Az alábbi beszámolót Demeter Attila olvasónktól kaptuk:

„Vendéglátóink – Farkas Zoltán és Lakatos Lilla – már régóta kifigyeltek a területen egy érdekes bakot. Két erdős rész közötti tisztáson, egy alig fülig érő, szinte semmi ággal rendelkező bakot néztek ki a Domariba-sziget zegzugos és különleges részében. Több este és hajnal virradt itt ránk, kisebb-nagyobb sikerrel. A cserkelés és síppal hívás mellett döntöttünk minden alkalommal. Láttuk is a bakot, ám már sötét volt. A nagy hőségben reggel fél öt előtt mozgott, sípra nem reagált… Többször láttuk az agancson, hogy milyen csökött, ághiányos és érdekes is egyben.

Végül elkövetkezett a nagy nap: hajnali négy órakkor voltunk a beírókönyvnél. Úgy taktikáztunk, hogy ezúttal nem cserkelünk, hanem felülünk egy lesre és kivárjuk, amíg kiballag majd a placcra. A les és közöttünk egy kis csatorna húzódott, ideálisan beláttunk mindent a lesről.

Négy óra után húsz perccel már a lesen vártuk figyelmesen, hogy keljen fel a nap és kivilágosodjon. Ahogy felültünk a mögöttünk lévő erdőből már hallottuk az őzek nászának hangjait, majd kisvártatva a pár nagy robajjal kiszaladt az előttünk lévő placcra. Kergetőztek össze-vissza, ám mi még nem tudtunk bírálni. Újabb 10 perc telt el, egy fiatal bak lépegetett ki a les közvetlen tövében mutatva meg magát. Jobb szár hatos, bal szár… csak szár! Zoltánnal úgy döntöttünk, hogy hagyjunk neki még egy évet, hátha tud jobbat felrakni. Néhány perc várakozás után szépen, komótosan elsétált. Eközben lelkesen érkeztek a récék a mellettünk lévő csatornára, majd egy kölyök róka is megmutatta magát. Feszült percek következtek, előkerült a síp is. A tőlünk messzebb lévő tarlóra kivágtatott az előzőekben látott bakocska, ide-oda leszegett fejjel keresgélt.

A várva-várt „csököttet” nem láttuk. Az előttünk lévő placc melletti vágásban egy róka ismét feltűnt és feltűnően mutogatta magát hosszú percekig. Meglőjük, vagy ne lőjük – ment a morfondírozás, ekkor már majdnem fél hat volt.

Aztán felpörögtek az események: a korábban kifigyelt bak a placc közepén jelent meg, egy fa mögött. Távcsövezés és saccolás következett; 150 méter, fehér letisztított agancs, fülig érő, nincs ága. Vártunk, amíg kijött a fa mögül, sípoltunk, felénk tartott… Balra indult, majd megállt. Nézegetett, szagot kapott, de csak a feje látszott. Végül csak kilépett a nyiladékra, velünk szemben, srégen fordulva megállt 100 méterre. Ekkor a Domariba-sziget csendjét megtörte egy lövés.

A bak tűzben rogyott. Birtokbavétel előtt és után, gratulációk, kézrázás, ölelkezés…

Fiatal korra saccoltunk, 3-4 év, fülig érő szár, kis szemág, hátsóág nélküli kis agancsú bak. Kimeneti nyílást nem találtunk, de zsigerelés és hús előkészítéskor meglett a 8*57-es S&B vágóköpenyes lövedék maradéka is.


Tisztelet a vadnak és köszönet a kísérőiknek, Farkas Zoltánnak és Lakatos Lillának!”

Forrás: Vadászlap