A nagyragadozók visszatelepülése, számuk növekedése nem mentes a konfliktusoktól: az állattartók haszonállataikat, a vadászok a vadat féltik tőlük, a kirándulók pedig saját testi épségüket.

Pedig odafigyeléssel elkerülhetők lennének a kockázatok.
A medve opportunista állat, azt eszi és ott, amihez a legkönnyebben hozzájut
– így látja Patkó László, a WWF Magyarország Nagyragadozók programja vezetője, a szakember Aggteleken beszélt minderről a szervezet rendezvényén, az első olyan fesztiválon, amelyet a nagyragadozóknak szenteltek. Patkó László igyekezett eloszlatni a nagyragadozókhoz kapcsolódó félelmeket. Kiemelte például azt is: a sajtó által rendre felkapott észlelésekre mindenki felfigyel, de mivel itthon nem követik nyomon az állatokat, nem lehet biztosan tudni, hogy az itt-ott látott medve nem ugyanaz a példány-e.

Érvelése szerint ugyan a medvék félelmetesnek tűnnek, de nem jelentenek reális veszélyt. Erre érzékletes példákat is hozott: 2016-ban Európában 45 halálos kutyatámadás történt, miközben medvetámadásból 15 év alatt összesen 291-et jegyeztek fel a kontinensen, ezek közül 131 Romániában fordult elő. Sokatmondóak voltak azok a statisztikák is, amik a szlovákiai túrázókat ért baleseteket részletezték. Eszerint 2014 és 2019 között 10 300 alkalommal történt baleset hegymászás során, illetve 800 gombamérgezést, 3500 kórházi kezelést igénylő rovarcsípést regisztráltak, ehhez képest csak 12 medvetámadást.

A programvezető szerint különbséget kell tenni aközött, ami valóban veszélyes és ami félelmetes. Az autóvezetést például többnyire nem tartjuk félelmetesnek – jóllehet a balesetek esélye jóval nagyobb –, míg a medvével, farkassal való találkozás lehetősége félelmetes, de igazából nem reális veszély.

Ökológiai folyosók – amerre a medve kóborol
A medvével és a többi vaddal való gyakoribb találkozások hátterében más mellett az áll, hogy a települések és az emberi infrastruktúra mind nagyobb mértékben terjeszkedik a természetes élőhelyek kárára. Erről a CEEweb projekt koordinátora, Nagy Gabriella Mária beszélt a fesztivál egyik, videóra rögzített előadásán. A CEEweb több térségbeli természetvédelmi szervezetet képvisel, projektjei számos területet céloznak, legyen szó zöld infrastruktúráról vagy épp a még meglévő élőhelyek és az ezeket összekötő biológiai folyosók megóvásáról.

Utóbbiak fontos szerepet játszanak a vadvilág genetikai sokszínűségének megőrzésében, de Európában nem alkotnak összefüggő rendszert. A Kárpátok térségében nyolc területen vizsgálják a természetes élővilág és az infrastruktúra kölcsönhatásait (Magyarországon az Északi-Középhegységben, kiemelten a Bükkben a nagyragadozókra koncentrálva, valamint Nógrád megyében, a 2-es út nyomvonalán, elsősorban a vízi gerincesekre, hüllőkre és kétéltűekre fókuszálva), ezek alapján készítenek ajánlásokat arra, hogy az eljövendő beruházásoknál milyen szempontokat kell figyelembe venni, milyen eszközökkel biztosítható az élőhelyek közötti zavartalan átjárás.

Ez persze pénzbe kerül, de a természetvédők szerint az ökológiai szolgáltatások útján hosszabb távon biztosan megtérülő befektetés, az ember-vad konfliktus térségünk leggyakoribb jelensége, a vadgázolások esetében pedig akár már rövid távon is az lehet. A vadváltók körültekintő kialakításával – akár terelőeszközök, zöld felüljárók kialakításával, sebességcsökkentéssel, technológiai eszközökkel – például észlelőrendszerrel összekapcsolt, vadveszélyre figyelmeztető navigációval – éves szinten már csak a vadgazdálkodás szempontjából is milliárdos kárt lehetne megelőzni.

Patkó László vadbiológus a hvg.hu-nak arról beszélt: az igazán húsba vágó kérdés a gazdálkodók helyzete, de ezt jellemzően könnyebb kezelni: megfelelő eszközök és programok is vannak arra, hogy megelőzzék vagy csökkentsék a nagyragadozók által okozott károkat. Ilyen például a Kuvasz-őr program, de egy villanypásztor telepítése is segít. A vadászokkal kapcsolatban már más a helyzet, itt a kulcskérdés, hogy mind a védett nagyragadozó, mind az általa esetleg elejtett csülkös vad egyaránt az állam tulajdona. Szerinte a vadászokkal az adatmegosztás, a helyi közös munka a célravezető. Például jobb, ha tudják egy-egy vaddisznóhajtás előtt, ha az adott területen farkasok fordulnak elő, hiszen az állatok elhajthatják a vadat, nehezebbé válhat a vadászat szervezése. Követendő példaként Szlovéniát állította, ahol egy közös szervezet (a Szlovén Erdészeti Szolgálat) irányítása alatt zajlik a természetvédelem, az erdő- és vadgazdálkodás is.

A medvével kapcsolatos általános félelemről pedig azt mondta a hvg.hu-nak, nagyon kicsi az esélye a találkozásnak: a medve nem keresi az ember társaságát, ha észleli, inkább elkerüli. Az élelemforrás viszont odavonzza, de azzal, ha távol visszük magunktól, például az éjszakai táborozáskor az élelmiszerünket, már megfelelő biztonsági intézkedéseket tettünk, ráadásul így a rókák, vaddisznók látogatását is el tudjuk hárítani. Erről van is egy hasznos infografika a szervezet honlapján.
Arra pedig, ha nem akarjuk, hogy a medve megjelenjen egy élőhelyéhez közeli településen, szintén a szabály érvényes, hogy ne etesd a vadvilágot!

Ehhez hozzátartozik az is, hogy ne hagyjuk, hogy élelemforrássá váljanak a kukák, a ház környéke. „A nagyvárosban is vannak szabályok, amiket betartunk a saját jól felfogott érdekünkben, például nem szaladunk át a zebrán, mert az veszélyes. A vadállatok etetésével kapcsolatban is ilyen szabályok érvényesek, nem szabad magunkhoz szoktatni őket, mert az egyes fajok esetén veszélyes lehet.

Korábbi cikkünkben szóba került Izland és a jegesmedvék példája: ha megjelenik egy-egy ilyen állat a szigeten, szinte azonnal lelövik, amint észlelték. A barnamedvénél azonban Patkó László szerint ez nem megoldás. Bár indokolt esetben – például, ha emberi életet veszélyeztet – szerinte is el lehet ejteni a medvét, az állatok által okozott probléma független attól, hogy engedélyezett-e a kilövésük.

A barnamedve például valamelyest képes a saját populációja kordában tartására: a hímek, ha olyan nősténnyel találkoznak, amelynek bocsa nem tőlük van, hajlamosak végezni a bocsokkal, csak hogy maguk termékenyíthessék meg később a nőstényt.

A kilövésüket érintő zajló romániai vitával kapcsolatban, ahol már tüntettek is medvék okozta problémák miatt emlékeztetett, hogy amikor a populációt szabályzó vadászat még legális volt, a vadászok nem feltétlenül azokat az állatokat ejtették el, amelyek bejártak a házak közé kukákat fosztogatni, hanem értékes trófeájukért a kapitális, 3 mázsa felettieket az erdő mélyén. A vadbiológus szerint van olyan elmélet, hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy most túl sokan vannak a települések közelében. Erről a Deutsche Welle készített a napokban tévériportot:

Patkó László azt mondta, meg lehet találni a biztonságos állapotot, amire az erdélyi Szent Anna-tó példáját hozta fel. Pár éve nagyon megszaporodtak a tóparton a medvék, ahol terített asztalt találtak a szemeteseknél, és az odalátogatók is előszeretettel etették őket. A terület aztán új kezelőt kapott, aki megfogadta a vadvédelmi szakemberek ajánlásait: megtiltotta szemetelést és sütögetést, medvebiztos kukákat helyezett ki, a problémás medvéket elszállították. Mostanra rendeződött a helyzet, a tópartra ugyan éjszakánként lejárnak az állatok, de már csak inni, és nem zavarják egymást az emberekkel úgy, mint korábban.

Hogy Magyarországon mennyi medve lehet, arról nem lehet pontos, naprakész adattal szolgálni, részben rejtőzködő életmódjuk, részben a – Bükki Nemzeti Park által működtetett, a ConnectGreen projektben a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület és a CEEweb által is támogatott – nagyragadozó monitoring-rendszer kapacitása miatt. A CEEweb munkatársainak tudomása szerint előző télen egy anyamedve telelt át két bocsával a Mátrában – korábbi áttelelésről nem tudni –, de több példány kóborol át az országon minden évben. Ők azonban többnyire észrevétlenek tudnak maradni, még akkor is, ha településeken mentén haladnak el.

Forrás: HVG