A vadászkamarai rendszer negyed százada képviseli a hazai vadászok érdekeit. Az utóbbi időkben mintha felerősödtek volna a vadászatot ellenzők hangjai, úgy tűnik, hogy a bűnbakképzés jelenségével találkozunk a hazai vadászok tevékenységének és magatartásának megítélésével kapcsolatosan. Pechtol Lajossal, a Fejér Vármegyei Vadászkamara titkárával arról beszélgettünk, hogy lehet-e, és ha igen, mivel lehet változtatni ezen a helyzeten.
Az urbanizáció, vagyis a városi életmód felülkerekedése a vidéki, falusi életmód felett, továbbá a városodás, tehát a városok számának és lélekszámának növekedése elszakította a társadalom tagjait a természettől. Mindeközben szűkült a vadon élő állatfajok élettere, így megjelennek ott is, ahol kevésbé kívánatosak. Tegyük fel, hogy a vadászok egy évig felfüggesztik a tevékenységüket, gondoljuk végig, ennek milyen következményei lennének. Mivel a természetes szelekcióra már nem bízhatjuk az ökológiai folyamatok mederben tartását, olyan mennyiségűre duzzadna a vadállomány, amely senkinek sem lenne jó. Sem a vadon élő állomány genetikai vonalára, sem a településeken élők biztonságára nem jelentene megnyugtató megoldást. Kinek jó, ha a vaddisznók köztünk élnek? Ki szeretne nap, mint nap rókákkal találkozni? Nem beszélve az állategészségügyi kockázatokról!
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet 2004ben és 2019-ben „A vadászat megítélése a felnőtt magyar lakosság körében” címmel, a Társadalomkutatási Intézetet bízta meg, elemezze, miként is állunk ezzel a kérdéssel. A kutatók milyen következtetésekre jutottak?
A válaszadók 47,8%a szerint a vadászat lényege leginkább a vadászható fajok létszámának szakmai alapon történő szabályozása oly mértékben, hogy csökkenjenek az általuk okozott károk és az ebből adódó konfliktusok. A vadgazdálkodás lényegét 65,2%-uk elsősorban a vadállomány és élőhelye egyensúlyának tervszerű fenntartásában, a vadállomány gondozásában, védelmében és hasznosításában látja. A vadászattal kapcsolatos állítások értékelése kisebb változásokat mutatott a 2004-es felmérés eredményeihez képest. 2004-ben a válaszadók 1,4%-a, 2019-ben pedig 1,8% mondta azt, hogy szokott vadászni. A felmérésben részt vevők 32,6%-ának már volt személyes tapasztalata vadászattal vagy vadászokkal kapcsolatban. 64,0% semleges tapasztalatokról, 26,5% pozitív tapasztalatokról és 9,5% negatív tapasztalatokról számolt be. 2019-ben a válaszadók 45,9%-a jelezte, hogy valamilyen forrásból szokott hallani vagy olvasni magyar vadászatot, vadgazdálkodást érintő kérdésekről. Ez az arány 29,6%ponttal alacsonyabb a 2004-ben mért arányhoz képest. A válaszadók 66,3%-a jelezte, hogy már hallott arról korábban, hogy a vadászatot és a vadgazdálkodást törvény szabályozza. A legtöbben Bodrogi Gyuláról tudták, hogy vadászik (51,9%), a legkevesebben pedig Farkas Bertalanról (20,9%)
Ezen kutatás szerint, alig 10 százalékuk bír negatív tapasztalattal a vadászokat illetően, ami azért nem olyan rossz eredmény. Valószínűleg az úgynevezett „hangadók” felelnek egyegy eset kapcsán az indulatok felkorbácsolásáért. Vagy tetten érhető a vadászok felelőssége is?
A zavart az elnevezés is kelti, ugyanis két kategóriába soroljuk a vadászokat. Vannak a hivatásos vadászok és a sportvadászok. Ez utóbbi elnevezés sokak nem tetszését váltja ki, hiszen úgy gondolják, hogy ők azok, akik sportból „lődözik” a vadat. Ez annál inkább sem igaz, mert szigorú szabályok mentén veszik ki részüket a vadgazdálkodásból, a vadkárelhárításokból, a vadállomány minőségi és mennyiségi szabályozásából. Az utóbbi években megfigyelhető az állami vadászvizsgáztatások során, hogy átlagosan a negyvenéves korosztály „érik” meg erre a feladatra.
Ma már nem feltétlenül a vadásztársasági formáról szól a vadászat, hanem akár önálló tevékenységről, bérvadászatról, vadkárelhárításról. Az a néhány kirívó példa, amely a bulvársajtón és a közösségi médiákon futótűzként terjed, nem keverendő össze a hivatásos, tájegységi és úgynevezett sportvadász kategóriába tartozók felelősségteljes tevékenységével. A nem tisztességes magatartású vadászok- puskás emberek, akik száma elenyésző, valóban sokat ártanak a vadásztársadalomnak, lásd szürkefarkas kilövése, vagy védett madarak elpusztítása. Ezek az esetek a személyes felelősség körébe tartoznak, nem szabad ezek alapján ítélkezni a teljes vadásztársadalomról.
Mit tud tenni az országos vadászkamara és milyen mozgásterük van a vármegyei vadászkamaráknak a vadászok helyes megítélésében, gazdasági szerepük helyretételében?
Évek óta megkülönböztetett figyelmet fordítunk az ifjúság nevelésében, illetve szemléletformálásában a természet értékeinek megismertetése és megóvása terén.
A Föld világnapja, a Madarak és fák napja alkalmat teremt önálló rendezvények megszervezéséhez. A vadászati kultúra hagyományainak ápolása, a vadászelődökre emlékezések, a megyei és országos vadásznapok olyan nyilvános események, amelyeken a civil lakosság is láthatja, kik vagyunk, és mi mindennel foglalkozunk. A társadalmi felelősségvállalás is erőteljesen jelen van mind az egyén, mind pedig a kamaránk életében. Szaklapjaink, kiadványaink, könyveink közvetítik mindazt az értéket, amik szerint tesszük a dolgunkat. Negyedszázados kamarai múltunk kötelez bennünket az etikus, a felelősségteljes, a szakszerű vadászatra, amely tevékenység egyidős az emberi kultúra, a civilizáció létrejöttével. A vadászok megítélésében lényeges, hogyan gondolkodnak, miként cselekednek, milyen módon tartják a kapcsolatukat a környezetükkel. Nem elhanyagolható szempont a tekintélyt parancsoló megjelenés, aminek nem elhanyagolható része az öltözködés.
Forrás: OMVK
