AZ ELTE Etológia Tanszék kutatói a kutyák farkasvonyításra adott reakcióit vizsgálták.

Arra keresték a választ, hogy vajon fajtánként eltér-e a kutyák vonyítási hajlandósága, és ha igen, szerepet játszik-e az adott fajta farkasokhoz való genetikai közelsége, az egyed kora és neme. A világon egyedülálló kutatás eredményeit a Communications Biology folyóiratban jelentették meg.
A vonyítás a farkasok legjellegzetesebb hangadása, arra használják, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és hogy válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket.

A kutyáknál a vonyítás használata kevésbé egyértelmű. Bizonyos kutyafajták, mint a farkashoz nagyon hasonlító szánhúzók, gyakran vonyítanak akár indokolatlan hangokra is (pl.: sziréna, harang, zene), más kutyák viszont egyszer sem mutatják ezt a viselkedést az életük során. Az ELTE Etológia Tanszék kutatói kíváncsiak voltak, hogy vajon tényleg hajlamosabbak-e bizonyos fajták vonyítani, és ha igen, akkor ennek van-e köze a fajták farkasokkal való genetikai hasonlósághoz.
Ezért a kutatók megvizsgálták, hogy hogyan reagálnak családi kutyák a farkasvonyításra.

68 kutyát teszteltek le, amik a fajtájuk alapján különböző genetikai távolságra állnak a farkastól. „Eredményeink alapján azok a fajták, amik genetikailag közelebbi rokonságban állnak a farkassal, úgynevezett ősi fajták, gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak, míg a genetikailag távolabb álló fajták - őket modern fajtáknak hívjuk -, inkább ugatással reagálnak.

Vagyis úgy tűnik, hogy bár a legtöbb fajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint. Ennek az lehet az oka, hogy a modern fajták kialakítása során már eltérőbb volt a kutyák szociális környezete, mint az ősi fajtáknál, és már nem volt szükség a nagy-távolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra.” – mondta Lehoczki Fanni, a kutatás főszerzője.

Több vonyítás, több stressz
Az eredmények alapján Faragó Tamás, az Etológia Tanszék szenior kutatója úgy látja, hogy
azok a fajták, amik többet vonyítottak, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során. Azt feltételezik, hogy az ősi fajták jobban értik a farkasok vonyítását, mint a modern fajták. A teszthelyzetben az ősi fajták egy idegen falka territóriumán érezhették magukat, ami stresszt váltott ki belőlük, és így, a farkasokhoz hasonlóan, vonyítással jelezték jelenlétüket a vonyító falkának, hogy így elkerülhető legyen egy esetleges találkozás, ami igen veszélyes lehetne a kutyának.

Faragó megjegyezte, hogy érdekes módon, a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb kutyáknál (>5 éves) figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségbeli változás, vagy esetleg tapasztalat hatása állhat. „Feltételezésünk szerint a vonyítás, ami stresszjelzésekkel is társult a tesztünk során, félelem jele lehet, és így az idősebb kutyák félősebbek voltak a jelen helyzetben, amit korábban különböző tanulmányok már leírtak. Azonban ennek megerősítése további vizsgálatokat igényel.”

A kutatók fajta és a kor mellett egyéb faktorok hatását is megvizsgálták a vonyításra, mint a nem és az ivari státusz, amelyek számos aspektusát befolyásolják a kutyák viselkedésének.

„Az eredményeink alapján a hím nemi hormonok valahogyan érintettek a vonyításban, ugyanis míg az ivaros és ivartalanított nőstények közt nem találtunk különbséget, a hímeknél igen: az ivartalanított kanok, amiknél tesztoszteron már nem termelődik, hosszabban vonyítottak, mint az ivaros kanok. Mivel az irodalom alapján az ivartalan kanok félősebbek, ez az eredményünk egybevághat a feltételezésünkkel, miszerint a vonyítás a vizsgált szituációban a félelem jele lehet, vagyis a kutyák válasza a farkasvonyításra: »Félek, kérlek, ne gyere közelebb!«” – mondja Lehoczki Fanni.

Ez az első kutatás, ami célzottan a kutyák vonyító viselkedését vizsgálta. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját, és a különböző funkciókra való szelekció hatással volt arra, hogy a fajták hogyan dolgozzák fel és használják ezt az ősi kommunikációs formát, a vonyítást.

A kutatás 2023. február 6-án jelent a Communications Biology folyóiratban “Genetic distance from wolves affects family dogs’ reactions towards howls” címmel.

Forrás: ForestPress