Ugróné Czinege Anita vendégvadászaton vett részt október elején, ahol Kiss Tibor kísérővadásszal dámszarvasbikára vadásztak. Az elejtő beszámolt élményeiről lapunknak:

Elindultunk kifelé az erdőbe. Tibi elmondta, hogy az előttem lévő vendégvadászoknak több napon keresztül nem volt sikerük: bikát nem láttak, és barcogást sem hallottak. Mi, egy nagyobb kerülővel, kicsit kedvezőtlen szélirányban indultunk, mert Tibi látott errefelé egy szép, nekem való dámbikát, amely egy másik nagyobbal verekedett. Útközben még egy traktorral is találkoztunk, amely épp az erdő mellett szántott. Ennek ellenére abból az irányból folytattuk utunkat, ahogy azt Tibi eltervezte. A puskát vállra kaptam, a lőbotot kézbe vettem. Tibi javaslatára az enyémet a kocsiban hagytam, mivel az zajt okozhatott volna. Megmutatta, hogyan működik az övé. Kipróbáltam, rátettem a puskát, és könnyedén tudtam kezelni.

Elkezdünk befelé cserkelni. Tibi arra kért, hogy csak utána és csendesen haladjak. Figyeltünk és hallgatóztunk, de barcogást nem hallottunk. Szép halkan haladtunk, közben, meg-megállva, türelmesen vártunk.

A kísérőm tudta, hogy nem lehet messze a bika, mert ezt jelezték az ott legelésző, szaladgáló dámtehenek. Egy takarásban lévő padhoz értünk, ahol leültünk. Hallgattuk a fák recsegését és a madarak énekét. Suttogva beszélgettünk. Mondtam Tibinek, hogy nekem ez az igazi élmény: itt várakozni, hallgatni az erdő zaját.

Pár perc múlva Tibi szólt: – Fordulj meg szép lassan! Ott van!

Néztem, és hirtelen el sem akartam hinni, hogy a barcogó hangját nem hallottuk. Amikor megpillantottam, a környezetbe teljesen beleolvadva, pont olyan volt, ahogy elképzeltem. Egy gyönyörű, nagy bika! Felénk tartott, majd megállt két fa között, jól látható, célozható helyzetben.

– Ő az a bika – mondta Tibi.

A puskámat feltettem a lőbotra, és néztem még pár másodpercig, ahogy a nagy lapátjait jobbra-balra forgatta. Ahogy ott állt, úgy éreztem, mintha Diana küldte volna nekem!

– Meg tudod lőni? – kérdezte Tibi.

– Igen – feleltem.

Útjára engedtem a lövedéket. A dámbikám tűzben rogyott össze. Pár perc várakozás után birtokba vettük a vadat. Megadtuk a tiszteletet! 🌿📯 Dámbika vadásztárssá fogadtak és felavattak, ahogy illik. 🥰 Köszönöm a füzesgyarmati vadásztársaságnak és kísérőmnek, Kiss Tibornak, hogy részese lehettem ennek a szép vadásznapnak!


Külön meglepetésként ért, hogy a vadászati hatóság aranyérem-minősítésben részesítette a dámszarvas trófeámat! ❤️🌿📯

Kívánok minden vadásztársamnak hasonlóan szép vadászélményeket!

Írta és fényképezte: Ugróné Czinege Anita
Forrás: Agrojager