Bérces János osztotta meg a tapasztalatait az Agro Jager olvasóival: most dolmányos varjú vadászatát mesélte el lapunknak, amihez egy műuhut használt.

A napokban olyan helyen kezdtek uhuzásba, ahol egy éve nem vadásztak dolmányos varjúra. Egy igazán remek, vizes, gyepes, zsombékos részre telepedtek ki, amit ebben az időben sokszor felkeresnek a dolmányos varjak – vágott bele Bérces János.

A hajnali sötétségben a korábbi kunyhó maradványait kicsit kipofozták és a szomszédos bokorban tanyázó szarkák méltatlankodása mellett, igyekeztek minél hamarabb befejezni. Végig matinézták az építést és a kipakolást is, ám ahogy megvirradt, el is repültek és ezt a csapatot már nem is látták aznap. Okosak voltak – tette hozzá a vadász.

Az uhu előttük kb 30 méterre, mellettük a bokrokon szarkabábuk, meg kitömött szajkók. Balra tőlük, a kissé messzi beszállófa alatt a rókája a varjúval. Felette a fűzfán őrvarjú. Bár a fa legközelebbi ága bő 50 m-re volt, mégis el lehetett ejteni az oda leszálló varjút is. Jól hord a fegyverük, “ismerik” ezt a távot.

Lassan el kezdett világosodni, amikor a távolból, mögülük, egy kereső varjú hangját hallották meg. Mindjárt válaszolgatott is neki. Viszont nem ért időbe be eléjük, mert Jani barátja szerint, ennyi hollót egyszerre soha nem látott még: megkockáztatta azt is, hogy életében nem látott ennyi hollót összesen. Megdöbbentek. Alacsonyan és támadólag rárepültek az uhura. Nem túlzás, azon helyen egyszerre, több, mint száz hollót láttak.


Persze a ribillióra még több és több holló érkezett. Bérces János így emlékezett vissza:

“Kiugrálva a kunyhóból, sem tudtuk őket elriasztani, csak a magasságot vették 10 emelet fölé. Nem félnek, miért is félnének? És ez volt a jellemző az egész napunkra. A délelőtt folyamán már nem ekkora csapatokban tűntek fel, de négy-tíz madár mindig bejött a hívásra. Sajnos… Mert a holló, a dolmányos varjúban konkurenst lát és ahol megjelennek, már a szarkák sem jönnek.”

Az első három dolmányos varjút sajnos elhibázták, pedig úgy vágtak a bagolyra, ahogy azt megírták! Ritkán látott pillanatokat éltek át. Aztán megtört a jég és a negyedik dolmányos varjú végre meglett. A nagyobb hollószünetben a szajkók is bejöttek kis csapatban a róka fölé. Ebből egyet, a fáról leemelt a Bérces János barátja.

Ám ahogy lenni szokott, mikor érte ment volna, a madár megrázta magát és elszelelt! Akkor nap 10 órakor befejezték a baglyozást, mert a hollóktól nem lehetett uhuzni. Még hívtak szajkókat az ártérben, pár hibázás mellett, ott még két szajkót lőttek. A terítékről csak egy sebzett szajkó hiányzott.

A műuhuval kiegészített dolmányos varjú vadászat, még ezekkel a felütésekkel is sikeresen zárult – tájékoztatta végül alapunkat Bérces János.

Írta: Bérces János

Forrás: Agrojager