A vadászélmények, a szakszemélyzet példaértékű hozzáállása és a kitűnő vadállomány mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a NEFAG Zrt. Pusztavacsi erdészete örökre belopja magát a szívembe.

Tavaly úgy köszöntem el Zám Zalán kísérőmtől, hogy idén megpróbálunk egy rég dédelgetett vágyat teljesíteni, miszerint terítékre hozunk egy fekete bikát. Szeptember utolsó napjait írtuk mikor hívott, hogy talált egy bikát, ami igaz nem fekete, de nagyon „über”. Több fotót is küldött a szóban forgó vadról, amelynek látványa teljesen magával ragadott.

A másnap hajnal már a vadászterületen fogadott. A korai dátum ellenére jó barcogásnak lehettünk tanúi. Több kiváló dám mellett a barcogó placc szélén megtaláltuk a keresettet, ami teknőjében fekve némán szemlélte a körülötte történő eseményeket. A távolságból mindenképp lopnunk kellett, hogy célba vehessük a lapátos daliát. A szerencse ezúttal viszont nem állt mellénk, a szélirány fordulásával a gondosan felépített tervünk egy szempillantás alatt füstbe ment. Egyik pillanatban dámok sokasága tárult elénk, a másikban pedig egy üres erdőrészt bámultunk.

Arra a reggelre nekünk annyi jutott, de ez a szép a vadászatban. Mint ahogy mondás is tartja: „…a vadászat többet ígér, mint amit ad…”.

Reménnyel teli hangulatban vágtunk neki a délutánnak. A kiindulópontunk a reggelivel megegyező volt azzal a különbséggel, hogy a jó barcogásnak nyoma sem volt. A korábban népes placc környékén néma csend uralkodott. Mi ennek ellenére jó széllel egy tuskósor tetejéről kémleltük a helyszínt. Percekig távcsöveztünk, mire egyáltalán bikát láttunk. Az optimális szél lehetővé tette a pozícióváltást, ami eredményhez is vezetett. A vaddohány takarásában egy szemág párra leltem, amihez csak egy lapát tartozott. Miután Zalán spektívvel is szemügyre vette, minden kétséget kizárva csak annyit mondott: Ő az!

A távolság és a szél is rendben volt, már csak ki kellett várni, hogy a bika felkeljen és lehetőség nyíljon a lövésre. A végtelennek tűnő várakozás közben besétált a placcra egy másik trónkövetelő, s hangos barcogással jelezte szándékait. A hang hallatára a mi bikánk felpattant és nekünk farral távolodni kezdett. Mikor már teljesen lemondtam a lövés lehetőségéről, ám hirtelen megfordult és barcogva újból felénk fordult.

Egy pillanatra megállt és már úton is volt a 12,8 g-os „kugel”. A lövést jól hallható becsapódás követte, így a találatban biztos voltam, de a bika nem maradt helyben és a nagy takarás miatt nem láttuk, hogy hol érte a lövedék, így amint lehetett egy második lövéssel sikerült helyben marasztalni az áhított vadat.

A birtokbavételkor tudatosult csak bennünk, hogy mekkora kinccsel ajándékozta meg a vadászt és kísérőjét a vadászat istennője.

Forrás: Vadászlap