Olvasónk, György Sándor Tarpáról keresett meg minket, hogy legutóbbi vadászélményét ne csak a közeli vadászbarátokkal ossza meg. A következő beszámolóban Jándon, a Bogarasi Vadásztársaság területén szerzett élményeiről olvashatnak:

„Idén január utolsó napján, kora délután, a megszokottnál hamarabb indultam vadászni. Eléggé eláztak a terület útjai, a saját szórómat is csak traktorral tudtam megközelíteni és még etetni is szerettem volna, így délután háromkor elindultam Tarpáról, fél órával később pedig már Jándon kanyarodtam a lesemhez vezető útra, amikor az egyik fiatalos tölgyesben megpillantottam a gímszarvast. Akkor még nem is gondoltam, hogy életem egyik legszebb vadászélményét fogom átélni…

Ahogy elhaladtam mellette megálltam az erdőben hozzávetőlegesen száz méterre. Csak a testét láttam, de sejtettem, hogy bika, a színéből és a méretéből.

Visszatolattam és megálltam a sor előtt, ahol megpillantottam „őt”! Ott állt mozdulatlan, mintha csak engem várt volna. Jobban szemügyrevettem és láttam, hogy az agancs egyik ága mintha hiányozna. Mivel tudtam, hogy ez az utolsó nap az idényben és még soha nem sikerült ilyen ághiányos bikát elejtenem, tüstént magával ragadott a vadászláz! Nem állítottam le a traktort, kiszálltam, elővettem és megtöltöttem a puskát, ezt követően pedig rácserkeltem a gímszarvasra. Amikor a távcsőben jobban szemügyre vettem – mert addig csak szabad szemmel láttam, akkor is előnytelen pozícióban –, akkor ért az igazi meglepetés. Egy különleges, öreg visszarakott bika képe tárult elém. ,,A nagy öreg” még mindig mozdulatlan volt, nem tétováztam tovább, kibiztosítottam a puskát és útjára engedtem a lövedéket. A lövés leadása után a vad egyből jelezte a találatot. Bíztam a sikerben. Izgatottan vártam 10-12 percet, hogy ne zavarjam meg az anyaföldtől való elbúcsúzástól.

Miközben várakoztam, telefonon jeleztem a felségemnek és két barátomnak a sikeremet, ezzel is húzva az időt, mert rendkívül izgatott voltam! Éreztem, hogy „jó lövést kapott”, de azt is tudtam, hogy nem szabad megzavarnom a szarvast. Kellő idő elteltével elindultam a vad irányába, a rálövés helyén egyértelmű friss vért találtam, ami nyugtatóan hatott. Elindultam a nyomon. Hozzávetőlegesen 20 méter múlva átváltott egy másik sorba, követtem és öt sorral odébb, a rálövéstől 50 méterre pillantottam meg. Nagy sóhajtás, boldogan lélegezhettem fel! Kezdtem megnyugodni. Tovább indultam birtokba venni a vadat, amikor mellé értem csak akkor ért az igazi meglepetés! Közelről találkozhattam „A nagy öreggel”. Elképesztő a természet csodája! Hálát adtam Dianának, a vadászok védőszentjének, hogy ebben a kivételes kegyben részesített engem! Először fel sem fogtam, hogy „mit” is sikerült elejtenem. Amikor szembesültem vele, újból elfogott az izgalom és a vadászláz! Az idény utolsó napja, ami egy vaddisznó lesvadászatnak indult, életre szóló élménnyel ajándékozott meg.”

Forrás: Vadászlap