Gombási Árpád Veszprém megye nyugati részében egyéni vadászaton vett részt, ahol célzottan aranysakálokra vadászott. Az első egyedek 2012-ben tűntek fel ezen területen, amiket egy kollegája hozott terítékre. Gombási Árpád is hosszú évek óta próbálkozott és sok-sok kinn töltött éjszaka után, csak 2019 júliusában sikerült az elsőt elejtenie. Szenvedélye lett az aranysakál és az egyéb szőrmés kártevők gyérítése. A „toportyán férgek” gyorsan alkalmazkodnak a változó körülményekhez, és nagyon gyorsan tanulnak. Lőfegyverrel is a nehezen vadászható fajok egyike.
Gombási Árpád egy ismert „sakáltanyát” választott ki március elején, de az időjárási körülmények nem kedveztek. A szél sajnos rossz irányból fújt, ezért inkább stratégiát változtatott. Az ellenkező irányból megkerülte a sűrű fiatalost, így a széljárás is optimálissá vált. A törvényi feltételeknek megfelelően elektromos hívóját is beüzemelte, majd elbújt egy fasor melletti árokban és várt. Híváskor érdemes először kereső aranysakál hangot alkalmazni. Ha ez nem válik be, akkor a falkahanggal érdemes próbálkozni. Minden egyes ragadozóhívás egyedi, amelyet sok tényező befolyásolhat. A sakálok nem reagálnak minden esetben a csalisípokra és az elektronikus hívóeszközökre. Két próbálkozást követően, körülbelül 10 perc elteltével, legnagyobb meglepetésére olyan erővel tört elő az aranysakál, hogy a tapasztalt vadász egy pillanatra meglepődött. A futva érkező aranysakál vonyított és közelített a hangforrás irányába. Az aranysakálnál minden nagyon gyorsan történik, ezért a helyi vadász azonnal lövést tett a hirtelen felbukkanó egyedre. A kan aranysakál tűzben rogyott. A másik sakálra lövést tenni nem tudott, mert végig takarásban maradt, a lövésre azonnal megfordult és a fedett sűrű részekben lelt menedéket. Innen szólongatta elmaradt társát. Pozícióváltás után még egy órán keresztül próbálta kicsalni különböző hangokkal, de nem járt sikerrel. A kan tömege elérte a 12,7 kilogrammot, amely helyi viszonylatban átlagosnak tekinthető. A sakáltanya környékén az elmúlt fél év során hat egyedet hozott terítékre. Ezen a területrészen a sakálok az ember számára áthatolhatatlan sűrűben kifejezetten jól érzik magukat.
A nyílt legelőkön,kaszálókon illetve a pár száz méterrel lévő állattartótelepen is van elég élelemforrásuk. Itt rendszeres a pásztorkutyák és a sakálok közötti csetepaté. A vadász számára ez is nyújt némi információt a mozgásukról. A területet három-négy falka uralja. A csalisípok közül kiválóan működik a nyúlsirám, és a kereső aranysakál hangja is. A nyúlsirámot nem szabad sokszor egymás után ismételni. Ha semmi nem érdeklődik, változtatni kell. A sakálhangra – ha visszavonyítanak – érdemes sűrűbben reagálni, mert így előre felkészülhetünk a fogadásukra. A helyi vadász többször megfigyelte azt, ha dámszarvas van a közelben, és sakálhangot hallanak, azonnal menekülnek a ragadozó hangjától is. Az elmúlt 10 évben az aranysakál állománya itt is folyamatosan növekedett, ezt az egyre gyakoribb észlelések és a teríték adatok is alátámasztják. Evvel egyenes arányosan az őz állománya szemmel láthatóan csökkent. Jól látható az is, hogy nyugtalanabbá vált az őz és a dámszarvas is a területen. A toportyán minden lehetőséget kihasznál. Terelővadászatok után előszeretettel keresi meg a sebzett vadat. Ha van egy fedettebb csatorna, bokros-fás rész, vadászatuk során az aranysakálok mindig megtalálják. Tavasszal, ellési időszakban ridegtartásban lévő szarvasmarháknál is felbukkan az aranysakál. A borjak sincsenek biztonságban, sőt olyan esetről is hallott, amikor beteg, elkülönített szarmasmarhát is kikezdtek. Az aranysakál alkalmazkodó képességét és túlélési ösztönét mutatja, hogy amikor nem tud zsákmányt szerezni, a marhatrágyában kutat férgek és rovarok után – összegezte eddigi tapasztalatait Gombási Árpád Veszprém megyei vadász.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Forrás: Agrojager
