Ha a mezőgazdák és a vadgazdák kapcsolata kerül szóba, akkor sokaknak a „konfliktus” kifejezés jut eszébe. De vajon tényleg így van-e ez? Ha igen, mi az oka, és lehet-e rajta változtatni? Olyan vadászok véleményét kérdeztük, akik egyben mezőgazdasági termelők is.


„Mindkét oldalon lehetnek és vannak is hibák” – bocsátotta előre Karvalics Sándor, a Pat és Környéke Földtulajdonosok Vadásztársaság hivatásos vadásza, gazdálkodó. Szerinte kialakulhat normális együttműködés is, de ahhoz mindkét fél megfelelő hozzáállására van szükség. Tapasztalatai szerint, sajnos, vannak olyan gazdák, akikkel egyszerűen nem lehet semmilyen módon megegyezni. Úgy véli, a konfliktushelyzetek alapja többségében a vadkár, melynél két ellenérdekelt fél találkozik – az egyik minél kisebb kártérítést fizetne, a másik minél nagyobb összeget igényelne. Karvalics Sándor azt gondolja, akárcsak a mindennapokban, és az élet más területein is, ilyenkor nagy fokú kompromisszumkészségre lenne szükség a konfliktusok mérsékléséhez. Az ő szemszögéből nézve, egészen a vadkár kialakulásáig azonosak az érdekek: mindenkinek az lenne a legjobb, ha minél kisebb vadkár keletkezne, de sajnos vannak, akik már ebben a fázisban sem így gondolkodnak. Hozzáteszi, hogy természetesen az is létező probléma, amikor a vadgazda szól arrogánsan vissza a gazdának, vagy nem foglalkozik annak gondjával. Úgy hiszi, az emberekből leginkább a rugalmasság hiányzik, de ez sajnos, nem egyedi probléma.

Baján Sándor, a Gelsei Héthatár Vadásztársaság tagja és gazdálkodó szerint is gyakori jelenség a vadgazdák és a mezőgazdák közötti konfliktus. Mint elmondja, sokat lendítene az ügyön, ha a termelők időben, még a vadkár kialakulásának kezdetén szólnának az illetékes vadásztársaság képviselőjének, s nem csak akkor, amikor már nagy a baj.

„Nincs kommunikácó, már csak akkor szólnak, amikor tényleg tetemes a kár, de akkor viszont, mint egy véres kardot hordozzák körbe. Persze, vannak kivételek, akik időben, ne adj’ isten már a vetés előtt szólnak, hogy érzékeny és a vad számára vonzó növénykultúra kerül adott helyre, s ha lehet, figyeljünk rá” – mondta Baján Sándor.

A Garadna és Környéke Természetvédő és Vadászati Egyesület titkára, Németh Gábor László 500 hektáron termel szántóföldi növényeket a családjával együtt. Ő azt mondta: a vadásztársadalomnak általában véve jó a kapcsolata a gazdálkodókkal, azonban utóbbiak közt mindenhol vannak olyanok, akiktől semmit nem lehet kérni. Mint mondta, vannak esetek, amikor hiába javasolja a termelőnek, hogy a földet ne vesse be teljesen az erdő/bokorsor széléig, hanem hagyjon helyet a vadkárelhárítás érdekében, de hiába. Utána pedig szeretne vadkártérítést. Nyilván, amikor az ember tudja, hogy az illető nem éppen konstruktív, nehéz jó szívvel kifizetni a kárt. Nehezíti a helyzetet, hogy az elmúlt években az ASP okozta drasztikus vaddisznóállomány-csökkenés miatt jelentős árbevétel-kiesése van sok vadásztársaságnak, és így nehéz minden gazdának megtéríteni a vadkárt. Ennek okán is elindul egy lavina, ami egyre csak halmozódik, mivel vannak gazdák, akik évről évre nem mutatnak együttműködést a vadgazdálkodóval. A vadkárok csak halmozódnak, személyes ellentétek is kialakulhatnak. Sajnos ez több vadásztársaságban létező probléma.

„Hála istennek, ez nem a többség, ők vannak kevesebben, de így is nagyon meg tudják keseríteni a vadászok szájízét” – fogalmazott. „Szemléletváltásra lenne szükség az érintett gazdák részéről, de sajnos a tapasztalataink szerint ez általában nem várható, mert csak a pénzt nézik.”

Németh Gábor jelezte: a vadászok oldaláról is van probléma, mégpedig az, hogy a vadásztársaságok tagjainak csak egy része jelenik meg rendszeresen vadkárelhárító vadászatokon, mert ezeket sokan nem tartják túl vadásziasnak és a sportvadászattal egyenértékűnek. Így persze hogy nem sikerül a kívánatos mértékben csökkenteni a vadállományt. Aztán jönnek a panaszok és a vádak, melyek természetesen a vadásztársaságok vezetőségein csapódnak le.

Forrás: Nimród