Kedves Vadásztársak! Aki követi „Vadászfeleselő Vitaest” című műsorsorozatunkat, a múlt heti adásunkban akár többször is hallhatta, hogy akár a kóboreb témában, akár más egyéb, vadászatot érintő problémával kapcsolatosan a legnagyobb gond az emberi tudatlanság.

Pontosabban az, hogy sokan érdekes ötleteket és határozott véleményeket fogalmaznak meg – ha jártasak az adott témában, ha nem. Ráadásul általában érzelmi alapon közelítenek meg bizonyos kérdéseket, mellőzve a szakmaiságot. Nem feltétlenül rosszindulatból vagy zsigerű gyűlöletből teszik mindezt, hanem abból fakadóan, hogy nem rendelkeznek kellő ökológiai, biológiai, zoológiai – és vadgazdálkodási – ismeretekkel.

Az elmúlt napokban érdekes posztokat lehetett látni a Facebookon. Az egyik a Kékbolygó Alapítvány „Biodiverzitás világnapja, avagy vigyázzunk együtt a hazai rókakölykökre!” címet viselő iromány! A cikk Borneóról indul, majd a magyar valóságban köt ki. A szerző ebben a dolgozatban elemzi, hogy pusztulnak a sasok és a gólyák, az előbbi a mérgezésektől, az utóbbi a klímaváltozástól, és persze közös érdekünk, hogy megőrizzük a biodiverzitást. Ezzel tán még egyet is lehet érteni, ám az „alkotó” hozzáteszi, hogy ennek jegyében fontos a hazai rókaállomány megmentése! Most pedig következzen egy idézet az írásból:

„A budapesti Állatmentő Sereget, akik évek óta szívvel- lélekkel segítik a bajba jutott egyedeket, nem először kérték fel vadállatok mentéséhez. Az elárvult, vagy balesetet szenvedett kisrókák legtöbbje hozzájuk kerül, hogy amikor eljön a szeptember, újra szabadon engedjék őket.”

Valami nem jól működik ebben az országban… Ezért vagy a kommunikáció, vagy az oktatás tehető felelőssé. Vagy mindkettő. Hogy lehet az, hogy egy vadászható faj (amelyet ráadásul elsődlegesen a kártétele miatt vadászunk) egyedeit mégis mentjük és védjük? Azt hiszem, ez egy gyönyörű oximoron.

Kiderül még a cikkből, hogy az Állatmentő Sereg évente 20-30 rókát felnevel, majd ősszel az ország több pontján szabadon engedi. Kíváncsiak lennénk, hogy az apróvadas területeken gazdálkodó vadászatra jogosultak ennek mennyire örülnek? Egész éven át dolgoznak, és élnek a jogszabály adta gyérítési lehetőségekkel, hogy be tudják mutatni a dúvadjeleket, és persze csökkentsék a szőrmés kártevők állományát, majd jön egy önmagát természet- és állatvédőnek mondott szervezet, amely valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy pontosan mi is a róka státusza Magyarországon, és azzal kampányol, hogy a rókakölykök megmentésével őrizzük meg a biodiverzitást.

Emellett már szót sem érdemel az, hogy a madárkórházakban nyakra-főre mentik a szajkókat, dolmányos varjakat és szarkákat. Ezekkel a „cukiságokkal” persze be lehet húzni némi adományt és a személyi jövedelemadók 1%-át, de a legnagyobb gond az emberek félrevezetése! Vajon miért nem inkább azokat a védett vagy éppen vadászható zsákmányfajokat védik, amelyek ezeknek a kártevőknek a prédaállatai, s adott esetben sokkal inkább oltalomra szorulnának? Vagy miért nem védik inkább a kerítésbe, villanypásztorba gabalyodva kínhalálukat lelő csülkösvadat, a szétkaszált őzgidákat, a mezőgazdaságban alkalmazott gépek által megsemmisülő fészkeket?

Pechtol Szabolcs

Forrás: Vadászlap