A képen látható három őzbakot a Balástyai Földtulajdonosok Vadásztársasága és a Zöldhalom Vadász Egyesület területén sikerül, hazai vendégvadászoknak terítékre hoznia július utolsó hétvégéjén.

A frontátvonulás, a fullasztó meleg, nem könnyítette meg a dolgukat. Az őzek is mintha nyaralni mentek volna. Hiába látták a kaparások, a bokrokon, kis fákon a hántások nyomait, a sípra csak nem akartak megmutatkozni nap közben. Az első bak június 26-án,péntek este került terítékre. Amint elhelyezkedtek a vadászok és a kísérő belefújt a sípba a suta után a bak is megérkezett. Olyannyira megfeledkezett magáról a szerelemittas dalia, hogy valamivel több mint 10 méterről sikerült elejteni.

A következő őzbakra majd egy napot kellett várni. A szombat délelőtt az időjárás ismét ellehetetlenítette a hívást, majd este megtört a jég, némi lehűlés kedvezett a vadászoknak és sikerült ismét egy sípra beugró bakot helyben marasztalni. A harmadik őzbak egy “családi bak” volt, a vadászok között volt egy apa-fia páros. A vendégágas, kissé ferde agancsú bakot már kétszer elhibázta az édesapa, de végül a fiúnak sikerült elejtenie a kiszemeltet vasárnap reggel. A bak, majdnem megúszta ezt a találkozást is, ugyan is nem a várt irányból (lucerna és kukoricatábla, elhagyott tanya) érkezett sutájával, hanem a vadászok mögül. A sípra nem reagáltak, de lassan haladtak olyan irány felé, ahol már nem lehetett volna rájuk lövést tenni. Szerencsére a bak egy pillanatra a helyes lőirányban megtorpant, ekkor érte a végzetes lövés.

Bár néha embert próbáló volt ez a vadászat, a kint töltött idő, a türelem rózsát, vagy inkább őzbakokat termett, így három gyönyörű dali felett szólhatott a hallali.

Forrás: Vadászlap