Július 22-én hajnalban sikerült terítékre hoznom a felvételen látható őzbakot a Bakonyérmenti Vadásztársaság területén, ami Győrszemere-Tényő-Győrújbarát-Felpéc-Sokorópátka és Koroncó határán terül el.

 

Az eltelt idők alatt ezt a bakot eddig csak egy alkalommal láttam egy esti kimenetel alkalmából. Ezen a találkozáson lövés nélkül haladhatott tovább, mivel a takarás előnyét kihasználva járkált a gabonában.

 

Az említett júliusi napon hajnali kimenetelre vettem rá magamat, igaz már két napja készültem kimenni reggel, de az ágy fogságában tartott a rengeteg munka végett.

Reggel három órakor keltem fel, mivel negyvenöt perces út választ el a területtől, így négy óra környékén a beiratkozást követően a területre értem. Autóból kiszállva, fülemet hegyezve mintegy 300-350 hektár kukorica mellett disznóvisításra lettem figyelmes. Irányukat figyelve a kukoricatáblák közepe felé tartottak, Több nagyobb táblából illetve sok kisebb darabokból tevődik össze ez a rengeteg hektárból álló kukoricarengeteg, így tovább haladtam a leshelyem felé. Közbe meg-megállva a tarlókat szemrevételezve haladtam. Meg kell hagynom a tarlók üresek voltak, még a róka se járt arra.

 

Leshelyemhez érkezve megláttam kint a nyílt területen egy őzet. Keresőmhöz kapva bírálni kezdtem. Egy suta volt, magányosan legelészett kint. Egyszer csak hatalmas robogással, megijedve menekülőre fogva a kukoricába sietett. Nem, nem tőlem ijedt meg, hanem a tarlón visszaigyekező öt gím bikától.

Várakoztam, elmélkedtem, hogy egyszer csak felém ballag majd a várva várt bak, különleges fejdíszével. Távcsövezés közben egy barnás-vöröses foltra lettem figyelmes, ami pont szembe fordulva ballagott felém lehajtott fejjel. Bak! Jön a bak! Talán ő lehet az? Igen, bizonyossá vált, hogy őt kerestem. Keresőmet óvatosan puskára váltottam, de ő meg nem állt közben egy pillanatra sem, csak ballagott felfelé, szél alá.

 

És igen bekövetkezett az a pillanat, amikor bebizonyosodott rettentő jó orra van. Gyorsan repültek a másodpercek, puskámat még vállamhoz se tettem, de már le is támasztottam. Az erdő szélén megállt, tükrét felém fordította, hangjával jelezte, hogy itt valami veszély van. Belépett, elment, riasztva adta tudomásul: észrevettelek

Útnak eredtem, vissza az autó irányába, mert úgy gondoltam, hogy a bak ugyan ide vissza nem jön. Még ropogott a kukorica, még eléjük vághatok, ezen tanakodtam, talán visszaváltanak az erdőbe a vaddisznók. Utamon újra a tarlókat szemléltem, hátha kint van a ravaszdi, vagy vált vissza a disznó. Meglepetésemre egy őz állt kint lehajtott fejjel, szimatolva ballagott a napraforgó irányába. Keresőmbe pillantva, rájöttem, hogy talán kapok ezen a hajnalon egy második esélyt, mivel a kiszemelt bak állt kint a tarló közepén. Hamar a lő botért nyúltam, ráhelyeztem „mennydörgőmet” és figyeltem. A távolság hatalmasnak bizonyult, így a válltáskámban keresésre szántam el magamat és a sípomhoz nyúltam. Meg-megfújva figyeltem reakcióját, és csodával határos módon útnak eredt, vágtatott felém. Közben meg-megállva figyelt, fülelt, várta leendő sutája hangját. Újra megszólaltattam fa sípomat, újra útnak eredt. Majd olyan ötven méterre beérve, szembe nézett velem, de beleolvadtam a környezetbe zöld ruhámban. Egyszer csak keresztbe fordulva elkezdett legelészni. Kibiztosítottam a puskámat, majd újra szemrevételeztem. Céltávcsövemben a szálkeresztet lapockájára helyeztem, közben fejét magasra emelve, engedtem útjára a lövedéket. Lövést követően látszott, hogy betegen indult végső vágtájára. Újra töltöttem, de több lövést nem adtam le ezen a hajnalon. Megfigyeltem a beváltását az erdőbe, majd szemrevételeztem azt a pontot. Vért nem találtam, kezdtem aggódni egy kicsit, hova is lőhettem. A közelből ropogást, csapdosást hallottam. Rövid után keresést követően bent az erdőben rátaláltam a terítékre hozott őzbakomra.

 

Kalapomat megemelve vettem birtokba a bakot. Üdv a vadásznak! Békesség a vadnak!

 

Forrás: Vadászlap