Győr-Moson-Sopron megyei Menyhárt Zoltán összegezte lapunknak az optimális vaditatás alapfeltételeit és a lényegi sarokpontokat. Az apróvadas-, és nagyvadas területeken, ahol nincs természetes vízforrás, a a vad védelme érdekében. szükségszerű vaditatókat üzemeltetni Egyes helyeken, mint például az Alföld egyes részein, semmilyen vízforrás nem áll rendelkezésre. Vélhetően az éghajlatváltozás miatt, a téli csapadék mennyisége is jelentősen kevesebb, több helyen a meglévő csatornák is kiszáradtak. Vízgazdálkodás szempontjából szélsőséges évek váltogatják egymást. A különböző típusú itatók jelentősen eltérhetnek egymástól. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is egyben. A vagyonvédelem több helyen igen komoly fejtörést okoz hazánkban. A rongálást és a lopást nehéz bizonyítani. A vadkamerák megjelenésével jobban megőrizhető a magántulajdon, de azok sem jelentenek 100%-os védelmet, mivel a hozzáértők könnyen kijátszhatják a drága eszközök adta védelmet. Megtalálni a vadkamerákat viszonylag egyszerű, főleg azoknak, akik tudják a „technológiát”.
A hazai vaditatók többsége igen pazarló. A fóliás, vagy a betonmedencés megoldásnál a nyári hónapokban nagy a párolgás mértéke. Minél nagyobb kiterjedésű egy vaditató, annál sűrűbben kell azokat újratölteni.
A fóliás megoldásnál bármi könnyen belecsúszhat. Ha az itató mély és egyúttal a meredeksége túl nagy, akkor vélhetően nehezen tud kijönni belőle bármilyen állat. A vízpazarló módszereknél a vadőröknek jóval többet kell kijárniuk a területre, amihez olyan gépparkkal is rendelkezniük kell, ami nagyobb mennyiségű víz szállítására alkalmas. A szennyvízcsőből kialakított itatók pedig több madárfélének a pusztulását okozhatják. Ha beleesnek a kistestű madarak, akkor azok könnyen belefulladhatnak, illetve ezek az itatók nem a legesztétikusabb berendezések közé tartoznak. A lehetőségek száma azonban korlátozott. A műanyagot leszámítva, nem sok opció közül választhat a vadgazdálkodó.
Olyan is előfordul amikor „tejesládákat” vagy megunt fürdőkádakat helyeznek ki a területileg illetékes vadászok. Mivel egyre többen töltik a szabadidejüket a természetben, ezeket az itatókat a kirándulók is könnyen megtalálhatják. Fontos a megfontolt kommunikáció és a jó példák bemutatása az embereknek.
Menyhárt Zoltán szerint, ha fagymentes időben kihelyezünk egy 220 literes műanyaghordót, amit összekapcsolunk egy bélelt M10-es ládával talán az egyik legjobb megoldás. Abban a pillanatban, amikor megszűnnek a téli fagyok, egy úszószeleppel összekötve automatikusan újra tölti magát az itató. Télen csak az M10-es, láda üzemel. A víz párolgása is kisebb. Kora tavasztól egészen kora őszig a hordóban lévő ivóvíz nem tud elpárologni. A 10 centiméter falmagasságú itatóból bármi vehet fel vizet gondtalanul sündisznótól egészen a gímszarvasig. Abban az esetben, ha véletlen beleesne egy kisebb testű állat, sem történik katasztrófa mert a 10 centiméter falmagasságú itatóból bármi kimászhat. Ez a megoldás főleg apróvadas területeken tekinthető optimálisnak, mivel a vaddisznó felboríthatja az itatót, miközben férgek és giliszták után kutatnak. Egy ilyen itató gazdaságos, mivel akár hét-nyolc évig fenntartható.
A határban a növénytermesztés eredményeként kultúrsivatagok alakulnak ki, az itatás a mindennapok részévé vált, főleg a nyári időszakokban. Itatás nélkül elképzelhetetlen a fenntartható vadgazdálkodás. Az agrár-környezetgazdálkodási rendszerek (AKG), zöldítés, valamint az ökológiai gazdálkodási rendszerek alkalmazása elősegítette az apróvad állományok védelmét, azonban a vadgazdálkodók aktív munkája nélkül megszenvedi a hazai vadállomány a tartósan száraz, aszályos időszakokat – zárta beszámolóját Menyhárt Zoltán.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Forrás: Agrojager
