Horváth Zoltán több évtizedig erdészként élt és dolgozott Somogy megyében. Az erdészet mellett a vadászat, majd nyugdíjas éveiben a természetfotózás lett a szenvedélye.

A most 69 éves természetfotósnak a napi 20-25 kilométer cserkelés sem akadály. A területileg illetékes vadgazdálkodókkal jó kapcsolatot tart fenn. Fényképezőgépével a kezében mindig olyan zárványterületeket választ ki, ahol vadászember még véletlenül sem fordul elő. Ezeket a helyeket a vad jól ismeri, ezért Zoltán különleges felvételeket készíthet. Számos olyan helyet ismer, ahol használaton kívüli, elhanyagolt magaslesek vannak. Ha a magasles állapota engedi, fel is megy, és leül rájuk. Ha ez veszélyes vagy kevésbé érzi magát biztonságban, akkor csak a létrára telepszik fel.

Az elmúlt években az aranysakál egyre jobban felkeltette az érdeklődését. A faj a Balkánról húzódott fel, valamikor a 90-es évek elején: akkor még védett fajként szerepelt a magyar faunában, egy-egy példánnyal lehetett találkozni. Akkor még senki nem gondolta azt, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire elszaporodik hazánk területén. Jelenléte egyre nagyobb kihívást jelent a természetvédelemnek, vadgazdálkodóknak, apróvadas, és nagyvadasterületeken egyaránt. A sakál faunagyilkos ragadozó faj, ami szinte mindent képes elkapni, megölni. Zoltán nagyon jól ismeri a területeit, ezért több olyan kotorékot tud, ami 100%-ig biztos, hogy aranysakál foglalt el.


Az itteni aranysakálok főleg a vörös rókák váraiba telepszenek le, a borz várakba nem – véli Zoltán. A rókáéhoz és a borzéhoz képest az aranysakál kotorékja jellegzetes, . A kotorék bejáratához szinte „árkot húznak”, ami hirtelen mélyül. Összetéveszthetetlen, jellegzetes kialakítás, amit az évek során több alkalommal is megfigyelt.

Többször látott aranysakálokat, amelyek a Kis-Balaton vízi világából bújtak elő. Kisebb szigeteken is menedékre talál, ahol megpihen és a nádas, sásos utakon biztonságosan ki-bejárhat. Mivel a területen jelentős a rétisas állománya, a kölykök biztonsága érdekében alakíthattak ki kotorékokat. Ez egyelőre csak feltevés a részéről, mert a mocsaras terep miatt erről személyesen még nem győződött meg.

A fotókat is az ismert kotorékok körül készíti. Az őz buttolóval kifejezetten jól lehet aranysakált behívni, illetve az anyját vesztett őzgida panaszos sírásával lehet megtéveszteni az okos ragadozókat. Ennek időpontja pedig nem közvetlenül az ellések után van, (tehát nem május-június), hanem az őznász idején. A szerelmes suták ilyenkor hosszabb időkre magukra hagyják gidáikat. Ez az időszak körülbelül július közepétől tart augusztus közepéig.

Május második hetében fényképezőgépével a kezében egy magasles létráján várakozott, amikor a vészsirámra két aranysakál bukkant fel a virágzó lucernából. Sárga szemeikben vadság és az értelem csillogott. Jobban meglepődött, mint a két kifejlett aranysakál, akik gyors vacsora reményében törtek elő a semmiből. Hirtelen, és nagy sebességgel tűntek fel és amikor már közelebb értek, a buttolót a kabátja alatt szólaltatta meg, azért, hogy a hang tompábban szóljon. Egy ideig közelítettek, le tudta őket külön-külön fényképezni. Olyan közel jöttek, körülbelül 25 méterre, hogy a teleobjektívvel csak külön-külön tudta megörökíteni őket. Annak ellenére, hogy álcázta magát és a szele is jó volt, valami történt. Az előrébb álló egyed hirtelen észrevette és a szemébe nézett. Azonnal tudta a sakál, hogy becsapták őket. Futtában megfordult, figyelmeztette a párját és azonnal elmenekültek. Többször találkozott már aranysakállal, de ez a találkozás felejthetetlen maradt.

Azokon a helyeken, ahol nem vadásszák, nappal is jól megfigyelhető a faj, kifejezetten okos, intelligens állat. A vörös rókánál kétszer-háromszor „fineszesebb”, és az orra is kifinomultabb. Többször előfordult olyan eset, hogy minden optimális volt a fényképezéshez, de az aranysakál valahogy megérezte a természetfotóst. Erre hogyan képesek? Próbált rájönni a titokra, de mindezidáig nem sikerült a rejtvényt megoldani.


Az aranysakálkölykök világra jövetele után könnyebben lehet megfigyelni a fajt. A vörös róka szülőkhöz képest az aranysakál szülőpár szabadabban neveli a kölyköket. A tanulási fázisban a szülök előre engedik a kölyköket, vélhetően azért, hogy önbizalmat gyűjtsenek az egerek, békák vadászatában. Sok esetben a felnőtt egyedek szinte nem láthatóak, de közben folyamatosan figyelnek minden gyanús részletre. Ha bármit veszélyt éreznek „vum, vum” hanggal figyelmeztetik a kölyköket. Ezt már több esetben megtapasztalta, amikor fényképezett vagy videózott – zárta beszámolóját Horváth Zoltán.

További képek itt!

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Képek és videó forrása: Horváth Zoltán természetfotós

Forrás: Agrojager