Az alábbi vadkant egy hazai vadásznak, Lengyel Milánnak sikerült terítékre hoznia június 19-én este, a Szikszói Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság területén. A vadászatról így mesélt lapunknak:

„Azon a bizonyos estén, az úgy nevezett dagonyás lesre ültem fel, akkor még nem is sejtettem milyen szerencse fog érni a lővilág vége felé, hogy milyen páratlan kant terel elém a sors.

Ez a régóta, nyomai alapján ismert disznó, az <esti iszappakolás> után váltott vissza a repcébe, ahonnan jött. Idegőrlő várakozás következett, hogy vajon, mikor pillanthatom meg. Kis idő elteltével, egy gyomos folton véltem felfedezni a kultúrnövényben. Végig takarásban volt, egészen addig, míg egy kopár foltban egy pillanatnyi időre megállt és jobb oldalát mutatta felém.

A találatban biztos voltam. A lesről leszállva édesapám társaságában megkezdtük a keresést. A repcében jó 60 méterig, a friss, sáros nyomait követve mentünk utána. Ezután vért is találtunk, ezen még 10 métert haladva rábukkantunk a disznóra, ami 5 méterre előttünk sebágyból felkelve meglódult, szerencsére tőlünk elfele.

Úgy határoztunk, reggel kutyával megnézzük. Egy hosszúnak tűnő álmatlan éjszakát követően – 5 óra magasságában – Oravecz Attila barátommal megkezdtük, azaz folytattuk az utánkeresést, ami nagyon rövidre sikerült. Alig 10 percet dolgoztak a nyomon a kutyák, mikor jelezték a dermedt vadat. Alacsony lapocka- és máj lövése volt, a csonton gellert kapott a lövedék és így érte a lágyrészt. Odalépve hozzá láttuk mekkora is valójában, percekig csak mustrálgattuk, alig hittem a szememnek. Zsigerelt súlya 132 kilogramm volt, a nagyagyarak hossza 23,4- és 24 centiméter,120,35 ponttal aranyérmet kapott.”

Forrás: Vadászlap