A Kaposvári Egyetem campusán vert tábort az Országos Erdészeti Egyesület 2015. június 26-27-ikén.

Méregzöld terepjárók és egyenruhások lepték el az egyetem bejáratát és parkját.

A vándorgyűlés rendezői által felkínált 6 program közül többet is érintett az a terepjárós körutazás, amelyet a szervezők biztosítottak az újságírók számára. 

Az első stációnk a Kardosfa Hotel tőszomszédságában álló egykori erdészháznál volt, ahol Kárpáti László és Szélesy Miklós emlékezett egykori professzorunkra, Haracsi Lajosra.
 

Ebben az épületben töltötte gyermekkorát, és itt szívta magába az erdő szeretetét a nagy tudású szakember.
Haracsi Lajos Toponáron született, 1898. április 9-ikén. A család erdész generációkat adott Somogynak, egészen ükapjáig visszavezetve, 1765 óta erdészként, erdőőrként és vadőrként szolgáltak Somogyban.
1924-ben erdőmérnöki oklevelet szerzett a Soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán, ahol az Erdővédelemtani Tanszéken kezdett dolgozni tanársegédként. 1927-től a Miskolci, majd a Kaposvári Erdőigazgatóságon dolgozott. Később a Pázmány Péter Tudományegyetemen biológus oklevelet szerzett, és az „Adatok a levéltetvek biológiájához" című dolgozatával szerzett doktori címet.

1935-ben a soproni Erdészeti Kutató Intézethez került, kutatómunkája alapján, az Erdőmérnöki Főiskolán 1943-ban magántanári képesítést szerzett, az Erdővédelemtan tárgykörben előadásokat tartott. A kutató-oktató tevékenység mellett a Tanulmányi Erdőgazdaság irányítását is ellátta egy ideig.

1945-ben áthelyezték a Kaposvári Erdőegyesüléshez, melynek 1948-ban vezetője, majd vezérigazgatója. Felkészültségére, szakmai ismereteinek magas szintjére jellemző, hogy erdőigazgató korában a „tudós” igazgató jelzővel emlegették munkatársai. 1950-ben a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti Főosztályára került osztályvezetőnek.

1951-ben kap meghívást az Edővédelemtani Tanszékre egyetemi tanár beosztásba, de előtte már megírta az Erdővédelemtan tankönyvet. 1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot adományozta részére.
Három évig, 1952-54 között volt az Erdőmérnöki Főiskola dékánja, igazgatója, mely tisztségből saját kérésére mentették fel. Később az Erdészeti és Faipari Egyetem tudományos igazgatóhelyettese – e megbízásból is saját kérésére távozik 1962. december 1-jén.

Az 1956-os forradalom után kiemelkedő szerepe volt az egyetemi oktatás október 12-ei újraindításában.
 
1926 óta tagja, két cikluson keresztül az Országos Erdészeti Egyesület elnöke volt, hosszú ideig pedig Az Erdő szerkesztőbizottságának tagja, a Mikológiai Szakosztály elnöke.
Egyesületi munkáját 1966-ban Bedő-díjjal ismerték el. Több könyve és mintegy félszáz tudományos dolgozata jelent meg.

Sopronban hunyt el 1978. március 10-ikén.
Az OEE 1993-ban Kaposvárott tartott vándorgyűlése alkalmából avatott emléktáblát megkoszorúzták a jelenlévők.

Második megállónk egy védettnek látszó erdőrészlet volt, ahol egy keresztútnál egy banda hangolt éppen. Mint megtudtuk, az egykori Márcadópuszta maradványai közelében vagyunk.

 

A tanösvény bemutató tábláján olvasható, hogy 1932-ben Gönyey Sándor fotóművész Gönczi Ferenc néprajzkutatóval ezen a helyen készített egy fotósorozatot a kanásztáncról. Az üveglemezre készített felvételek ma is megtekinthetők a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumának fényképgyűjteményében.
Hogy miért éppen itt készültek a fotók, azt megtudhatjuk az egykori település leírásából.

Mondhatnánk, a történelem ismétli önmagát, hisz’ a kanásztáncot 2015-ben bemutató művészt és zenésztársait is megörökítették fotón. Legalább fél tucat fotómasina kattogott a zene ütemére.

Érkezésünket követően befutottak a lovas fogatok, amelyek a „Zselici történetek” csoport résztvevőit hozták.

 

A meglepetészene tényleg meglepetésszerűen hatott a mit sem sejtő erdei túrázókra. Nem is beszélve a kanásztáncról és a hagyományokhoz illő mézsörbetről!

Márcadópuszta
Márcadópuszta az elpusztult egykori település, Márcadó helyén található lakatlan terület elnevezése Somogy megyében, Zselickisfalud határában. A falunak már 1237-ben írásos nyomait találjuk. Nevét a márcról, vagyis a mézsörről kapta, mivel egy királyi udvarháznak mézsört adó szolgáltató település volt. Az eltűnt településre ma már csak falmaradványokból egy kút gémjéből, és a körülöttük álló telepített fenyőkből és gyümölcsfákból lehet következtetni.
Fekvése
A Zselici Tájvédelmi Körzet területén, a szintén Zselickisfaludhoz tartozó Kardosfapusztától 2 kilométerre délre, közvetlenül Somogy és Baranya megyék határán fekszik.
Története
Somogy megye ősi települései közül az egyik legtöbbet említett hely Márcadó. Bizonyára már a honfoglaláskorban megszállt hely, még a nemzetségi birtokok közül való. Államalapító királyunk megtartotta királyi birtoknak, ahol márcadók, azaz mézsörkészítő szolgálónépek laktak a királyi udvarbirtokon. Az elkövetkező évszázadokban is királyi, királynéi disznóóvók, udvarnokok lakták.
1220-ban a pannonhalmi apát 300 családot telepített be Szlavóniából 10 faluba. Ezeket gyesznóóvóknak nevezték, mivel eredeti feladatuk disznótartás és makkoltatás volt az erdőségben. Ők kezdték meg a zselici erdő ősrengetegének irtását. Az apátságnak a szokásos adókon felül megfizették az I. István által a mártonhegyi monostornak örök időkre adományozott tizedet is a méhek, sertések és a mezei termés után.
IV. Béla király Albeus mesterrel, a nyitrai főesperessel az 1237-40-es években összeíratta a pannonhalmi apátság határait és népeinek köteles szolgáltatásait. A 996-ban alapított apátság földbirtokai Győr, Komárom, Pozsony, Somogy, Tolna és Baranya megyékben feküdtek. Somogy megyében birtokolták többek között az ún. zselici kanászfalvakat. A 10 kanászfaluból ma már csak Bőszénfa és Szentlászló létezik.
A török uralom vége felé lakosai elhagyták, és többnyire Zselickisfaludra költöztek át. 1702-ben Kaposvárral és uradalmával herceg Esterházy Pál (nádor) birtoka lesz. Ettől kezdve 1945-ig az Esterházy-család hitbizománya.
1907-ben 168-an, az 1930-as években még csaknem 100-an lakják, önálló katolikus iskolája van, s a körorvos is kijár rendelni.
Mára már csak bozóttal benőtt téglatörmelék maradt az egykori településből. Megtalálhatjuk az egykori Márcadót, csak az erdőbe éppenséggel nem illő gyümölcsfákat kell keresnünk. A falu temetőjét puszpángbokrok jelzik, körülöttük szépen faragott sírkövek fekszenek ledőlve az avarban. (A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából)

Folytatva utunkat, nemsokára az „Erdőgazdálkodás Zselicben” csoporthoz csatlakoztunk, amelynek résztvevői éppen a természetközeli erdőgazdálkodás átalakító üzemmódját tanulmányozták bükkösök természetes felújításánál, a Bőszénfa 20/D erdőrészletben.

Az állomány a Zselici Tájvédelmi Körzet Natura 2000 területéhez tartozik. Az erdőrészlet állományát bükk, kocsányostölgy, ezüsthárs, cser és gyertyán alkotja. A célállomány bükk, gyertyán és kocsánytalan tölgy. Ennek érdekében a burjánzó ezüsthárs sarjat leverik.

Innen utunk a Zselici Csillagparkhoz vezetett. A Zselici Tájvédelmi Körzet 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet. Köszönhetően annak, hogy a több mint tízezer hektárnyi egybefüggő erdőség fényszennyezéstől mentes vidéke ideális terepet biztosít a csillagnézéshez.

Ezen terület szívében épült fel a közelmúltban a Zselici Csillagpark. Megtekintettük a csillagda észlelő kupoláját a távcsövekkel, illetve az objektum bemutató termeit.

A csillagdával átellenben magaslik a tájba illő, faszerkezetű Zselici kilátó, amely 2015-ben épült, a tengerszint feletti magassága 275 méter, s ahonnan páratlan kilátás nyílik a környékre. 

A Zselici kilátótól a Ropolyi tóhoz autóztunk, ahol már gyülekezett a vándorgyűlés résztvevőinek mintegy fele.

 

Az érkezőket dudaszó, langalló és rétes fogadta. A tó partján felállított mini színpadon Ihárosi Péter szóvivő és Pintér Ottó a Zselici Erdészet igazgatója ismertette a programot, amely az erdész elődök emlékére felállított harangláb fölszentelését, és a terület egykori gazdája által a harang megkondítását jelentette. 

A vándorgyűlés terepi programjainak végeztével utunk az egyetemi campusra vezetett.

Forrás: ForestPress