellene biztosítani, ezáltal egy sokrétű, változatos csapdapark állhatna minden vadászterület rendelkezésére.



Természetesen itt is figyelembe kell venni az anyagi források mértékét, továbbá magát a hajlandóságot az intenzív ragadozókontroll iránt, az apróvadfajok védelmének érdekében.

Hazánkban jelenleg két csoportra oszthatók a használható csapdák típusai.

Az egyik az úgynevezett ölő csapdák csoportja, a másik pedig az élve fogóké, amelyeket a nemzetközi kíméletes csapdázási szabványokról szóló megállapodás visszatartó csapdáknak nevez. Egy fontos tiltás van, ez pedig a lábfogó csapóvasak használata, amit hivatalosan az Európai Unió tagországaiban 1995 óta tiltottak be.

A szakemberek szerint a csapdázás elengedhetetlen része a megfelelő vadgazdálkodásnak, azonban a társadalom szemében ez éppen ellenszenvet vált ki, amihez nagyban hozzájárul a fejekben még a napjainkban is megjelenő sztereotípia, miszerint a csapdázás egyenlő a szőrméből készül ruhadarabok, vagyis szőrmeipar tevékenységével. Jelenleg pedig igen erőteljes ellenkampány veszi körül az állati szőrméből készült ruhadarabokat.



Pedig, voltaképpen pont a természetes szőrme az, amely nem a szőrmefarmok tevékenységéből eredő árucikk, hanem egy megújuló természeti erőforrás, ami mindeközben úgy "keletkezik", hogy megóvunk az egyes zsákmányfajokat az állománycsökkenéstől, esetleg a kihalástól.

Komoly ellentmondás az is, hogy a társadalom egy jelentős része elítélendőnek tartja a szőrméből készült ruhaneműk viselését, csak abba nem gondolnak bele, hogy a műszőrme-kabát kőolajszármazékból készül, amelynek előállítása, a későbbiekben pedig a lebomlása is roppant környezetszennyező.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu